Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett gróf Károlyi Gyula miniszterelnök

2004. szeptember 13. 12:06

Nyírbaktán született, középiskolai tanulmányait a Budapesti Piarista Gimnáziumban végezte.Ezt követően a budapesti egyetem állam- és jogtudományi karát látogatta, majd vendéghallgatóként a berlini és a bonni egyetemen is megfordult. Ezután Arad megyei birtokán gazdálkodott. 1905-től tagja lett a felsőháznak, és bekapcsolódott a Bécs és a Fejérváry-féle `darabont-kormány` elleni nemzeti ellenállásba. A Wekerle-kormány idején Arad vármegye és Arad város főispánja volt. Az első világháborúban tartalékos huszárhadnagyként szolgált az orosz fronton. Hazatérve 1919. május 5-én ellenkormányt alakított Aradon, majd a román megszállás után Szegeden. Ebben, az antant által el nem ismert kormányban Horthy Miklós volt a hadügyminiszter. Arad megyei földjeit elvesztve, Szabolcs és Szatmár megyei birtokaira vonult vissza. 1927-ben az újjászervezett felsőház tagja, 1928-ban pedig koronaőr lett. Az 1931-es választások után rövid időre külügyminiszter lett, majd ugyanezen év augusztus 24-én miniszterelnökké nevezték ki. Kormányfői tevékenységét válságkezelő intézkedésekkel kezdte; adóemeléseket vezetett be, csökkentette a köztisztviselők fizetését, a nyugdíjakat, beszüntette az állami autók használatát stb. A szeptember 13-i biatorbágyi merénylet ürügyén bevezette a statáriumot. Az ország külföldi fizetési kötelezettségeit viszont nem sikerült enyhítenie, s a belső társadalmi feszültségekkel sem tudott megbírkózni, egymást követték a szabadságjogok kiterjesztését, a szociálpolitikai védelmet követelő sztrájkok, illetve tüntetések. Már korábban vissza akart vonulni, de a kormányzó csak 1932. október 1-én nevezett ki új miniszterelnököt, Gömbös Gyula személyében. A lemondását követő években Szatmár megyei birtokán gazdálkodott, s bár megmaradt felsőházi tagnak, a politikában, a közéletben nem igen lehetett hallani róla. A II. világháború alatt Bethlen Istvánnal és Esterházy Móriccal együtt a kormányzó legbelső tanácsadói köréhez tartozott, és ebben a minőségében Kállay Miklós ún. `kiugrási politikáját` támogatta. (Unokatestvére volt gróf Károlyi Mihály.) Budapesten halt meg 1947. április 23-án.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett gróf Károlyi Gyula miniszterelnök

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra