Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

215 éve született az elektromágneses távíró feltalálója

2006. április 27. 11:00

Kétszáztizenöt éve, 1791. április 27-én született a Boston közeli Charlestownban Samuel Finley Breese Morse amerikai festőművész, az elektromágneses távíró feltalálója.

<

Sikertelen festőből sikeres feltaláló

A Yale Egyetemre iratkozott be, de csak ímmel-ámmal tanult, érdeklődését pusztán az akkoriban újdonságnak számító elektromossággal kapcsolatos előadások keltették föl. Az egyetem elvégzése után teljes odaadással a festészetbe vetette magát, amelyet Angliában sajátított el - itt töltötte az 1812-es angol-amerikai háború vészterhes napjait is. Amikor 1825-ben hazatért és New Yorkban telepedett le, elismert, de anyagiakban nem dúskáló művésznek számított: klasszicista történelmi festményeket és portrékat alkotott, ő festette meg Lafayette márki arcképét is. Morse egyik alapítója, majd 1827-1845 között elnöke is volt a New York-i Academy of Designnak. Politikával is megpróbálkozott, egy katolikus- és bevándorló-ellenes párt színeiben, de a választópolgárok tetszését nem nyerte el programja.

Párizsi tanulmányútja során némi bepillantást nyert a pezsgő tudományos életbe, laikusként ekkor gondolt először az információk rögzítésére és továbbítására. Hazafelé tartva, a hajón kapott el egy beszélgetést az újonnan felfedezett elektromágnesről, ennek nyomán fogalmazódott meg benne az elektromágneses távíró gondolata, - az első kezdetleges tervet 1832. október 19-én vázolta fel. (Korábban már ismeretes volt az optikai, szemaforos távíró, illetve Sömmering elektrokémiai távírója, amelyben 35, az ábécé betűit jelentő aranytű végén képződtek buborékok.)

Az elektromágneses jeltovábbító szerkezet tervének megálmodása után a megvalósítás gyötrelmekkel teli időszaka következett. Morse hamar belátta, hogy az elektromosságról szinte semmit sem tud, szerencséjére a véletlen összehozta Joseph Henry fizikussal, aki minden kérdésére válaszolt, sőt gyakorlati tanácsokkal is ellátta. 1837-ben két segéderőt is fogadott maga mellé; egyikük Leonard Gale, a New York Egyetem tudományos professzora volt. A szívós és kitartó kísérletezés végül sikerrel járt: 1837. szeptember 4-én bemutatták a sokszorosan javított telegráfot. Morse fél kilométerrel távolabb levő munkatársa adni kezdte a jeleket, mire az előadóteremben álló készülék ingája titokzatos tüskéket rajzolt a papírszalagra. Ezután Morse leolvasta a számokat, s mivel fejből tudta a kódokat, már azonnal mondta is a szöveget: "sikeres kísérlet a távíróval 1837. szeptember 4-én".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

215 éve született az elektromágneses távíró feltalálója

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra