Tisza István

2006. április 24. 11:30

(1861-1918)

Tisza István gróf, politikus, kormányfő 1861. április 22-én született Pesten. Apja Tisza Kálmán, az 1875-90 közti kormányfő, anyja Dégenfeld-Schonburg Ilona grófnő volt. Nagybátyját, Tisza Lajost, Szeged árvíz utáni újjáépítési kormánybiztosát 1883-ban tette gróffá a király, e címet 1897-ben unokaöccsei is megkapták. Tisza István középfokú tanulmányait magánúton végezte, 14 évesen a debreceni református kollégiumban érettségizett. Heidelbergben és Berlinben tanult jogot, majd 18 évesen Budapesten doktori címet szerzett.

1885-ben vette el unokahúgát, Tisza Ilonát, egy évvel később a vízaknai kerület országgyűlési képviselője lett. Az 1889. évi véderővitában, majd a közigazgatási vitában s az 1893-94-es egyházpolitikai harcokban tűnt ki, s hamarosan a Szabadelvű Párt vezéregyénisége lett. A Bánffy-kormány idején erős harcot vívott az ellenzék obstrukciója ellen, 1898-ban házelnökként megpróbálta a házszabályt módosítani.

1903-ban Széll Kálmán lemondásakor I. Ferenc József őt bízta meg kormányalakítással, de kudarcot vallott, s egy időre Khuen-Héderváry kabinetje állt fel. 1903 októberében már sikerült - vad ellenzéki obstrukció mellett - létrehoznia kormányát. Bár szigorú házszabály-terve nem valósult meg, egy közvetítő javaslat az obstrukciót leállította.

Tisza kormányzása idején ragaszkodott a dualista elvekhez, külpolitikájában a kettős szövetséghez, fő célja a magyar szupremácia megerősítése és kiterjesztése volt. A már lecsillapodott közhangulatot 1904-es, a házszabályok revízióját ismételten felvető ugrai levele kavarta fel. Az újonclétszám emelése miatt kirobbant ellenzéki obstrukciót nem tudta letörni. Novemberben az ellenzék koalícióba tömörült, decemberben ellenzéki képviselők megverték a teremőrséget s összetörték a bútorzatot. A kormányt leszavazták, Tisza az új választáson kisebbségben maradt, pártját 1906-ban feloszlatta. Az általános választójog kérdésében szembeszállt a Fejérváry-kormánnyal, Wekerle 1906-os koalíciós kormánya idején visszavonult, s a dunántúli református egyházkerület főgondnoka lett.

1910-ben, Khuen-Héderváry második kormánya idején megszervezte a Nemzeti Munkapártot, amely fölényesen győzött a választásokon. 1911-ben a polgári radikalizmussal szemben alapított lapot Magyar Figyelő címmel, ennek szerkesztője Herczeg Ferenc lett. 1912 májusában házelnök lett, s új házszabályt szavaztatott meg a katonai javaslatok kérdésében újraéledt obstrukció miatt. Ez megszüntette a napirend előtti, időközi felszólalásokat s a név szerinti szavazást, Tisza a rendzavaró képviselőket csendőrökkel vitette ki, s átverte a véderő-törvényt is. Erőszakossága tömegtiltakozást keltett, a pesti vérvörös csütörtökön százezren tüntettek, a rendőrakciónak hat áldozata volt. 1912. június 7-én Kovács Gyula Justh-párti (függetlenségi) képviselő rálőtt a Parlamentben. (A golyó nyoma ma is látszik a faburkolaton.)

1913-ban Tisza ismét kormányfő lett, működése folyamatosan parlamenti viharokat provokált. Folyt a háborús készülődés, a liberálisok kiiktatása, tovább korlátozták a gyülekezési jogot, cenzúrát erősítő sajtótörvényt fogadtak el. A szarajevói merénylet után a háború ellen foglalt állást, mivel felkészületlennek tartotta az országot, félt a változásoktól, főleg a délszláv egységtörekvésektől, s az Erdélyre vonatkozó román igényektől. Bár a hadüzenetet nem tudta megakadályozni, helyén maradt és a Szerbiának küldött (elfogadhatatlan) ultimátum mellé állt - úgy érezte, neki kell a rendet és a háborús felkészülést biztosítani. Kormánya bevezette a cenzúrát, korlátozta az egyesülési jogot, s gesztusokat tett a magyarországi románok felé, koalíciós kormány felállítására irányuló törekvései azonban kudarcot vallottak. mivel fellépett a katonai túlkapások ellen is, a hadsereg vezetésével is konfliktusba került. Ferenc József 1916-os haláláig támogatta őt, de az új király, IV. Károly 1917-ben felmentette a kormányfői posztról.

Az ekkor már igen népszerűtlen Tisza 1917 szeptemberében ezredesként kiment a frontra, később Boszniába küldték az elszakadás megakadályozására. 1918 elején, bár a korábbinál engedékenyebb volt, ismét kikelt a parlamentben az általános választójog ellen, s támogatta a kisebbségi Wekerle-kormányt. A háború végén Tisza a vereség és a régi rend jelképe volt, október 16-án rálőttek az utcán. Egy nappal később ő közölte a parlamentben: A háborút elvesztettük! Október 31-én négy katona hatolt be pesti házába. Tisza fegyverrel fogadta őket, de némi vita után letette, ekkor lelőtték. A két merénylőt 1921-ben elítélték, egyikük le is töltötte 18 éves büntetését.

Tisza merev határozottságával valójában csak gyorsította a megőrizni kívánt Monarchia felbomlását. Érezte: a háború elhúzódása veszélyes a születési és vagyoni előjogokon nyugvó rend számára, de az 1918-as forradalmat nem akadályozhatta meg korai liberalizmusa, sem későbbi konzervativizmusa. Reformellenessége dacára a gazdaság fejlődését, az ipart, kereskedelmet, mezőgazdaságot, közlekedést és bankrendszert is ösztönözte.