Videfalván látta meg a napvilágot. Jogi tanulmányokat végzett és többször járt külföldön. 1825-től minden országgyűlésen részt vett, s az 1840-es években a liberális ellenzékhez csatlakozott. 1848-ban a losonci kerület képviselője és a forradalom lelkes híve volt, ezért 9 évi várfogságra ítélték, de 1852-ben amnesztiával szabadult. 1848-ig részt vett a magyar orvosok és természetvizsgálók tevékenységében, majd 1852-1861 között tudományos munkájának élt. 1862-ben Ipolyi Arnolddal és Henszlmann Imrével Konstantinápolyban tanulmányozhatta az ott őrzött Corvinákat. Számos tanulmánya jelent meg a paleontológia, geológia és archeológia körében. 1841-ben az MTA levelező, 1858-ban tiszteleti tagjává választották. Több éven át a Magyarhoni Földtani Társulat elnöki tisztségét töltötte be. Videfalván halt meg 1874. március 28-án. Róla nevezték el a szécsényi múzeumot. Főbb művei: A Tisza medre, mint az ősemlősök sírkertje... (Pest, 1855); Őslénytani adatok Magyarországról (Pest, 1856); A teve és ló (Pest, 1862); Országgyűlési beszéde (Pest, 1862); Petényi Salamon élete és hátrahagyott munkái (Pest, 1864)