Múlt-kor.hu

Meghal Obersovszky Gyula

2004. szeptember 13. 12:06

Pécsen született 1927. január 1-jén. 1949-ben Színművészeti Főiskolát végzett. A Szabó Dezső, majd a Horváth Árpád Színészkollégium alapító tagja, a Dongó című lap szerkesztője volt, majd a Dongó Színpad egyik létrehozója. 1954-55-ben az újságíró szövetség kulturális szakosztályának vezetőségi tagja, de 1955-ben elbocsátották, ezután a Népművelési Intézet megbízásából művészeti tanfolyamokat vezetett. 1956. október 24. megalapította az Igazság című lapot, a forradalom leverése után pedig a szamizdat ősének tekintett Élünk című illegális lapot. Ezért 1957-ben halálra ítélték, de a gyors nemzetközi tiltakozás megmentette az életét. 1963-ban közkegyelemmel szabadult, de 1988-ig jogfosztottként élt. 1967-89 között a Sportfogadás című lap szerkesztője volt. Lírai írásai Oby Gyula álnéven jelentek meg. 1989-től újból publikálhatott. 1990-től az újrainduló Igazság, majd az Élünk főszerkesztője. 1991-től Vagyok címmel egyszemélyes folyóiratot írt, szerkesztett és kiadott. A Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, az Igazság Baráti Társaság alapító elnöke volt. 1994-ben Nagy Imre Emlékplakettet, 1996-ban Aranytollat, 1999-ben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat, 2001-ben Táncsics Mihály-díjat kapott (ezt már nem tudta átvenni). Főbb művei: Ha lennél (versek), Karácsony, Dáliák, Zenés örökkévalóság, Nyár (drámák), Piros levelek, Piros egér, Piros madár (regény), Egy mondat a tengerről (esszé), Fekete levelek (regény), Tóth Ilona, a magyar Jeanne d'Arc, Piros novellák. 2001-ben a Művészetbarátok Egyesülete Obersovszky-emlékbizottságot hozott létre az újságíró szellemi hagyatékának ápolására, és emlékplakettet alapított munkásságának népszerűsítésére. 2002. október 23-án egykori lakhelyén, Őrbottyánban emlékszobát rendeztek be tiszteletére.

Meghal Obersovszky Gyula

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. nyár: Őrült uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra