Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

345 éve halt meg Mazarin bíboros

2006. március 9. 10:30

<

A Napkirály mentora

Ausztriai Annával

A belpolitikában Mazarin semlegesíteni próbálta az udvari intrikákat és növelni az állam bevételeit. Az új adók azonban szembeállították a párizsi polgársággal és a parlamenttel (legfelsőbb bírósággal), s hozzájárultak a Fronde felkelés kirobbanásához. Személyesen is népszerűtlenné tette kapzsisága, mivel főleg nővérének gyermekeit, a Manciniket segítette hatalomhoz és gazdagsághoz. Az 1648-ban kezdődő abszolutizmusellenes és szeparatista felkelések nyomán 1649-ben Mazarint száműzte a parlament, az udvar elmenekült, végül megegyezés jött létre és leszállították az adókat.

1649-ben Condé herceg belgiumi győzelmei után az udvar kerekedett felül, s száműzte a parlament tagjait. Párizsban újabb felkelés tört ki, amelyet Condé is támogatott. Mazarin elfogatta a herceget, mire a mozgalom átterjedt vidékre, s csatlakoztak hozzá plebejus és paraszti felkelők is. 1651-ben a bíboros a parlament nyomására szabadon bocsátotta Condét, majd Kölnbe menekült, mivel díjat tűztek ki a fejére. Miután Condé szövetkezett a spanyolokkal, XIV. Lajos visszahívta Mazarint és Turenne seregei révén legyőzte a herceget. A Fronde-ot 1653-ban végleg leverték, s a 16 éves Lajost 1654-ben megkoronázták. Mazarin fokozatosan bevonta a fiatal uralkodót az állam ügyeibe s tehetséges főtisztviselőkkel vette körül. A király az 1659-es pireneusi béke következtében vehette feleségül Mária Terézia spanyol infánsnőt, s 1700-ban unokájuk, V. Fülöp révén megszerezte a spanyol trónt a Bourbon-dinasztiának.

Mazarin az egyház megújítására törő janzenista mozgalmat a pápaság semlegesítésére próbálta felhasználni. Ő fejezte be Richelieu művét: megteremtette Franciaország európai hegemóniáját, legyűrte a monarchia belső ellenfeleit, s előkészítette a Napkirály fényes uralkodását. A bíboros nagy pártfogója volt a tudománynak és a művészetnek, ő alapította a Bibliothéque Mazarint és a College des Quatre Nations-t, amely az új területek: Artois, Rousillon, Piemont és Elzász nemességének képzésére szolgált és nem mellékesen ő honosította meg az olasz operát Párizsban. Nyolc kötetnyi levelezése értékes történeti adalék.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

345 éve halt meg Mazarin bíboros

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra