Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Gótikus erődítés a sárvári Nádasdy-vár alatt

2006. március 2. 12:30

Nemcsak az a reneszánsz stílusú vár állhatott a sárvári Nádasdy-vár helyén ami ma látható, hanem egy sokkal régebbi, gótikus stílusú erődítmény is.

<

Elmondása szerint az első írásos emlékek 1288-ból származnak, ebből is lehetett tudni, hogy egy korábbi erődítmény is állhatott a mostani vár helyén, később régészeti feltárások is ezt erősítették meg; most pedig az olasz reneszánsz bástyák rekonstrukciója során ismét a hajdani vár nyomaira bukkantak.

A sárvári vár északról, 1-es bástya jobbra, az 5-ös bástya balra - Nézze meg a feltárás képeit galériánkban!

"A galambház és a bástya csatlakozásánál került elő egy nagy méretű fal, látszik ahogy le lett faragva a reneszánsz bástya megépítésekor a falszakasz, erre ástunk rá"
- mondta. Hozzátette: az olasz hadmérnökök akkoriban elég pontosan terveztek, a korábbi falakat, építményeket felhasználva alakították ki a ma látható várat. Hajmási Erika szerint a várudvaron folyó ásatások során további gótikus falrészletek előbukkanására is számítanak, amelyeket szerinte mindenképp érdemes lenne feltárni és dokumentálni. Elmondása szerint egy korábbi ásatás során a vár gazdasági udvarán a föld alatt talált már egy nagyméretű köves járószintet, behullott gerendákat, egy gótikus csillárt, a XVI század elejéről származó füstölőket is.

A 3-as bástyánál, a galambházban talált nagyméretű gótikus falalapozás (jobbra) - Nézze meg a feltárás képeit galériánkban!

"Érdemes lenne az egykori falszorosokat is valamiképpen jelölni, akár padozattal, vagy más módon, hogy az emberek érzékelni tudják, hogy a bástyák, a kötőgátak és a falszoros közötti rész földdel volt kitömve. Most ugyanis csak azt látni, hogy van egy nagy kőfal, ha ezt pedig ágyúzták, a középkorban egy pillanat alatt leomlott volna, mert a föld vezette el a rezgéseket"
- fűzte hozzá a régész. 

A sárvári Nádasdy-vár rekonstrukciója a Nyugat-Dunántúl Régió egyik legnagyobb turisztikai fejlesztéseként a Regionális Operatív Program (ROP) 780 millió forintos támogatásával zajlik, a műemléki felújítást a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakembereinek felügyelete mellett, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága szakembereinek bevonásával folytatja a közbeszerzési pályázaton nyertes építőipari cég.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Gótikus erődítés a sárvári Nádasdy-vár alatt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra