Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Wesselényiék írásban is szövetkeznek a Habsburgok ellen

2004. május 21. 03:09

A Habsburg-ellenes szervezkedés már 1664-ben megkezdődött, miután az uralkodó ismertette a magyar rendekkel a megkérdezésük nélkül a törökkel az évben megkötött, magyar szempontból hátrányos vasvári békét. A rendi szövetkezés kezdő évének azonban 1666. tekinthető, amikor április 5-én Wesselényi Ferenc nádor és Zrínyi Péter horvát bán szövetséget kötött a Besztercebánya melletti Stubnyán, majd július 28-án hitlevelet állított ki csatlakozásáról Nádasdy Ferenc országbíró is. A hármójuk közötti szövetséglevelet 1666. december 19-én írták alá Bécsben. A szervezkedés célja a francia király támogatásával I. Lipót abszolitikus uralmával szemben, lényegében a főurak egyéni hatalmán nyugvó rendi állam visszaállítása volt. 1671-ben a segítséget megtagadó török porta az összeesküvést felfedte a Habsburgok előtt, akik megtorlásul, az összeesküvés vezetői közül (Wesselényi Ferenc 1667-ben meghalt) Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet Bécsújhelyen, Nádasdy Ferencet Bécsben kivégeztették, az ország élére pedig kormányzót (Ampringen János Gáspár) állítottak, s megemelték az adót.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Wesselényiék írásban is szövetkeznek a Habsburgok ellen

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra