Tisza Kálmán Geszten született. 1848-ban a Batthyány-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztériumában segédfogalmazó volt, és a Honvédelmi Bizottmányt Debrecenbe is követte. A szabadságharc leverése után másfél évre külföldre emigrált. Határozottan fellépett az 1859. szeptember 1-jei pátens és októberi diploma ellen, s ezzel, mint az alkotmányosság védelmezője, nagy népszerűségre tett szert. Az 1861-es országgyűlésben a képviselőház alelnöke lett. A Deák körül csoportosuló felirati párttal szemben a határozati párthoz csatlakozott, amelynek később vezére lett. Ellenezte a Deák-féle kiegyezési formulát, a közös minisztériumok és a delegációk létrehozását, s célul tűzte ki az önálló magyar hadsereg, kereskedelmi- és pénzügyi rendszer megvalósítását. 1875-ben azonban elfogadta az adott közjogi berendezkedést: balközép pártja és a kormánypárt egyesülése révén létrehozta a Szabadelvű Pártot, amely három évtizeden át kormányozta az országot. Ő maga történelmi rekordot állított fel: 15 évig töltötte be a miniszterelnöki tisztséget 1875. október 20-tól 1890. március 13-ig. Hosszú kormányzását úgy biztosította, hogy pártjának frakciói között lavírozott, kompromisszumokkal, személyi tekintélyével és a tőle függő képviselők az ún. mamelukok tömegével tartotta fenn a pártegységet. Belpolitikájában a fokozatos centralizáció híve volt, ugyanakkor szorgalmazta a korszerű ipartörvények, a cselédtörvény továbbá a liberális jellegű büntető törvénykönyv megalkotását és parlamenti elfogadtatását. Bukását végül is a véderőreform, illetve az ún. honossági törvényjavaslat ügyében támadt nézeteltérések okozták. Az előbbi esetben tiltakozott az ellen, hogy a honvédség tisztjeinek is német nyelven kelljen letenniük a tiszti esküt, míg a másik esetben azt kívánta, hogy Kossuth Lajost, a turini remetét, mentsék fel honosítási kötelezettsége alól, hiszen ő nem ismerte el királyának Ferenc Józsefet.