Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Robert Fulton

2004. szeptember 13. 12:06

Fulton Little Britain-ben látta meg a napvilágott. 1787-ben Londonba utazott, ahol megismerkedett a hajók újfajta meghajtásaival: a gőzszivattyúval kifecskendezett vízsugaras és a lapátkerekes megoldásokkal. Kísérletekbe kezdett, s arra következtetett, hogy hatékonyabb lenne, ha több forgó lapátot szerelne a hajótatra. 1797-ben Párizsban felvetette egy tengeralattjáró ötletét, de a franciák nem fogadták el a javaslatot. Ekkor saját költségén épített egyet, amelyet ki is próbáltak a Szajnán, majd a kormány jóváhagyásával megtámadott két angol hajót, ám azok gyorsabbak voltak nála, s elmenekültek. 1801-ben Livingston párizsi amerikai követtel - akinek gőzhajó-monopóliuma volt New York állam területén - 20 méter hosszú, oldalsó lapátkerekű gőzhajót építettek a Szajnán. 1806-ban hazatért Amerikába, s New Yorkban bekapcsolódott a Párizsban tervezett gőzhajó építésébe. Az első használható lapátkerekes gőzhajó, a Clermont hossza 45,7 méter, az egyhengeres gőzgép teljesítménye 20 lóerő volt, s két lapátkereket hajtott. Első, 240 km-es útját a Hudson folyón, New York és Albany között 32 óra alatt tette meg 1807-ben, s még abban az évben megkezdte az üzletszerű hajózást. Következő hajója Pittsburgh-ben épült az Ohión, és New Orleans környékén működött. Több hajója is épült itt, de a Mississippin és az Ohión át Pittsburgh-ig egyik sem jutott fel. 1810-ben már három hajója járt a Hudson-on, s gőzhajók működtek a kompátkelőhelyeken a nagyvárosokban. Ő tervezte 1812-ben az első hadigőzöst is, a New York-i kikötő védelmére, az angolok ellen. Ennek újszerű megoldása volt a kettős hajótest, közöttük elhelyezett lapátkerékkel. 1815. február 24-én halt meg New York-ban.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Robert Fulton

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra