Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Múzeum lesz a nürnbergi perek tárgyalóterme

2005. november 2. 11:00

A perek megnyitása után közel hatvan évvel nemzeti emlékhellyé és múzeummá akarják átalakítani a történelmi jelentőségű bíráskodás színhelyét.

<

Eddig csak szombatokon és vasárnapokon lehetett a 600-as számú tárgyalótermet vezetéssel megtekinteni, mert hétköznapokon használták, de így is már 13 ezer érdeklődő kereste fel idén.

A tervek szerint a nürnbergi Igazságügyi Palota padlásterében állandó kiállítás nyílna, ahol a látogatók előadások keretében is átfogó képet kaphatnának a nagy jelentőségű nürnbergi perekről - jelentette ki Oscar Schneider, az egykori Birodalmi Pártnap Helyszíne épületegyüttes kuratóriumának elnöke, volt szövetségi építésügyi miniszter.

Amennyiben a 600-as termet éppen nem használják folyamatban lévő perek tárgyalási helyiségeként, úgy hétköznapokon is megtekinthetik azt az érdeklődők. Schneider szerint a kuratóriumi tagok, Bajorország tartományi illetékesei és a szövetségi szervek egyhangúlag elfogadták a tervet, és már csak a finanszírozás részletkérdéseiben kell egyezségre jutniuk.

Az 1916-ban épült nürnbergi Igazságügyi Palota esküdtbírósági termét jelölték ki a második világháború befejeztével a szövetségesek a 21 náci háborús főbűnös elleni perek lefolytatásának színhelyéül. A perek folyamán keletkezett "nürnbergi elvek" később a nemzetközi jog részei lettek.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Múzeum lesz a nürnbergi perek tárgyalóterme

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra