Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A másik Magyarország

2002. május 1. 23:30

Van-e értelme még a `másik Magyarország` etikai dimenzióba helyezett fogalmának? Granasztói György történész politikáról, politikumról és megosztásról.

<

Az 1989-90-es rendszerváltás után is fennmaradt a közírásnak az a hagyománya, hogy a szavazóurnáknál alulmaradt kisebbség egyes tagjai önmagukat "számbelileg kisebbnek, de erkölcsileg nagyobbnak" tartják.


Elfogadható-e a polgári demokráciában, a parlamenti többpártrendszer viszonyai között ez a felfogás? Van-e értelme még a "másik Magyarország" etikai dimenzióba helyezett fogalmának? Ezekről a kérdésekről szól a Heti Válaszban Pelle János interjúja Granasztói György történésszel, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökével.


Hadd kezdjem egy személyes élménnyel. Fiatal koromban a Városligeti fasorban laktam, ami akkor, ha még emlékszik rá, Gorkij nevét viselte. A közelünkben volt az Építők Szakszervezete - ahol az MSZMP pártkongresszusait tartották -, meg egy sor további társadalmi egyesület székháza. A szüleim fényképeket mutattak arról, hogy miféle emberek vesznek részt ezeknek a szervezeteknek a rendezvényein, és én teljesen elrémültem az arcoktól. Ők voltak számomra a "másik Magyarország", amihez nekünk nem volt semmi közünk. Polgári családban nőttem fel, másféle tekintetekhez, másféle arckifejezéshez szoktam hozzá. Rádöbbentem, hogy "ők" egészen mások, mint "mi", s ha ők döntenek az ország sorsáról, akkor ahhoz nekünk nincs és nem is lehet közünk.

  • A pártállami rendszerben uralkodó viszonyok miatt számos, önhöz hasonló, "belülről vezérelt" személyiség érezte idegennek a "kívülről vezérelt" politikát, illetve képviselőit. A hetvenes, nyolcvanas években mégis sok értelmiséginek lehetősége nyílt arra, hogy politizáljon. Ezt hogyan magyarázza?

    Nem szabad összekeverni a politika és a politikum fogalmát. Az előbbit a hatalomért folytatott küzdelemként szokták jellemezni, több, egymással versengő párt, illetve politikai erő között. Mivel azonban a "létező szocializmus" idején csak egyetlen párt működhetett, megnövekedett a politikum fontossága. Ebben a szférában alakulnak ki a politizálás eszközei, itt található a politikához kapcsolódó intézményrendszer. A politikumhoz kötődik a média, a közoktatás, különösen a felsőoktatás, a kultúra. Minden politikai párt elsődleges célja, hogy meghódítsa ezt az intézményrendszert, a hozzá kötődő embereket helyezze döntéshozó pozícióba. Minthogy azonban a politikum szélesebb, mint a politika, ez utóbbi soha nem tudja teljesen meghódítani az előbbit. Már a pártállami rendszer utolsó két évtizedében léteztek például olyan tudományos intézetek, illetve művészeti alkotóműhelyek, ahol az uralkodó politika befolyása nem vagy egyre kevésbé érvényesült. A rendszerváltás után, a szólásszabadság viszonyai között a politikum, illetve a hozzá kötődő civil társadalom a demokrácia nélkülözhetetlen hátterét jelentik.

  • Nálunk a civil szervezetek, illetve a politikusok egy része is a "másik Magyarország" nevében lép fel.

    Az államférfiak, illetve a pártvezérek szívesen hivatkoznak másutt is arra, hogy a valódi többség mögöttük áll. Ismeretes, hogy a vietnami háború idején az Egyesült Államokban a "silent majority", a "csendes többség" fogalmára hivatkoztak, mely egy hangoskodó kisebbséggel szemben támogatja a háborús erőfeszítéseket. Franciaországban a "Vieille France", illetve a "France profonde" jelszavával kampányolnak. Németországban az erős tartományi különbségek és az 1945 előtti múlt nyomasztó súlya miatt nincs ilyen mozgalom. Nagy kérdés, hogy ha kétféle nemzetet tételezünk fel egymás mellett, van-e közöttük kommunikáció, elfogadják-e egymás létezését. Súlyos következményekhez, végső esetben polgárháborúhoz vezet, ha véglegessé válik a szakadás, a megosztottság egy és ugyanazon nemzet tagjai között. A közügyek iránti elkötelezettség ugyanis, még ha eltérően vélekednek is a politikáról, össze kell hogy kösse a polgárokat. Ez a hagyomány még az ókori Athénból, a demokrácia szülőhazájából ered. Persze ez a klasszikus személyes kommunikáció csak az ókori demokráciákban, a városállamokban működött. A modern nemzetállamokban, a mai médiaviszonyok között sokkal körülményesebb a kommunikáció, a demokrácia akadálytalan működését beidegződések, rossz hagyományok gátolják. A mai Magyarországon, ahogy ez a mostani választások előtti kampányból is kitűnt, többféle küzdelem zajlik a társadalom különböző csoportjai között, ezekben nagy szerepet játszanak a közelmúlt feldolgozatlan traumái is.

  • Mire gondol?

    Mindenekelőtt a totalitárius rendszerek örökségére, az átélt szenvedések és megpróbáltatások különböző értelmezéseire. Így fordulhatott elő, hogy például az 1956-os forradalom, illetve az antikommunizmus a rendszerváltás után is megosztó tényező lehetett. A Fidesz kampányában nagyon ügyesen úgy használta fel a kommunizmushoz kötődő, szorongást és elutasítást kiváltó emlékeket, hogy közben óvakodott mindenféle uszítástól, attól, hogy a múltban elkövetett bűnökért a jelenlegi baloldali ellenzéket tegye felelőssé. Úgy tűnik, ez a taktika bevált a Terror Háza múzeum felavatásakor, illetve tükröződött az ekkor elmondott miniszterelnöki beszédben.

  • Számos, a baloldalhoz kötődő értelmiségi vádolta a kormányzatot azzal, hogy nem szentel elegendő figyelmet az antiszemitizmus problémájának, illetve ezen a téren engedményeket tesz a MIÉP-nek.

    A XX. század legszörnyűbb, legnagyobb tömegeket érintő magyar tragédiája vitathatatlanul a holokauszt volt. Ebből a tényből azonban nem lehet levonni azt a következtetést, hogy a kollektív tragédiához vezető kényszerpálya 1945 után, sőt mi több, a rendszerváltás után létező alternatívaként vetődhet fel. Márpedig a baloldal azóta is felelőtlenül azt sugalmazta, hogy a politikai antiszemitizmus létező veszély Magyarországon, melynek elhatalmasodása ellen csak az ő politikájuk jelent garanciát. Én úgy látom, hogy a MIÉP antiszemitizmusa és a baloldal erre adott, a mérsékelt jobboldali kormányt vádoló reakciója egymást erősítő folyamatok. Vagyis amikor Orbán Viktort a "Horthy-korszak folytatásával", a "fatális történelmi örökség" továbbvitelével vádolják, a nemzet megosztásának tartósítására törekszenek. A Fidesz kampánya, mely a jövőbe vetett hitet, az optimizmus felülkerekedését hangsúlyozta, vitába szállt ezzel a determinisztikus történelemfelfogással.

  • Szembe kellene nézni az antiszemitizmus és a holokauszt örökségével, illetve azzal, ahogy ez a problémakomplexus leképeződik a napi politikában. Gondolja, hogy az épülő holokausztmúzeum hozzájárulhat a tisztázáshoz, a megosztottság felszámolásához?

    Feltétlenül. És ezt a folyamatot a szabadelvű-konzervatív felfogást valló jobboldalnak kell végrehajtania, ugyanis sem az MSZP, sem az SZDSZ nem érdekelt a tisztázásban. 1994 és 1998 között, amikor hatalmon voltak, az égvilágon semmit sem tettek ezért, pedig lehetőségük lett volna rá. Egyes politikusaik nyilvánvalóan úgy gondolták, hogy a témában olyan politikai muníció rejlik, amit alkalomadtán felhasználhatnak. Sajátos módon azt a kommunista hagyományt követték, melynek szégyenletes epizódja volt az, amikor Ries István szociáldemokrata igazságügy-minisztert az ávós pribékek agyonverték az Andrássy út 60.-ban. Riesről tudni kell, hogy zsidó származású volt, és 1946-ban ő terjesztette be azt a törvényt a parlament elé, melyben a magyar nemzet először kért bocsánatot a zsidóságtól amiatt, hogy a hatóságai részt vettek holokauszt végrehajtásában.

  • A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökeként hogyan fogadta, amikor a választásokig tartó kokárdaviselést indítványozó javaslata miatt azzal vádolták, hogy a nemzet megosztására törekszik?

    A felhívást március tizedikén tettük közzé, s benne nem kokárdáról, hanem nemzeti szalagról volt szó. Hangsúlyoztuk, hogy a nemzet azonos az egész társadalommal, s egyetlen kisebbséget vagy csoportot sem rekesztünk ki belőle. Attól, aki felteszi a kabátjára a nemzeti szalagot, felelősségteljes magatartást, a politikai ellenfelek tiszteletét várjuk el. Mindazok, akik szavaznak, a nemzet egyenrangú polgárai, akiknek a választási harcban tisztelniük kell az ellenfeleiket. A nyilvánosságra hozott, konszenzussal elfogadott eredmények után nincs helye többé a megosztottságnak.

  • A Népszabadságban azzal vádolták önöket, hogy a sárga csillag kötelező viselését készítik elő.

    Ellenfeleink a választási kampány utolsó szakaszában gyakran fordították ki a megnyilatkozásainkat, s folyamodtak a legaljasabb demagógiához.

  • Visszatérve a "másik Magyarország" fogalmához, érdemes megemlíteni, hogy a művészek már a XIX. században használtak olyasfajta kifejezéseket, mint "Junges Deutschland" vagy "fiatal Magyarország". Hol ér véget a politika, és hol kezdődik a művészet?

    Heinrich Heine és Petőfi Sándor e két csoport tagjai és zseniális költők voltak. Utánuk még hosszú sora következett azoknak a művészeknek, akik radikálisan új művészi célokat tűztek ki. Ha jól tudom, egy tehetséges, sajnos korán meghalt magyar író, Örley István mondta állítólag 1945-ben Ottlik Gézának: "Mi vagyunk a másik Magyarország." De a megújító művészi felfogást s az ehhez kötődő csoportképződést alapvetően meg kell különböztetni a politikai megosztástól. Ez utóbbi nemcsak két nemzet létezését tételezi fel, de a másikról egyszerűen nem hajlandó tudomást venni, képviselőit igyekszik kirekeszteni a politikum szférájából is. Személy szerint őszintén remélem, hogy a mostani választások második fordulója után megindul egy újfajta kommunikáció a különböző nézeteket valló értelmiségi csoportok között, s a nemzet a megosztó múlt helyett a közös jövő felé fordul.

  • Heti Válasz

    Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

    Miért támogassam a Múlt-kort?

    A másik Magyarország

  • Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

    2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

    Ízelítő a Magazinból

    További friss hírek

    Legolvasottabb cikkeink

    Facebook Twitter Tumblr

     

    Váltás az asztali verzióra