Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Leonardo félmeztelen Mária Magdolnája

2005. október 17. 11:00

Leonardo da Vinci két, a nagyközönség számára újdonságot jelentő festménye látható szombattól Anconában.

<

A rendhagyó
Mária Magdolna

A világon először mutatják be a nagy olasz reneszánsz mester Sziklás Madonnájának harmadik változatát a nagyközönségnek, ezt a művész 1495 és 1497 között festette. A téma másik két feldolgozása közül az egyik a londoni National Gallery, a másik a párizsi Louvre nevezetessége. Az Anconába került képet csak néhány éve fedezték fel és hitelesítették, Szűz Máriát ábrázolja Jézus, Szent János és egy angyal társaságában.

Az Anconában látható másik mű ugyan ismert, de már 50 éve nem láthatta a közönség: Mária Magdolnát ábrázolja, és Leonardo de Vinci 1515-ben, azaz halála előtt négy évvel festette Giampietrino nevű növendékével együtt. Érdekesség, hogy voltaképpen aktról van szó, Mária Magdolna öltözéke ugyanis a képen csak egy átlátszó sál, amely kebleit fedi úgy-ahogy - a mester életművében csak egyetlen további női akt ismeretes.

A múzeum január 8-ig nyitva tartó kiállításán megtekinthető lesz Leonardo három rajza is, továbbá még vagy másfél tucat olyan kép, amely kortársainak munkája.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Leonardo félmeztelen Mária Magdolnája

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra