Múlt-kor.hu

Lajos, IX. Szent (Capet-ház)

2005. szeptember 24. 15:48

A gyermekkor évei

Lajos, IX., közkeletű nevén SZENT LAJOS (szül. 1214. ápr. 25. Poissy, Franciaország - megh. 1270. aug. 25. Tunisz mellett; szentté avatták: 1297. aug. 11. ünnepnapja: aug. 25.), Franciaország királya 1226-tól; a legnépszerűbb Capeting uralkodó. 1248 és 1250 között ő vezette a hetedik keresztes hadjáratot a Szentföldre, majd egy másik keresztes háborúban, Tunéziában halt meg.
VIII. Lajos király és felesége, Kasztíliai Blanka negyedik gyermeke volt, de minthogy az első három korán meghalt, Lajos (akinek még hét testvére született) lett a trónörökös. Szülei, főként anyja, nagy gondot fordítottak nevelésére.
Amikor apja 1223-ban követte II. Fülöp Ágostot a trónon, még mindig tartott a Capeting-dinasztia és az angol Plantagenetek (akiknek változatlanul hatalmas birtokaik voltak Franciaországban) közötti hosszú viszály, bár átmenetileg szüneteltek a csatározások, mert az angol király, III. Henrik nem volt abban a helyzetben, hogy folytassa a háborút. Az albigens eretnekek, akiknek lázadása ugyanúgy irányult az állam, mint az egyház ellen, továbbra is forrongtak. Mindezeken túl a főnemesek, akiket Fülöp Ágost is csak vaskézzel tudott kordában tartani, szintén békétlenkedtek, és felkelésük bármikor kitörhetett.
VIII. Lajos sikerrel vetett véget ezeknek a belső és külső konfliktusoknak. 1226-ban az albigensek lázadásának letörésére összpontosította figyelmét, de november 8-án Montpensier-nél, egy győztes hadjáratból visszafelé jövet meghalt. A még nem egészen 13 éves IX. Lajos rendkívül bátor, erőskezű anyja régenssége alatt lett király.

Az anyakirálynő uralma

Az anyakirálynő első lépése az volt, hogy Lajost Reimsbe vitte megkoronáztatni. Miközben folytatta fia nevelését, heves támadásokat intézett a lázongó főurak, legfőképpen Lusignani Hugó és Dreux-i Péter (Pierre Mauclerc), Bretagne hercege ellen. III. Henrik angol király támogatása híján a főurak szövetsége összeomlott. A vendőme-i szerződés révén Blanka lélegzetvételhez jutott, és a fegyverszünetet kihasználva leverte az albigensek lázadását. Lajos csapatai bevonultak Languedocba, ahol VII. Rajmund toulouse-i grófot behódolásra kényszerítették. 1229. április 11-én Rajmund kénytelen volt békét kötni a királlyal (párizsi béke), ennek értelmében lányát a király öccséhez, Alfonzhoz kellett adnia, és az ő haláluk után egész Languedocnak a koronára kellett szállnia. Ezzel a fényes sikerrel vette kezdetét Lajos politikai pályafutása.
A Plantagenetek franciaországi birtokai változatlanul problémát jelentettek. III. Henrik Dreux-i Péter támogatásával partra szállt Bretagne-ban, hogy hadjáratot indítson Franciaország nyugati részén. Noha Lajos még nem töltötte be 15. életévét, maga állt csapatai élére. Helyreállíttatta az anger-si várat, és továbbnyomult Nantes felé, ahol Henrik állomásozott. Csatára azonban nem került sor, mert egy Bordeaux-ba tett eredménytelen kitérő után Henrik visszavonta seregét. Újra fegyverszünet lépett életbe, és Dreux-i Péter behódolt Lajosnak.
Amikor Blanka 1234-ben úgy döntött, hogy nem kormányozza tovább az országot, a királyságban átmenetileg béke honolt, így Lajos most már a nősülésre is gondolhatott. Blanka IV. Rajmund Berengárnak, Provence grófjának a lányát, Margitot szemelte ki feleségéül. A házasságkötésre 1234. május 29-én Sens-ban került sor. A királyi párnak összesen 11 gyermeke született.
Miután Lajos legyőzte Champagne-i Thibaut-t, ismét Aquitaniába kellett mennie, mivel fellázadt ellene Lusingnani Hugó, aki III. Henrik megözvegyült anyját vette feleségül. Henrik újból bevonult Franciaországba, ez alkalommal Royannál szállva partra erős seregével. Az ország nyugati részén élő nemesek többsége csatlakozott hozzá. 1242-ben a taillebourg-i hídnál egy szinte vér nélküli csatában az angolok vereséget szenvedtek, Henrik pedig visszatért Londonba. Minden egyes fegyverszünet újabb kis előrelépést jelentett egy olyan béke irányába, ami végül a Franciaország és Anglia közti százéves háború (1337-1453) végső lezárásához vezetett.

Kudarc Egyiptomban

Miután Lajos győzelmet aratott az angolok felett, Pontoise-lés-Noyonban súlyos maláriát kapott. Ekkor, 1244 decemberében határozta el, hogy a keresztet magára öltve a Szentföld felszabadítására indul, annak ellenére, hogy környezete és a főurak egyáltalán nem lelkesedtek tervéért. A Szentföldön ekkorra kritikus helyzet alakult ki: Jeruzsálem 1244. augusztus 23-án a muszlimok kezére került, Damaszkuszt pedig Egyiptom szultánjának a seregei foglalták el. Nyugati segítség híján a keleti keresztény királyság hamarosan elbukott volna. Az európai viszonyok még soha nem voltak ennyire kedvezőek egy keresztes háborúhoz. A Német-római Birodalom és a pápaság közti nagy harc éppen szünetelt, sőt IX. Lajos erélyes fellépése II. Frigyes német-római császárral szemben nagymértékben lelohasztotta annak harci kedvét. A Francia Királyságban béke volt, így a főurak beleegyeztek, hogy uralkodójukkal tartanak a hetedik keresztes hadjáratba.
A hosszan tartó előkészületek mindenre kiterjedtek. Miután Lajos megbízta anyját, hogy legyen a régense, 1248. augusztus 25-én Aigues-Mortes-nál szállt hajóra. Magával vitte feleségét és gyermekeit is, mert nem szívesen hagyta volna Margitot anyjára. Flottája mintegy 100 hajóból állt, fedélzetén 35 000 keresztes vitézzel. Lajos terve egyszerű volt: partra száll Egyiptomban, elfoglalja az ország nagyobb városait, hogy ezek fejében szíriai városokat követelhessen.
A hadjárat ígéretesen indult. Miután a sereg Cipruson megvárta a tél végét, 1249 júniusában az egyiptomi Damietta mellett partra szállt. A király az elsők közt lépett a muszlimok földjére, és kitűzte a francia királyok harci lobogóját. Damietta katonailag erős városát és kikötőjét június 6-án sikerült bevennie. Ezt követően továbbnyomult Kairó irányába, de az esőzésektől felduzzadt vizű Nílus és csatornái több hónapra megállították. El kellett foglalnia el-Manszúra erődjét is. Több kísérlet után végre sikerült felépítenie egy pontonhidat, és 1250. február 8-án sor került az ütközetre. A csata kimenetele sokáig bizonytalan volt, a király öccse, Róbert, Artois grófja is elesett. Végül azonban energiájának és higgadtságának köszönhetően Lajos ura lett a helyzetnek. Hadserege viszont teljesen kimerült. A táborban pestis dühöngött, a Nílus vize tetemek ezreit sodorta magával al-Manszúrából. A király, aki maga is megbetegedett, nem tehetett mást, mint hogy kiadja a parancsot a gyötrelmes visszavonulásra Damietta felé. Az egyiptomiak folyamatosan zaklatták a menekülő harcosokat, és 1250. április 7-én fogságba is ejtették őket.
Hosszas tárgyalások után a királyt és főbb hűbéreseit nagy váltságdíj ellenében szabadon engedték, és Lajos Akkóban újra viszontláthatta feleségét. A keresztes lovagok szerettek volna hazamenni, de a király másként döntött. A következő négy év alatt sikerült a katonai vereséget diplomáciai sikerre változtatnia, előnyös szövetségeket kötött, és megerősítette a szíriai keresztény városokat. Királyságába csak anyja halálának hírére tért vissza.

Franciaország szent királya

A szent életű Lajosnak óriási tekintélye volt az egész nyugati keresztény világban. Ezt kihasználva a tartós béke érdekében tárgyalásokat kezdett III. Henrik angol királlyal, aki közben a sógora lett. A megbeszélések évekig elhúzódtak, de végül 1258. május 28-án Párizsban aláírták a békeszerződést. A megállapodás igazán nagylelkű feltételeket szabott a Plantageneteknek. Habár Lajosnak módjában lett volna megfosztani Henriket összes franciaországi birtokától, mégis meghagyta neki Aquitaniát néhány szomszédos területtel együtt. Cserében Anglia királya Lajost hűbérurának ismerte el, az ő szemében pedig ez volt a legfontosabb, minthogy a XIII. században egy uralkodó hatalmát nem birtokainak a nagysága, hanem hűbéreseinek száma és jelentősége határozta meg.
Élve tekintélyével, Lajos átszervezte királysága közigazgatását. Volt néhány olyan tisztségviselője, aki kihasználva hosszú távollétét visszaélt hatalmával. Ezért királyi biztosokat nevezett ki azzal a feladattal, hogy a helyszínre utazva vessenek véget a visszaéléseknek, és hallgassák meg a panaszokat. Két jól ismert rendelete, amelyek egyike 1254-ből, a másik pedig 1256-ból származik, pontosan rögzíti a királyi kötelezettségeit, melyek betartását szigorúan ellenőrizte. A király tisztségviselőinek tilos volt kocsmába járni, és szerencsejátékokat játszani: üzleti tevékenységet, úgymint földvásárlás vagy leányaik férjhez adása, csak az uralkodó beleegyezésével folytathattak. További rendeletek a prostitúcióról, a perdöntő párbajt és a párviadalt tiltották be.
A király komoly büntetéseket szabott ki a pénzhamisításra, stabilizálta országa pénzét, és kötelezővé tette a királyi érmék használatát. Intézkedései megerősítették a királyi igazságszolgáltatást és a közigazgatás rendszerét, valamint szilárd alapot biztosítottak a francia kereskedelem növekedéséhez.
A király pártfogolta a művészeteket is. Ő irányította számos épület kivitelező munkáit Párizsban, Vincennes-ben, Saint-Germainben és Corbeilben (hogy ott leljenek otthonra a Jézus Krisztus állítólagos keresztfájából származó darabok, az ún. igazi kereszt ereklyéi). Biztatására írta meg káplánja, Beauvais-i Vince (Vincent de Beauvais) az első nagy enciklopédiát, a Speculum maiust (Nagy tükör). Uralkodása alatt özönlöttek a külföldi diákok és tudósok a Párizsi Egyetemre.

Az utolsó hadjárat

Lajos 1269-ben elhatározta, hogy ismét Afrikába megy. Talán öccsének, Anjou Károlynak tanácsát követve határozott úgy, hogy Tunéziában partra szállva fogja az iszlám világot ketté szakítani. Ez a döntése súlyos hibának bizonyult, amiért neki kellett a felelősséget, majd a következményeket viselnie. Tudta, hogy beteg és gyenge lévén az életét teszi kockára ezzel az úttal.
Csapatai 1270 júliusában Tunisz mellett szálltak partra, és kezdetben könnyűszerrel aratták egyik győzelmüket a másik után. Elfoglalták Karthágót, de ekkor újból kitört a pestis, nem kímélve magát IX. Lajost sem. Miután a Francia Királyság jövőjét fiára, Fülöpre bízta, akit külön is megkért, hogy védelmezze és gyámolítsa legalázatosabb alattvalóit, a szegényeket. Lajos 1270 augusztusában meghalt.
A keresztes hadserege feloszlott, Lajos holttestét pedig visszavitték Franciaországba. Amint a menet áthaladt Itálián, az Alpokon, Lyonon és Clunyn, az út mellett végig tömegek gyűltek össze, és az emberek térdre ereszkedtek. A menet 1271-ben, pünkösd előestéjén érte el Párizst. Az ünnepélyes temetési szertartásra a Notre-Dame-ban került sor, majd a koporsót végső nyughelyére, a saint-denis-i apátságba, a francia királyok sírboltjába vitték.
Még mielőtt az egyház döntött volna, az emberek már szentként tisztelték Lajost, és a sírjához jártak imádkozni. VIII. Bonifác pápa avatta szentté 1297-ben; IX. Lajos az egyetlen olyan francia király, akit a római katolikus egyház a szentjei között tart számon.

Lajos, IX. Szent (Capet-ház)

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra