Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

I. (Nyakigláb) Edward (Plantagenet-ház)

2005. szeptember 20. 21:05

<

Ifjúkora

Edward, I., közkeletű nevén NYAKIGLÁB EDWARD, angolul EDWARD LONGSHANKS (szül. 1239. jún. 17. Westminster, Middlesex, Anglia - megh. 1307. júl. 17. Burgh-by-Sands, Carlisle mellett, Cumberland), Anglia királya 1272-től, III. Henrik fia; uralkodásának idejére tehető az angol nemzeti öntudat újjáébredése. Megerősítette a korona és a Parlament hatalmát a régi feudális nemességgel szemben. Leigázta és az angol korona fennhatósága alá vonta Walest, és (sikertelen) kísérletet tett Skócia meghódítására. Országlása idején megerősödött a végrehajtó hatalom, és számos jogi reformot vezettek be.
III. Henrik király és Provence-i Eleonóra legidősebb fia volt; 1254-ben apja neki adományozta a gascogne-i hercegséget, a francia Oléront, a Csatorna-szigeteket, Írországot, saját walesi birtokait, a chesteri grófságot, valamint több kastélyt. Nőül vette Eleonórát, X. Alfonznak, Kasztília és León királyának a féltestvérét, majd Bordeaux-ba ment, hogy kézbe vegye elszórtan fekvő birtokainak irányítását. 1255 novemberében visszatért Angliába, és támadást indított Llywelyn ap Gruffud, Gwynedd hercege ellen, de mivel sem Henriktől, sem a határőrgrófságoktól nem kapott támogatást, csúfos vereséget szenvedett. Népszerűsége ez idő tájt csökkent az angolok körében, nemcsak a törvény dölyfös semmibevételének eredményeként, hanem mert szoros kapcsolatot tartott fenn az anyját még Franciaországból elkísérő, meglehetősen mohó Poitevin-rokonokkal. Ezek kiűzése után azonban Edward Simon de Monfort (felesége révén nagybátyja) befolyása alá került; ő annak a bárói klikknek volt a vezetője, mely kísérletet tett Henrik túlkapásainak korlátozására.
Bár az 1260 elején kirobbant súlyos válságban Edward Monfort és a szélsőségesek oldalára állt, később szembefordult a lázadó főurakkal, és elnyerte apja bocsánatát (1260. május 20.), aki októberben Gascogne-ba küldte.
Edward 1263 elején tért vissza Angliába. Ekkorra már kirobbant a polgárháború Henrik király és a London városától támogatott bárók között. Edward féktelen viselkedése és a londoniakkal szembeni haragja ártott Henrik ügyének. A lewesi csatában (1264. máj. 14.) a londoniak ellen vezetett bosszúszomjas hajszájával maga is hozzájárult Henrik vereségéhez. A csata során Monfort megadásra kényszerítette és túszul ejtette Edwardot, aki azonban 1265 májusában, Herefordnál megszökött, és a királyi seregek élére állt. A Severn folyón túlra szorította. Monfort csapatait, majd Kenilworth-nél (augusztus 1.) rajtaütésszerű támadással szétzúzta a felmentésükre igyekvő népes sereget. Augusztus 4-én Eveshamnél csapdába ejtette, majd megölte Monfortot, és kiszabadította apját a fogságból. A megtört és legyengült Henrik a tényleges kormányzást átengedte Edwardnak, ő azonban szélsőséges bosszúpolitikájával felszította a lázadást szellemét. Végül a mérsékelteknek sikerült rábeszélniük Henriket arra, hogy a kenilworth-i nyilatkozatban (1266. október 31.) megfogalmazott, visszafogottabb elveket kövesse.
A politikai irányváltás meghozta a gyümölcsét: némi késlekedés után a felkelők megadták magukat. 1268-ban Edward már arra készült, hogy IX. Lajoshoz csatlakozva keresztes hadjáratra indul a Szentföldre. Pénzhiány miatt azonban várni kényszerült, majd Szicíliába, utána pedig Akkóba (Acre) vonult, ahol majd egy évig időzött. Útban hazafelé, Szicíliában szerzett tudomást III. Henrik 1272. november 16-án bekövetkezett haláláról.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

I. (Nyakigláb) Edward (Plantagenet-ház)

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra