Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Konferenciát rendeznek a római hadtörténetről

2005. augusztus 30. 10:36

A ROMEC XV. nemzetközi tudományos tanácskozás Magyarországon első alkalommal a Magyar Nemzeti Múzeumban kerül megrendezésre 2005. szeptember 1-4. között.

<

Róma és ellenségei: nemzetközi tudományos konferencia

A ROMEC (The Roman Military Equipment Conference) angol, holland és német kutatók kezdeményezésére jött létre a római kori fegyverek, hadfelszerelés, a források, a római hadviselés és a csataterek kutatásával foglakozó szakemberek összefogására, kutatási eredményeik megismerésére és publikálására. Az első konferenciát 1983-ban Sheffieldben tartották. Az azóta eltelt időszak során már 14 alkalommal jöttek össze e terület kutatói. A meglevő, hozzáférhető régészeti és történeti adatok birtokában számos témát dolgoztak fel. Ezek anyagát minden alkalommal a BAR (British Archaeological Reports) és az erre a célra létrehozott ARMA folyóirat, valamint a Journal of Roman Military Studies köteteiben publikálták. Így igen gazdag ismereteket szerezhetünk többek közt a római hadifelszerelések és katonák régészeti azonosításáról, a csatamezők régészetéről, valamint a katonai felszerelések korabeli gyártásáról.

A magyar kutatók - akik kezdettől fogva részt vesznek ezeken a találkozókon - elismerését jelezte, hogy 2003-ban, a Bécsben megrendezett 14. Konferencián született döntés arról, hogy a 15. ROMEC Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében jöjjön létre. A munkálatok oroszlánrészét Kocsis László, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze vállalta magára. Koncepciója az volt, hogy az  egykori Római Birodalom keleti határvidékein élő népek régészetével foglakozó, eddig méltatlanul mellőzött orosz, ukrán, kazah kutatók még intenzívebben kapcsolódjanak be a tudományos vérkeringésbe. Így lehetővé válik az egyes intézmények közötti szorosabb együttműködés.

A tervezett előadások igen izgalmas kérdésekre próbálnak választ adni, melyek közül most csak néhányat említünk meg, a teljesség igénye nélkül. Mike Bishop az angliai Carlisle-ban talált fegyvertípusokról ad áttekintést. Dorel Bondoc román régész az Al-Duna hun megszállása és a hun üstök közötti kapcsolatot tárgyalja. Ajman Dossymbajeva a kazah sztyeppe türk törzsei és Bizánc viszonyát mutatja be. Valentina Mordvintseva egy, a Fekete-tenger északi partján fekvő, az I. század második feléből származó, lovas sírokat is tartalmazó temető leletanyagát közli. Oleg Radjush előadása révén az Oroszországban nemrégiben talált, a római fegyverzetre vonatkozó ismeretekre tehetnek szert az érdeklődők. Achim Rost a Kalkriese-i csatamező régészeti tanulságait vázolja fel. A magyar kutatók előadásai szorosan illeszkednek a fő témához. Borhy László a Brigetio (Szőny) származó vassisak bemutatására vállalkozott. Gróf Péter és Gróh Dániel a visegrádi római kori erődítéseket mutatják be. Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria a szarmata területeken előforduló kardok típusait határozzák meg. Kocsis László az ún. Intercisa (Dunaújváros) III. típusú sisakhoz szolgáltat új adalékokat. A konferenciát számos poszter még színesebbé. A beszámolók írott változatának megjelentetését a szervezők jövőre ígérik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Konferenciát rendeznek a római hadtörténetről

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra