Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ismeretlen Szapphó-verset találtak

2005. június 28. 12:00

A 2600 év után felfedezett vers Szapphó negyedik költeményeként jelent meg a múlt héten angol nyomtatásban.

<

A felfedezés

Charles-August Mengin:
Sappho (1877)

Az i.e. 6. században keletkezett, 101 szóból álló költemény az elmúlt évek egyik legkülönlegesebb ókortörténeti felfedezésének számít, ugyanis a költőnőtől eddig mindössze 3 teljes vers (63 sornyi) és nagyjából 264 töredék volt ismert. Platón szerint Szapphó nem is költőnő, hanem a Múzsák egyike volt, aki még az athéni Szólónt is megihlette, aki mindenáron szerette volna "megtanulni ezt a verset s utána meghalni".

A most előkerült költemény útja azonban egyáltalán nem volt ennyire romantikus és költői: egy egyiptomi múmia pólyáján találták meg, melynek anyaga valamilyen papirusz lehetett, és melyre később különböző motívumokat festhettek.

A Guardian beszámolója szerint a két kutató, Michael Gronewald és Robert Daniel a Kölni Egyetem archívumában tavaly bukkant rá a papiruszra, mely első látásra igazán jelentéktelennek tűnt, ám az alapos vizsgálat megállapította, hogy Szapphó költemények olvashatók a tekercsen. A szöveg pedig egy olyan vers töredéke, amelynek más részletei az 1922-ben talált oxürünkhoszi papiruszokban is megtalálhatók. Az oxürünkhoszi papiruszokat jelenleg az ókori szövegek lehetséges Szent Gráljaként kezelik a kutatók.

A két töredék egymás mellé téve teljes szöveget alkot, s ez Szapphó negyedik ismert verse. A költemény kommentárokkal és kísérőszövegekkel a Times Literary Supplement múlt heti számában olvasható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ismeretlen Szapphó-verset találtak

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra