Múlt-kor.hu

Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?

Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?

Tóth Ilona és társai pere a kádári megtorlás első, és tulajdonképpen egyetlen nagy kirakatpere volt. 1957 februárjában indult a tárgyalás, amelyet nemcsak a belföldi, hanem a külföldi sajtó is nagyon terjedelmesen ismertetett. Júniusban Tóth Ilonát, valamint két vádlott-társát, Gyöngyösi Miklóst és Gönczi Ferencet is kivégezték. De vajon mi az igazság az ügyben? A fiatal orvosjelölt valóban elkövette azt a brutális gyilkosságot, amellyel vádolták, vagy a kádári propagandagépezet által kreált koholmányról van szó? Ha utóbbi, miért éppen Tóth Ilona lett a bűnbak? Miért nem tagadta az ellen felhozott vádakat? Milyen ellentmondások figyelhetők meg az iratanyagban? Miért engedték el a hatóságok az egyik legfontosabb tanút? Milyen jelentősége van az ügy kapcsán újonnan felfedezett KGB-jelentésnek? Ki volt a titokzatos Eta? Mit mondott Kádár a Tóth-ügyről? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Földváryné Kiss Réka segítségével. Nagyinterjú a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével.

Gyilkos bicska vérnyomok nélkül

Milyen vád alapján ítélték el és végezték ki Tóth Ilonát?

A vád szerint a Domonkos utcai kisegítő kórházban november 18-án valakik, valamilyen tisztázatlan okból bevisznek egy férfit, Kollár Istvánt akit kémkedéssel, a felkelők lebuktatásával vádolnak. Az ott tartózkodó felkelők, Gönczi Ferenc, Gyöngyösi Miklós és társaik először brutálisan megverik, nyakára taposnak, fojtogatják, és amikor ennek ellenére sem sikerült megölni, akkor Tóth Ilona az orvosi hivatásával visszaélve – és ez nagyon fontos – megpróbálja először túláltatni, aztán a teste különböző részeibe fecskendezett benzines és levegőinjekcióval eltenni láb alól az illetőt, és miután az áldozat mindezt túléli, végül is egy bicskával szíven szúrja, és ez okozza a halál beálltát.

A per kapcsán alapvetően kétféle narratíva létezik. Az Eörsi László által képviselt elképzelés szerint Tóth Ilona valóban elkövette a bűncselekményt, amivel vádolták, míg mások – többek között M. Kiss Sándor, Szakolczai Attila, valamint Ön – úgy vélik, az orvosjelölt konstruált per áldozata lett. Melyek azok a legfőbb mozzanatok, amelyek arra utalnak, hogy az orvosjelöltet valóban egy koncepciós eljárás keretében ítélték halálra?

1990 után az ügyet először Gyenes Pál, az 56-os Intézet munkatársa vizsgálta, és tulajdonképpen már ő is arra jutott, hogy ez egy koncepciós per volt, de Jobbágyi Gábor professzor és Kahler Frigyes is foglalkozott az üggyel. Tehát jogászok és történészek is vizsgálták a kérdést, és túlnyomó többségük egymástól függetlenül, különböző momentumok alapján jutott ugyanarra a következtetésre. 

Az üggyel kapcsolatban a legfőbb ellentmondásokra – amelyek szerintem nem lényegtelen részletkérdések, hanem kulcsmomentumok – a tárgyi bizonyítékok és a vallomások összevetésével derülhet fény. Tóth Ilona a hivatalos álláspont szerint letartóztatását követően két héttel, december 4-én tényfeltáró beismerő vallomást tesz. December 12-én exhumálnak egy ismeretlen holttestet, amelyet a belügyi orvosszakértők boncolják, mindenfajta vizsgálatnak alávetik, és nem találnak rajta semmilyen, tűszúrásra utaló nyomot, sem az altatásra utaló étert vagy morfiumot, sem benzint, találnak viszont alkoholt. Tehát ki tudnak mutatni idegen vegyi anyagot, egy vagy két pohár bor elfogyasztását, de az ölési cselekménnyel kapcsolatos vegyi anyagokat nem. Vagyis a belügyi orvosszakértői vélemények kulcspontokon nem tudják alátámasztani a vádat és a beismerő vallomást. Tóth Ilona december 4-én elmondja, hogy ő egy bicskával végül leszúrta Kollárt, de január végéig ezt a bicskát nem keresik. Aztán hirtelen megtalálják, odaadják ugyanennek a belügyi orvosszakértői laboratóriumnak. Megindul a nyilvános tárgyalás, amelynek egy nagyon ismert, filmhíradókban is sokszor ismételt pontján az ügyész odaadja Tóth Ilonának a bicskát, és megkérdezi, ezzel ölt-e. A vádlott kis hezitálás után erre rábólint, majd másnap megérkezik az orvosszakértői vélemény, amelyben az áll, hogy a bicskán nyomokban sem lehet vért kimutatni. Ezek az orvosszakértői vélemények, amelyek a védelem számára bizonyítékul szolgáltak volna, nem kerültek a tárgyaláson bemutatásra. 

Tóth Ilona átveszi a bicskát, amellyel Kollárt állítólag a WC-ben szíven szúrta

A holttest azonosításának a kérdése szintén óriási problémákat vet fel. Tóth Ilona december 4-én beismeri, hogy valakit meggyilkolt, aki szerinte ávós volt, majd december 12-én exhumálnak egy holttestet. Ezt követően egy héten át nem történik meg az azonosítás, pedig elvileg egy ávósról van szó. A három halottazonosítási jegyzőkönyv szerint a holttestet – az egyébként ávós kötődésű – rokonok nem látták, csak az arról készült fotót és ruhadarabokat. Ehhez képest a nyilvános tárgyaláson azt mondják, hogy látták a halottat, vagyis hamis tanúvallomást tesznek. Az egyik rokon ráadásul kijelentette, hogy a halottat hiányzó ujjpercéről ismerte fel, holott a halottfelismerési dokumentumok szerint a családtagok csak ruhát láttak és fotót. A rendkívül részletes boncolási jegyzőkönyvben emellett még is szerepel, hogy a körmök vége piszkos, az ujjpercek pedig elszíneződtek a nikotintól, az azonban nem, hogy van egy hiányzó ujjperc. A tárgyi bizonyítékok és az arról készült dokumentáció tehát szembemennek a vádlottak beismerő vallomásaival, valamint a vád tanúinak vallomásaival is. 

Az alapkérdés az, hogy a kommunista diktatúra, a kádári megtorló gépezet által ránk hagyott iratanyagot mennyire tekinthetjük egy az egyben hitelesnek. A ránk hagyott, a vádat bizonyítani igyekvő iratanyag belső ellentmondásaira támaszkodva, az abban lévő lukakra rámutatva tudjuk bemutatni azt, hogy nem áll össze a történet, illetve, hogy az iratanyag hamis. Ennek kapcsán két nagyon fontos mozzanatot emelnék ki. Egyrészt Tóth Ilona azt mondja a nyilvános tárgyaláson, hogy „amikor engem az oroszok kihallgattak...”. Azt gondolom, hogy 1956 novemberében-decemberében az nem egy mellékes szál, hogy valakit kihallgattak-e a szovjetek, de ennek semmi nyoma a jegyzőkönyvekben. Másrészt Müller Gabriella a Betekintőn nem olyan régen publikált egy dokumentumot, a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokból létrehozott különleges hadseregcsoport alá rendelt KGB-egységek egyik parancsnokának december 12-i összefoglaló jelentését. Eszerint a Tóth Ilona-per későbbi másod- és a harmadrendű vádlottját, Gönczi Ferencet és Gyöngyösi Miklóst kihallgatták a szovjetek, ám nekünk ezekről sem maradtak fenn dokumentumaink. A meglévő magyar anyag tehát töredékes, és pont a legfontosabb dolgokat nem rögzíti. 

Magazin

„Ponyvaregénybe illő brutalitás” és a rejtélyes Eta

Az imént említette Müller Gabriella Betekintőn megjelent tanulmányát. A dokumentum szerint Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc a szovjetek által lefolytatott kihallgatáson az általuk elkövetett emberölésben részt vevő harmadik személyként egy bizonyos „Etát” neveztek meg, miközben Tóth Ilonát nem említették. Mennyire jelent ez az újonnan felfedezett KGB-jelentés előrelépést a kutatásában?

Ez egy nagyon fontos dokumentum, ugyanis Etáról eddig is tudtunk. És mind a Tóth Ilona-per, mind a perhez szorosan kapcsolódó egyéb ügyek – Angyal Istváné és Péch Gézáé – iratanyagából teljesen és minden kétséget kizáróan azonosítható, hogy valóban volt egy személy, akit a felkelők Eta fedőnéven vagy Erzsi ápolónőként ismertek, és nem volt más, mint Csontos Erzsébet. Tudtuk, hogy ő ott volt a Domonkos utcában is, és azt is tudtuk, hogy saját magát a felkelők szervezőjeként állította be. Rendszeresen le is buktak körülötte a felkelők. Amikor december 5-én Gyöngyösiéket elfogják, akkor is Csontos Erzsébet menekül el. Tehát kulcsmozzanatnak tekinthetjük, hogy Gönczi és Gyöngyösi Etát nevezi meg harmadik személynek. Ez nem egy elírás, itt nem lehet arról beszélni, hogy az oroszok félreértették, és Ilona helyett Etát írtak. 

Gyöngyösi Miklóst Tóth Ilonához hasonlóan halálra ítélték és kivégezték

A szovjet jelentés emellett azért is fontos, mert két olyan motívum is megjelenik benne a gyilkossággal kapcsolatban, amely aztán a Tóth Ilona-perben is felbukkan: hogy kloroformmal elaltatták az áldozatukat, majd szíven szúrták. Nincs azonban szó benne benzines vagy levegőinjekcióról, vagyis olyan motívumokról, amelyek markánsan az orvosi hivatáshoz kötődnek. Csontos Erzsébet eltűnik, nem is keresik, nem is lehet róla tudni semmit, majd egy ponton Etából Tóth Ilona lesz, és bekerülnek olyan motívumok az ölési cselekménybe, amelyek annak – korabeli sajtó által használt kifejezéssel élve – „ponyvaregénybe illő brutalitását” emelik ki, és az orvosi hivatással való visszaélést erősítik. Tehát ez a dokumentum áttételesen pontosan azt erősíti, hogy Tóth Ilona történetbe való behelyezésének az a célja, hogy fel lehessen mutatni, mennyire brutális, erkölcsileg mennyire aljas volt a forradalom, és benne egy olyan orvostanhallgató, aki a speciális orvosi tudásával visszaélve ölt.

De én ezen dokumentum mellé is tennék azért egy kérdőjelet. A témával foglalkozó történészek túlnyomó többsége azzal egyetért, hogy az a gyilkosság, amellyel Tóth Ilonáékat vádolták, úgy, akkor és ott egyszerűen nem történhetett meg, de ezen belül azért van két „vonal”: az egyiket, miszerint lehetett egy másik gyilkosság, amelyet másképp, máskor és más személyek követtek el, tulajdonképpen Müller Gabriella is felveti a cikkében, míg Szakolczai Attila állásfoglalása szerint semmilyen gyilkosság nem történt.  

Ön szerint ezen utóbbi álláspontnak mennyi a realitása?

Gönczi Ferenc a nyilvános tárgyaláson azt mondja, hogy az oroszok verték a veséjét. Ezt nagyon bátor dolog a nyilvános tárgyaláson kijelenteni. Ha én ezt elfogadom, akkor azt kell mondjam, nem tudom, hogy egy ilyen vallomás hogy született meg. Ez a KGB-jelentés számomra nem bizonyítja egyértelműen azt, hogy történt valami a Domonkos utcában, sőt, sokkal inkább arra utal, hogy a szovjetek a vallomásokat kiszedték Gyöngyösiékből. Nem tudom, milyen körülmények között születtek meg azok a vallomások, amelyekből a jelentés készült, de azt látom, hogy a dokumentum nem tesz említést Tóth Ilonáról, egy másik nőről azonban igen, és nem tartalmazza Tóth orvosi brutalitásának legfontosabb elemét.

Kádárék átverése?

Mint említette, Gönczi Ferenc kijelentette a vallomásában, hogy a szovjetek verték. Ez egy nyilvános per volt, amely többek között a nyugati újságírók szeme láttára zajlott. Ha Gönczi ezt felhozta, mi annak a magyarázata, hogy Tóth Ilona ilyesmiről nem ejtett szót az eljárás alatt? 

Erről hipotéziseink vannak. Tóth Ilona a vallomásaiból több ponton is „kiszól”, többek között, amikor elmesél egy történetet arról, hogy mi történt a Domonkos utcában, megemlíti, hogy „mondtam a Gyöngyösinek, hogy majd kapsz te is egy Evipant és te is mindent bevallasz”. Tóth Ilona a tárgyaláson legalább két vagy három helyen utal az Evipanra, amelyről tudni kell, hogy egy olyan, a korban ismert fájdalomcsillapító gyógyszer volt, amely tudatmódosító hatással is rendelkezett. Egy orvos, aki ismeri a gyógyszereket, miért utal a szövegkörnyezetből teljesen világosan kibeszélve egy ilyen gyógyszerre? Emellett a fennmaradt dokumentációban nincs nyoma annak, hogy Tóth Ilonát börtönkórházban kezelték, holott egy Pintér István nevű belügyes újságírónak adott interjújában erre tesz utalást. 

Tóth Ilona, Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc a Fővárosi Bíróságon a perükben hozott ítélet kihirdetését hallgatják

Fontos ezenkívül, hogy Tóth Ilona társait június 26-án kivégzik, őt magát két nappal később. A védője, Kardos János leírja a visszaemlékezésében, hogy úgy tudja, ezalatt a két nap alatt a legfontosabb politikai körökig, beleértve feltehetően Kádár Jánost is, folyamatos egyeztetések mennek Tóth Ilona életéről, a kegyelemről. A bírónő az elsőfokú – halálos – ítélet meghozatala után összeülő kegyelmi tanácsban Tóth Ilona esetében a kegyelem mellett voksol. Mindez azt jelenti, hogy – Kardos János visszaemlékezésében legalábbis erre tesz utalást – az utolsó pillanatig volt esély arra, hogy Tóth Ilona életben tartható, ha elvállalja a rá kirótt szerepet. A védelem stratégiája erre épült. Kardos abban látta az egyik menekülési utat, ha Tóth Ilona gyilkossági ügyét nem politikai, hanem köztörvényes vonalra viszi. Lehetett valamilyen alku, vagy inkább kecsegtetés a háttérben a hatalom részéről: ha megvan ez a kirakatper, mindenki eljátssza a szerepét, akkor utána esetleg lehet szó az ítélet enyhítéséről.

Tehát elképzelhető, hogy Tóth Ilonát egyszerűen átverték?

Ez egy nagyon valószínű hipotézis.

Melyek az erre utaló jelek?

Kardos visszaemlékezése mellett érdemes egymás mögé rakni a fennmaradt dokumentumtöredékeket és a sajtóanyagot. A végső történet szerint Tóth Ilonáék azt gondolták, hogy egy ávóst ölnek meg, mert a zsebében találtak egy fényképet, amelyen ávós egyenruhában pózol. De ez az ember valójában egy egyszerű rakodómunkás volt. A dokumentumok azonban nagyon sokáig egy belügyes meggyilkolásáról szólnak, többek között az orosz jelentés is. Csakhogy, ha Tóth Ilona egy belügyest gyilkol meg, akkor az világosan politikai ügy, de ha a belügyesből egy sima rakodómunkás lesz, akkor abból lehet köztörvényes ügyet kreálni. Tehát elképzelhető, hogy ez érdeke lehetett a védelemnek és a hatalomnak egyaránt. A hatalom rájött arra, hogy ha ők Tóth Ilonát azzal vádolják meg, hogy a november 4-ét követő ellenállásban kivégez egy ávóst, akkor nem tudják elérni a kellő propagandahatást. Háborús helyzetben a felkelők kivégeznek egy kémkedő ávóst: ez egy jogos önvédelmi történet, és itt hiányzik az a propagandahatás, amelyet a felkelők által meggyilkolt ártatlan emberekről szóló történettel lehet elérni. Tehát a hatalom szempontjából az ávósból egyszerű embert kell faragni. A védelem szempontjából pedig, ha valaki nem ávóst, hanem egyszerű embert öl, a vádlottat „ki lehet húzni” a halálos ítéletből. Ha ez a rendszer működik, akkor érthetővé válhat, hogy Tóth Ilona miért viszi végig ezt a szerepet. És azt se felejtsük el, hogy a vádlottakat minden egyes tárgyalási nap után visszaviszik a börtönbe. 

Hogy mi történik a börtön celláiban és a kihallgatószobákban, arról nem szólnak a dokumentumok. Én szerencsére nem voltam még börtönben, de Tóth Ilonánál sokkal masszívabb férfiak mondják el azt, hogy kilenc nap után idegsokkot kaptak. Tóth Ilona kihallgatótisztje, Szentgáli István ’56 előtt az ávón tanulta meg a módszereket. Ezekben az emberekben ott élt a bosszú- és a bizonyítási vágy, ráadásul Szentgáli személyében is egy erőszakos, alkoholista ember volt. Egy ilyen embernek ujjgyakorlatot jelentett, hogy egy 24 éves lányt, akit kiemeltek a mindennapi életéből, és egy ilyen környezetbe helyeztek, saját magára és másokra terhelő vallomások megtételére kényszerítsen. 

Említette, hogy Tóth Ilona többször is utalt az Evipan nevű tudatmódosító szerre. Ha viszont a vallomásában ezt nem egy alkalommal felhozta, az éppen annak a jele, hogy ezekben a pillanatokban nem állt a szer hatása alatt. A „vádalku”-hipotézis talán erősebb lábakon áll.

De ott van még ezek mellett a „néma talp” kérdése is. Jobbágyi Gábor vette észre az iratokban, hogy az orvosok a vizsgálat során azt diagnosztizálták, hogy Tóth Ilonának nem voltak talpreflexei. Ez lehet veleszületett és egyéb orvosi okok is állhatnak a háttérben, de utalhat súlyos bántalmazásra, gumibotozásra is. Tóth Ilona sportolt, atletizált, majd vívott, később sportrepülőnek jelentkezett, és így rendszeresen orvosi vizsgálatoknak vetették alá. Tehát ha veleszületett rendellenesség lett volna, azt a korábbi orvosi vizsgálatok során már ki kellett volna szűrni. De ezek közvetett bizonyítékok. Én nem tudom egyértelműen azt állítani, hogy Tóth Ilonát verték. Azt azonban állítom: nem is kellett valakit verni, hogy olyan helyzetbe kerüljön, hogy önmagára hamis terhelő vallomásokat kényszerítsenek ki belőle. Különösen nem ’56 után egy „ellenforradalmárnak” tekintett fiatal lányból. Azt gondolom, ezeket a lehetőségeket nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni. 

A titokzatos menyasszony és a felszívódott szemtanú

Az ügy kulcskérdése, hogy konstruált eljárásról beszélhetünk-e vagy sem. Nem lehet, hogy a vallomásokban, valamint egyéb iratokban megfigyelhető inkoherencia, esetlegesség éppen arra utal, hogy ez nem egy koncepciós eljárás volt? A koncepciós pernek éppen az a lényege, hogy minden részlet a helyén legyen, és így tegyék hihetővé a vádat. Nem inkább arról van-e szó, hogy a hatóságok jártak el hanyagul ebben a zűrzavaros időszakban, a tanúk pedig hetekkel vagy hónapokkal az események után nem elékeztek egészen pontosan mindenre?

Itt több dologra is ki kell térni. Valóban, a nyomozás ideje egybeesik azzal, amikor az egykori ávósokból újjászervezik a politikai rendőrséget. A megtorlás egész gépezete nem működött még teljes olajozottan, de a benne résztvevők többsége – ahogy Szentgáli is – rutinosak voltak. A hanyagságot én ott látom, hogy benne maradtak önmaguknak ellentmondó, a koncepciógyártás eltérő fázisait mutató motívumok az iratanyagban. Tóth Ilona a hivatalos verzió szerint december 4-én tényfeltáró beismerő vallomást tesz. Erről ránk maradt egy kihallgatási jegyzőkönyv. Ehhez képest ott van az elsőfokú ítélet bírói indoklása, amelyben az szerepel, hogy Tóth Ilona eleinte cinikusan tagadta a gyilkosságban való részvételt, és csak akkor volt hajlandó ezt beismerni, amikor szembesült vele, hogy másokat is vádolnak azzal, aminek ő is részese volt. Hogy van ez? Akkor most magától vallotta be, vagy először tagadott? Ez nem annak a kérdése, hogy felállt-e a hatóság, vagy hány hónap után vall a tanú. Ez annak a kérdése, hogy önkéntesen született a beismerő vallomás, vagy pedig szembesítették egy mások által már előadott gyilkossági történettel. 

Ez egy alapvető kérdés, mint ahogy az is, hogy a belügy által készített orvosszakértői vélemények pontosan a benzines injekció, morfiuminjekció használata kapcsán nem tudták igazolni a gyilkosságot. Azt sem tudom betudni a hatóságok lényeget nem érintő pontatlanságának, hogy miközben Tóth Ilona december 4-én ismeri be, állítólag teljesen magától, a gyilkosságot, létezik több olyan, november 21-re dátumozott dokumentum, amelyben Tóth Ilonát előzetes letartóztatásba veszik vagy elrendelik a nyomozást vele és Molnár Józseffel szemben, emberölésért. Én inkább azt gondolom, hogy valóban nem csiszolódott össze a gépezet, és ezeket az otromba hibákat benne hagyták az iratanyagban. Bár, lehet, hogy nem is törődtek vele. Hiszen ezek a dokumentumok nem a nyilvánosság számára készültek. A tárgyaláson, ahova ezt az egész ügyet szánták, ezek az ellentmondások nem derülhettek ki. Így a bennük rejlő ellentmondások csak most, a történészek számára tűnhetnek fel egy gondos forráskritikai elemzés nyomán.

Mi [Kiss Réka és M. Kiss Sándor] és Szakolczai Attila is, egymástól függetlenül egymás mellé tettük a különböző tanúvallomásokat, és egy belső kronológiai rendet – szakmai nyelven relatív kronológiát – próbáltunk összerakni: mi után mi következett, kik voltak egy időben egy adott helyen, és ezekhez rendeltünk biztos pontokat. Ezekhez képest próbáltuk meg rekonstruálni, hogy a különféle események mikor történhettek. Kiderült, hogy nem áll össze a történet. És nem arról van szó, hogy valaki délelőttre vagy délutánra emlékszik, vagy arra hogy kék színű a kabát vagy fekete. 

Szintén lényeges momentum, hogy a vallomások szerint az Élünk szerkesztői, Obersovszky Gyula és Gáli József akkor vannak ott a Domonkos utcában és tárgyalják meg, hogy mi legyen a lappal, amikor a Kollár-gyilkosság zajlik. A történetet azonban, annak ellenére, hogy azt mondják, éppen az emberölés idején voltak jelen, nem tudjuk összerakni. Nem lehettek ott ugyanakkor. Ez ismét egy olyan kérdés, amelyet egy tisztességes vádhatóság, bíróság kivizsgál. Kulcskérdésekben úgy feszülnek egymásnak az állítások, hogy szétfeszítik a történet keretét. Bármely szálát veszem a történetnek, ilyen ellentmondások sorával találkozunk.

Gáli József kihallgatása

Érdekes Kádár egy nyilatkozata is. Április 8-án megszületik az elsőfokú ítélet, és Kádár április 18-án a l’Unitának, az Olasz Kommunista Párt lapjának ad egy interjút, amelyben kitér a Tóth Ilona-ügyre. A mondandója lényege, hogy Tóthékat az egyik bandatársuk dobja fel, aki fél attól, hogy ő is áldozat lehet, mert valakit már kivégeztek. Vagyis ez egy újabb verzió, amely arról szól, hogy Tóthék egy bandatársukat ölték meg. Ha a kádári verziót fogadom el – márpedig ő a nyilván nem „az ujjából szopja” ezt a történetet –, megint nem az önkéntes beismerésről van szó, az áldozat nem ávós, vagyis ez egy harmadik verzió. Valószínűleg több koncepció is létezett, amelyből egyet felhasználtak – ez lett a per –, de a különböző pontokon tetten érhető, milyen irányba vihették volna még el az eljárást. Én a slendriánságot, vagy sietséget abban látom, hogy ezeket a szálakat nem tüntették el.  

Polgár Erzsébet, az egyik fontos tanú, aki Kollár nőismerőse, később már menyasszonyaként nevezi meg magát. Állítólag július óta vőlegény és menyasszony, decemberre tervezik a házasságot. Sem Kollár munkásszállásán nem tudtak arról, hogy volna egy Polgár Erzsébet nevű nőismerős, menyasszony, sem Kollár rokonai, akikhez állítólag Kollár hetente járt ebédelni. Ugyanez a Polgár Erzsébet decemberben már Jérc Vilmosné kétgyermekes édesanyaként tesz vallomást. 

Emellett Tóth Ilonáék elmondják egy Maráczi Ferenc nevű emberről, hogy mindennek a szem- és fültanúja volt, ő vette ki a fényképet Kollár zsebéből. Maráczit letartóztatják, aztán úgy engedik el, hogy azt se lehet tudni, hol van és mi történik vele. Aztán ott van a fénykép kérdése. Tóth Ilonáék állítólag azért gondolták Kollárról, hogy ávós, mert egy fényképet találtak a zsebében, rajta két személlyel. A tárgyaláson elmondták, hogy a fotót utána elégették, ehhez képest a bizonyítékok közé becsatoltak egy fényképet, amelyen ráadásul három személy szerepelt. Tehát gyártottak egy hamis bizonyítékot.

Ezt a tárgyalást úgy kell elképzelni, mint egy színdarabot. Pesti rémhírek terjengtek arról, hogy a kórházakban halomra gyilkolják az ávósokat, hogy késsel ölnek, benzines injekcióval – ez még Angyal ügyében is előkerült a nyomozás során. Tehát ezek ismerős vándormotívumok voltak, amelyekből felépítették ezt a gyilkossági történetet is.  

Krematórium a Domonkos utcában

Vannak, akik úgy vélik, Kádáréknak nem volt szükségük arra, hogy koncepciós pereket gyártsanak, ugyanis az „anyag” adva volt. A forradalmárok és szabadságharcosok ugyanis az 1956-ban hatályos törvények szerint valóban bűncselekményeket követtek el.

Sőt, sokszor elhangzik az is, hogy Tóth Ilona egy politikailag jelentéktelen személy volt. Nagy Imrével szemben érthető, hogy gyártottak egy koncepciós pert, de a politikailag jelentéktelen Tóth Ilonával szemben miért kreáltak volna. Én azt gondolom, hogy a kérdésfelvetés rossz. Itt a kérdés nem Tóth Ilona személye, hanem maga az ügy.

A kádári bábkormány 1956 novemberétől óriási belső ellenállással találkozik, amelyet decemberben-januárban sortüzekkel ver le. Kádáréknak legitimálniuk kell magukat, és legalább ennyire fontos, hogy a nyugati baloldalnak – elég csak Albert Camus-t említeni – is megmagyarázzák, hogy miért vetettek be szovjet tankokat a munkások ellen. Kádár már november 21-én beszél arról egy pártértekezleten, hogy nem foglalkoznak az ellenforradalom brutalitásaival, pedig ezt kéri tőlük a haladó értelmiség. Leszögezi, hogy a Nyugatnak be kell mutatni az ellenforradalom brutalitását, az atrocitásokat. Meg kellett tehát teremteni az ellenforradalom elleni fellépés jogosságának az érvrendszerét, az ellenforradalom narratíváját. A Tóth Ilona-per Kádárék alapmítosza lesz. Tehát nem a benne szereplő személyek az érdekesek, hanem maga az ügy, amelyen keresztül fel lehet mutatni, hogy a forradalom erkölcsileg vállalhatatlan, brutális ellenforradalmárok műve, és szovjet beavatkozás nélkül a fasizmus diadalmaskodott volna. Vannak utalások a perben, hogy arra akarták vinni a dolgokat, hogy Tóth Ilonáék antiszemiták voltak, és Mengele könyvét tanulmányozták. Az antiszemitizmus vádját maga az auschwitzi haláltábort megjárt Gáli József cáfolta a tárgyaláson.  

És hogy a gyilkosság brutalitása mennyire fontos mozzanat: 1966-ban, már az úgynevezett „nagy amnesztia" után egy Pap István nevű, a Domonkos utca és a Péterfy Sándor utca körül otthonosan mozgó férfit megvádoltak egy ’56-os gyilkossággal. A vizsgálat során a börtönvamzer segítségével Papot lépésről lépésre rávezetik arra, hogy nyomja rá a gyilkosságot Tóth Ilonára. Pap már olyan vallomást is tesz, amelyben előadja, hogy tömegesen tették el a Domonkos utcai kórházban láb alól az embereket, ott krematóriumot működtettek, de nem volt elég hatékony, ezért a hullák egy részét a Dunába dobták, vagy a kórháztól távoli közterületeken tették le. Ráadásul a kórházban Pap véres ruhadarabokat és emberi testrészeket is látott. Ezek a motívumok az 1957-es per során is előkerültek, születtek ebbe az irányba mutató tanúvallomások, csak ezeket nem használták fel, mert annyira hiteltelenek voltak, és ezeket a Pap-ügyben sem tették nyilvánossá végül 1966-ban. Szerintem ez a ’66-os történet is mutatja, hogy Tóth Ilonából megkreálják a brutális gyilkos alakját. Ráadásul egy ilyen „verébből”...

Senki sincs biztonságban

Ha már itt tartunk, adódik a kérdés: ha valóban koncepciós per volt, miért pont egy ilyen szimpatikus fiatal lányra osztották rá a bűnbak szerepét?

Részben azért, mert ő volt benne a történetben. A politikai rendőrség több helyről kap arra utaló jelzéseket, hogy „valami történt”, valaki eltűnt. De Gyöngyösivel, Gönczivel és Etával nem lehet egy erős üzenettel bíró pert kreálni. Nem véletlenül kötik össze a három szálat: a forradalom Élünk körül csoportosuló értelmiségét, Tóth Ilonát, az orvost, az elit értelmiségit és a Kádárék által lumpenproletárnak bélyegzett külvárosi képzetlen munkások képviselőit. Gáliék és Obersovszkyék megadják az ideológiát, az orvos visszaél a tudásával és összefog a csőcselékkel: ez az ellenforradalom, ez ’56 igazi arca Kádárék szerint. Tehát ebben a történetben nem Tóth Ilona személye, hanem a státusza a fontos.

Tóth Ilona szembesítése Obersovszky Gyulával

És hogy miért éppen egy fiatal lányra osztották a bűnös szerepét? Ez annyira abszurd, hogy már elhiszem. Ilyet nem lehet kitalálni. De szerintem van ennek még egy üzenete: ha Tóth Ilonát egy ilyen ügybe bele lehetett vinni, akkor bárkit. A megtorlás elején vagyunk, még most jönnek tömegével a perek. 

Amikor mi [Kiss Réka és M. Kiss Sándor] elkezdtük ezt a kutatást 2000-ben, nem úgy álltunk neki, hogy be szerettük volna bizonyítani Tóth Ilona ártatlanságát. Ezt őszintén mondom. Van egy bizonytalan történet, nézzük meg, mit lehet a fennmaradt dokumentumokból kiolvasni. Az alapkérdés az volt, hogy vajon egy háborús szituációban van-e a forradalomnak önvédelmi joga. Tehát ha egy ellenálló csoportba áruló férkőzik, akkor a forradalom önvédelmi joga alapján az árulót adott esetben likvidálni kell. Ez nem egy humánus szempont, de a forradalomnak van – bármennyire is brutálisan hangzik – egy belső logikája. A történet tehát logikus. Amikor azonban a kutatás fázisaiban próbáltuk összerakni, arra jutottunk, hogy feloldhatatlan ellentmondások vannak a tárgyi bizonyítékok, a vádlottak beismerő vallomásai, a tanúk vallomásai és a fennmaradt egyéb dokumentáció között, és hogy ez a gyilkosság ott, akkor és úgy, ezekkel a szereplőkkel egész egyszerűen nem történhetett meg. Nekem ez a szakmai meggyőződésem.

Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. nyár: Páratlan párok

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra