Múlt-kor.hu

Bécs vagy Buda felé? - a dicsőséges tavaszi hadjárat dilemmája

Bécs vagy Buda felé? - a dicsőséges tavaszi hadjárat dilemmája

2015. április 27. 18:34 Csernus Szilveszter

Hatvan-Tápióbicske-Isaszeg, illetve Nagysalló és Komárom neveinek hallatán a magyar hadtörténelem egyik, ha nem a legdicsőségesebb fejezete jut mindannyiunk eszébe. A történelemtanításban kiemelt helyet foglal el az 1849-es szabadságharc március végétől május 21-ig terjedő időszaka, nem véletlenül: az osztrák császári erők által 1848-1849 telére Kelet-Magyarországra szorított honvédsereg a Tisza-vonal mögül kitörve két olyan offenzívát vitt véghez, ami a magyar hadtörténet legfényesebb lapjaira kívánkozik. Bár az osztrák főerők megsemmisítése nem sikerült, a "dicsőséges tavaszi hadjárat" révén Buda és Pest mellett az ország 90%-a felszabadult, és visszakerült a magyar kormány kezére. Lássuk, hogyan sikerült a magyar seregnek a túlerő ellenében győzelemre vinni - ha csak ideiglenesen is - a szabadságharc ügyét.

A kitörés előtt

1848-1849 telét átvészelve igencsak szorult helyzetben volt a forradalmi Magyarország. Mire kitavaszodott, a fegyveres harc a bécsi udvarral immár fél éve, a délvidéki polgárháborút is hozzászámítva több mint nyolc hónapja zajlott.

A császári erők magyarországi fővezére, Alfred zu Windisch-Graetz december-januári támadását és a magyar visszavonulást követően a Tiszántúlnak kellett a háború minden terhét viselnie. Ez, annak ellenére, hogy Bem József mindvégig zseniális taktikusként tartotta sakkban az Erdélyből kitörni szándékozó ellenséges erőket, hosszabb távon tarthatatlan volt, a magyar kormányzat támadásra kényszerült.

A készülődő offenzívát segítette, hogy március 12-re kiújultak a harcok Itáliában, ami ismét lekötötte a császári erőket. Joseph Radetzkynek köszönhetően azonban a 23-i novarai csata császári győzelemmel végződött, így Bécs ismét a Kárpát-medence felé koncentrálhatta erőit. Március 18-án Windisch-Graetz tiszai áttörési terveit egy cibakházi magyar átkelés hiúsította meg, ám azt ekkor még nem sikerült kiaknázni.

A magyarországi hadak főparancsnokságát a beteg Vetter Antaltól március 30-án vette át Görgey Artúr, akinek nevét a tavaszi hadjárat tette igazán ismertté. A hadjárat alapjait Kossuth Lajos jelenlétében tárgyalták meg Egerben. A szakirodalom általában Klapka György és Görgey, mások Henryk Dembinski vagy Vetter Antal érdemének tartják a haditervek kidolgozását. Egy biztos: az 1848-1849-es önvédelmi háború és szabadságharc nem szűkölködött a katonai lángelmékben.

Tavaszi ébredés

A Duna-Tisza-közén szembenálló császári erők három hadtestből álltak (az I., II., és III. hadtestből, Josip Jelačić, Ladislaus von Wrbna és Franz von Schlick vezetése alatt), amelyek 55 000 főre rúgó létszáma Windisch-Graetz javára tolta el az erőviszonyokat. A kevesebb mint 50 000 főt számláló magyar erők Gyöngyös körzetében gyülekeztek. A terv a következő volt: a 16 644 honvédet és 68 löveget számláló, Görgey vezette VII. hadtest magára vonja a császári erők figyelmét, mégpedig olyan erődemonstrációkkal, hogy Windisch-Graetz azt higgye, a magyar fősereggel van dolga. Eközben a sereg kétharmada déli irányba indul, majd a Tápiónál északnyugatra kanyarodik, hogy oldalba vagy hátba támadja a Gödöllő térségében állomásozó császári fősereget. Ez a feladat három hadtestre, a 11 440 katonával és 40 löveggel bíró, Klapka vezette I., a 9 060 fővel és 37 löveggel rendelkező, Aulich Lajos vezette II., illetve a 11 254 honvédet és 40 löveget számláló III. hadtestre hárult, amelyet Damjanich János vezetett.

Than Mór

A tápióbicskei ütközet

A terv siker esetén Windisch-Graetz seregének bekerítésével és a főváros felszabadításával kecsegtetett, de kockázatos is volt: ha a császáriak rájönnek, hogy Hatvan felé nem a fősereg áll velük szemben, könnyen elsöpörhették volna, tovább nyomulva a Tisza és az ideiglenes főváros, Debrecen felé.

Április elsején a gyöngyösi Orczy-kastélyban a katonai vezetés véglegesítette a terveket és elkészítette a parancsokat. A tavaszi hadjárat nyitányára április második napján, Hatvannál került sor. A - Görgey távollétében ideiglenesen - Gáspár András ezredes vezette VII. hadtest Schlick hadtestének egy dandárjába ütközött, akit Windisch-Graetz felderítésre (szavai szerint "nyúlvadászatra") küldött a magyarok ellen. A nyúl azonban megfutamította a vadászt, aki Hatvanig vonult vissza: Schlick altábornagy hadtestét itt majdnem bekerítették a honvédek, így a császáriaknak az egyetlen közeli Zagyva-hídon kellett visszavonulniuk, ami veszélyes helyzetet eredményezett, hiszen egy folyó által kettévágott sereg igencsak sebezhető.

A visszavonuló császáriak üldözését a várost, majd a hidat védő hadosztály hősiessége hiúsította meg - az igazán szorult helyzetre utal, hogy az ezt a feladatot ellátó Kalchberg ezredes megkapta tettéért a legmagasabb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rendet. (Bona Gábor: A tavaszi hadjárat. In: A szabadságharc katonai története, szerk.: Bona Gábor, i. n., h. n., 199-230).

A parancs szerint a császáriakat délről átkaroló bekerítő erőknek a Nagykáta-Tápiószentmárton vonalat kellett elérnie április 4-éig, ám a tervbe váratlan hiba csúszott. A Klapka I. hadtestéhez hírt hozó környékbeli parasztok ugyanis az osztrák főerők elvonulását jelentették Tápióbicskéről, de azt nem tudhatták, hogy Jelačić még két utóvéd-dandárt a faluba rendelt. Klapka hibát követett el azzal, hogy - mielőtt bevonult - saját felderítőit nem küldte be a Tápió túloldalán fekvő településre, így a faluban ellenségbe ütközött. A horvát határőr-zászlóaljak ellentámadásba mentek át és a Tápió hídját is visszafoglalták a meglepett honvédektől, maga Klapka is majdnem fogságba esett.

A visszavonulókat Dessewffy Arisztid ezredes hősiesen fedezte, amíg a Nagykátáról rohamtempóban megérkező Görgey és Damjanich felmentésükre küldte a III. hadtestet. "Fiúk, ma nektek kell megmenteni a magyar fegyver becsületét" - buzdította Görgey a kassai 9. honvédzászlóaljat, vagy ismertebb nevükön a "vörössipkásokat", akik nem véletlenül váltak 1848-1849 leghíresebb egységévé: kisöpörték az ellenséget a faluból. A tápióbicskei csatában zajlott le 1848-1849 leghíresebb párbaja is Hermann Riedesel őrnagy és Sebő Alajos alezredes között; ez ihlette Jókai Mórt A kőszívű ember fiai írásakor, amelyben a két  lovassági tisztet Baradlay Richárd és Palvicz Ottó személyesítette meg.

A váratlan ütközet után a császáriak már sejtették a főerők valódi helyzetét, ami a hadjárat sikerességét veszélyeztette. Windisch-Graetzet emellett egy Hatvannál végrehajtott felderítés is arról győzte meg: bekerítés fenyegeti, így hadosztályainak egy részét a Duna felé irányította, megmaradt erőit pedig Jelačićtyal egyesítette Gödöllőnél. Görgey még mindig döntő ütközetre törekedett, így Isaszeg előtti manővereivel két választást hagyott Windisch-Graetznek: vagy vállalja a csatát, vagy visszavonul a katonailag védhetetlen Pestre, nyomában az ellenséggel.

Április 6-án Isaszegnél immáron a két harcoló fél főerői csaptak össze. Görgey mellett Damjanich honvédjeinek kitartásán és Aulich bátorságán múlott, hogy az ütközet magyar győzelmet eredményezett, nem elhanyagolható lélektani előnyhöz juttatva a magyar honvédsereget. Az osztrák sereg a harapófogótól végül megmenekült.

A második szakasz

Isaszeg

Bár az osztrák fősereget nem sikerült megsemmisíteni, az isaszegi csata másnapján már a gödöllői Grassalkovich-kastélyban összeülő haditanács ismét merész tervvel állt elő. A hadvezérek az április első hetében végrehajtott manőver megismétlését határozták el. Mivel a megvert osztrák főerők Pesten és Budán állomásoztak, úgy vélték, hogy a Dunakanyar megkerülésével és a december óta császári ostromgyűrűben sínylődő Komárom felmentésével bekerítésük megvalósítható.

Ám ehhez a megkerülő erőknek már jóval nagyobb utat kellett megtenniük, átkelve az Ipolyon és a Garamon. Ráadásul a Pestnél állomásozó seregnek osztrák visszavonulás esetén is a rohamtempóban megerősített budai vár állta volna útját. De ezúttal nem volt akkora kockázata a hadjáratnak, mint az egri tervek esetében: amennyiben a császári sereg elkerüli a kelepcét, akkor is kénytelen Pest-Budát magára hagyni.

A  honvédsereg nekilátott, hogy másodszorra kísérelje meg hátba támadni és megsemmisíteni a császári erőket: a tavaszi hadjárat második szakasza ezzel kezdetét vette. A gödöllői terveknek megfelelően most Aulich megerősített II. hadteste alkotta az "ál-főerőket", amelynek azt a szerepet szánta a vezérkar, hogy a főváros körül tartsa Windisch-Graetzet, míg az I., III. és VII. hadtest hajtotta végre a megkerülést a Duna bal, azaz keleti és északi partja mentén.

Az észak felé masírozó Damjanichék először Vácott ütköztek akadályba. Az április 10-én zajló csatában a főszerep a szegedi 3. "fehértollas" honvédzászlóaljnak és a lengyel légiónak jutott - feladatuk a Gombás-patak hídjának rohammal való elfoglalása volt. A városi kézitusában az ellenség tábornoka, Christian Götz is elesett, akit később katonai tiszteletadással temettek el - koporsóját a szegedi fehértollasok vitték. Amíg Vácott dörögtek az ágyúk, Aulich sikeres pesti látszattámadással zavarta össze a császári vezérkart.

Április 12-én a császár leváltotta a tétovázó Windisch-Graetzet, helyét Ludwig von Welden táborszernagy vette át. Amíg a honvédsereg rohamtempóban közeledett Komárom felé, a tavaszi hadjárat elérte politikai csúcspontját: 14-én a Debrecenben ülésező országgyűlés kimondta a Habsburg-Lotaringiai-ház trónfosztását és kormányzó-elnökké választotta Kossuth Lajost.

Aulich eközben kiválóan demonstrált Pest térségében, de hosszú távon nem lehetett tévhitben tartani az ellenséget. A Függetlenségi Nyilatkozat kiadásának napján, április 19-én a szabadságharc talán legnagyobb győzelmét aratta a Garamon átkelő honvédsereg. A Nagysallónál (ma: Tekovské Lužany, Szlovákia) Damjanichékra támadó, nyugati erősítésként érkező új osztrák hadosztály nem tudta útját állni a lehengerlő lendületben lévő honvédseregnek.

A fényes nagysallói győzelem mellett egy felderítő akció is világossá tette Welden számára, hogy nem a Pest előtti, hanem a Komárom felé tartó erő a fősereg, így elrendelte Pest kiürítését és Győrre helyezte át főhadiszállását, a csoportosítás körzetének pedig Győr-Pozsony térségét jelölte ki, míg Jelačićot délnek küldte egy hadtestnyi erővel. Két nappal később zúzta szét Görgey a Komáromot északról záró ostromgyűrűt, amivel a Duna mögé szorította az osztrák sereget.

Április 25-én a tavaszi hadjárat elérte egyik kitűzött célját, amikor Aulich Lajos honvédjei élén bevonult a császáriak által kiürített Pestre. A fővárosiak örömét azonban beárnyékolta, hogy Buda ormain még a császári zászló lengett és az onnan a pesti síkra szegeződő ágyúk fenyegetően hatottak a lakosokra. Eközben a hadjárat megvalósította másik fontos célját is: a nagyjából egyenlő erőkkel megvívott komáromi csata második szakaszában a honvédsereg a déli ostromgyűrűt is szétverte, így a Habsburg Birodalom legerősebb várrendszere továbbra is magyar kézen maradhatott.

Siker vagy kudarc?

Az osztrák fősereg azonban ismét megmenekült a bekerítéstől, Weldennek sikerült főerőit nyugatabbra menekítenie. Az április végén tartott komáromi haditanácson így felvetődött a kérdés: Buda vagy Bécs? Még a 20. századi történelemkönyvek egy része is a szabadságharc egyik katonai baklövéseként értékeli, hogy a honvédsereg nem Ausztria felé vette az irányt és nem üldözte az osztrák főerőket.

A vezérkari főnök, Bayer József Ágost, Bem és Görgey is ezt javasolták, míg Buda felmentése mellett Klapka és Kossuth kardoskodott. Ám nyomósabb érvek szóltak az utóbbi mellett, ugyanis amíg Budát ötezer császári katona védte, Ausztria felé ott volt a megsemmisítéstől megmenekült osztrák fősereg, hátukban a Graz, Brno és Linz környékén állomásozó további hadtestekkel. Így a schwechati csorbát kiköszörülni kívánó magyar sereg másfélszeres túlerővel találta volna szemben magát.

A honvédseregben elterjedtek a tetvek, és az ép lábbeli is hiánycikk volt, a katonák pedig kimerültek, pihenésre volt szükségük, ami érthető: ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy kevesebb mint egy hónap leforgása alatt milyen nagy utat tettek meg a honvédek. Az utánpótlási vonalak pedig rendkívül megnyúltak és veszélyessé váltak volna (a hadianyaggyártás ekkor Nagyváradon összpontosult) egy Ausztria elleni támadás esetén, amelynek éppen Buda állta útját, illetve a Felvidéken még mindig állomásoztak császári erők.

Ezek felmérése és a honvédsereg állapotáról szóló jelentések mellett Kossuth azon érve győzte meg a döntéshozókat, hogy a nemrégiben „függetlenné vált” Magyarországot nem ismerhetik el anélkül, hogy fővárosát nem birtokolná, ráadásul az ország közvéleménye is epedve várta, hogy Buda várán ismét a magyar trikolór lengjen.

Pest-Buda lángokban

Than Mór

Az ostrom Than Mór ábrázolásában

Mint ismeretes, a rövid pihenés után Budának vette az irányt a magyar sereg. Az ostromot május 4-én kezdte meg az I., II. és III. hadtest 30 000 katonával. A debreceni születésű Heinrich Hentzi ötezer katonának parancsolt a vár védelménél, akiknek fele horvát, illetve olasz volt. A mindössze 17 napig tartó ostrom megannyi hősies, illetve szomorú epizóddal színesítette a szabadságharc történetét: ilyen volt például a Lánchíd felrobbantási kísérlete, de Hentzi nevéhez az utókor leginkább Pest bombázását fűzi.

A svájci származású várvédő parancsnok ugyanis öt alkalommal ágyúztatta a Duna túlpartját, amit katonailag semmi sem indokolt. Az értelmetlen pusztítás során 61 ház rongálódott meg és 40 égett le - köztük a reformkori építészet büszkeségét jelképező Duna-part épületei is -, olyan tűzvészt előidézve, amely Jókai mellett a szemtanú Görgeyt is megihlette, aki egyik írásában a dinasztia „halálpompáját” látta benne lobogni. (Pusztaszeri László: Görgei Artúr a szabadságharcban. 1984., Bp.)

Megjegyzendő, hogy az ostrom Budának nagyobb károkat okozott, ahol hatszor annyi épület semmisült meg, mint Pesten. A hadtörténelemben szokatlanul rövid és sikeres, nagy emberveszteséggel (700 katona sebesült vagy halt meg) járó ostrom hossza így is csak a nehézütegek és mozsárágyúk kétheti késésének tudható be, ami így időt adott a császáriaknak erőik összeszedésére.

Május 21. ennek ellenére is a szabadságharc csúcspontja, legfényesebb győzelmeinek egyike. Méltón koronázta meg a tavaszi hadjáratot: Buda magyar kézre került, sőt Noszlopy Gáspár dél-dunántúli felkelésének köszönhetően az ország immáron 90%-a felszabadult ekkorra. A tavaszi hadjárat fő célját, a császári fősereg „zsákba varrását” azonban nem érte el, de kevesebb mint két hónap leforgása alatt felszabadult a Duna-Tisza-köze, Pest, Buda és a Délvidék, emellett alapot szolgáltatott a katonai akadémiák tananyagához.

A közhiedelemmel ellentétben nem Buda elfoglalásának napján született döntés az orosz intervencióról. A kormányszintű segélykérésre, valamint a császár és a cár megállapodására már korábban sor került: a május 21-ei varsói találkozón már csak a részletkérdéseket vitatták meg. A dicsőséges tavaszi hadjáratot követően így újabb viharfelhők gyülekeztek Magyarország egén: az „északi kolosszus” megindult a Kárpátok hágói felé, hogy vérbe fojtsa a szabadságharcot.

 

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai  Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

Bécs vagy Buda felé? - a dicsőséges tavaszi hadjárat dilemmája

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra