Barbara van Beck, a 17. század elbűvölő szakállas asszonya

2017. december 15. 13:18

Az 1629 februárjában, a bajorországi Augsburgban született Barbara Urslerről már gyermekkorában kiderült, nem átlagos kishölgyről van szó. Míg a legtöbb leány hamvas babaarccal büszkélkedhetett, Barbarának idővel egyre nagyobb szemöldöke kezdett nőni, amely azonban nem ért véget a szemüreg felett, hanem folytatódott az arca többi helyén egészen le az álláig. Később már a homloka is tiszta szőr volt, és az orra sem nagyon látszódott ki a sűrű és annál hosszabb szálak közül.

A lány szülei, Anne és Balthazar Ursler maximálisan kihasználták lányuk istenadta lehetőségét, és – amellett, hogy megfelelő oktatásban is részesítették – különböző kiállításokon mutatták be Barbarát. A különleges nő később megismerkedett Johan Michael van Beckkel, és miután feleségül ment hozzá, már Barbara van Beck néven kezdte megismerni a közönség. A rossz pletykák szerint a férfi pusztán hideg, üzleti számításból vezette oltár elé Barbarát. A párnak később egy gyermeke is lett.

A több nyelven is beszélő, életéből mintegy három évtizedet utazással és fellépésekkel töltő lány 1645-ben járt először Párizsban, 1655-ben pedig már Londont hódította meg. Két évvel később (más források szerint 1668-ban) jegyezte fel naplójába John Evelyn angol író miután látta az egyik előadását, hogy „igen jól játszik csembalón”. Majd így írta le a kinézetét: „A szemöldökét felfelé fésülték, homlokát beterítette a szőr. Csinosan öltözködik. Mindkét füléből hosszú szálú szőrök nőttek ki, szakálla és bajusza igen dús, az orrát is beteríti. Pontosan olyan, mint egy izlandi kutyáé, a színe fényes barna.” 1668-ban megvizsgálta őt egy londoni orvos, Holger Jacobsen, aki Thomas Bartholin Acta Medica et Philosophica Hafnensis című munkájában számolt be a különleges teremtményről, akinek a szőrszálainak hosszát és puhaságát, de állítólag még a nő nemi szerveit is megvizsgálta.

Barbara van Beckről az orvosszakértők ma úgy vélik, hogy a fokozott szőrnövekedéssel járó, igen ritka születési rendellenességben, hipertrichózisban, más néven farkasember-szindrómában (kevésbé ismertebb megnevezése: Ambras-szindróma – a Habsburgok innsbrucki kastélyáról kapta a nevet) szenvedett. Feltételezhetően ez a betegség ihlette a Csillagok háborúja egyik karakterét, Csubakkát is.

Számos ábrázolás készült élete során, az olajfestményektől kezdve a metszeteken át. Ezeknek közös tulajdonságuk, hogy – a korszak másik híres szakállas asszonyához, Magdalena Venturához hasonlóan – a „természet nagy csodájaként” mutatják be a nőt, aki egyébként kifejezetten előkelő és drága kelmékben mutatkozott a képeken, és az arcát leszámítva igyekeztek kihangsúlyozni a nőiességét. Anélkül, hogy ezáltal nevetségessé vált volna. A most előtérbe kerülő olajfestményen is egy méltóságát megőrző, kifejezetten vonzó alakú nő tűnik fel.

Talán ma már kirekesztő társadalmi felfogás lenne „természet nagy csodájaként” jellemezni, ám 3-4 évszázaddal ezelőtt egész egyszerűen az általa keltett kíváncsiság szerzett neki hírnevet. Az érdekesség és talán a szörnyűség különleges keverékeként tekintettek rá. Gender elméletekről vagy az evolúcióról szóló gondolatok akkoriban még nem léteztek, a természet rendjét istenadtának és megváltoztathatatlannak hitték. Ennek ellenére akadt szabályt erősítő kivétel: hibrid állatok, keresztezett növények, mindennaposnak nem nevezhető szülések, valamint természetesen szakállas nők. „Egyáltalán nem szörnyetegként ábrázolták, ahogy néhány évszázaddal később, a viktoriánus korban már emlegették. A 17. században egy különleges természeti csodaként látták őt” – mondta Angela McShane, a londoni Wellcome Collection munkatársa.

Kevesen tudják, de a 19-20. században Magyarországon is élt egy báróné, Barcsy Szidónia, aki miután 19 évesen világra hozta gyermekét, rémülten vette észre, hogy arcán szakáll kezd burjánzani. Nem engedhette, hogy ezt a férje is észrevegye, ezért nekiállt egyesével kihúzogatni a nem kívánatos szőrszálakat. Egy ideig sikerült titokban tartania, milyen szerencsétlenség érte, ám aztán a szakálla olyan mértékben kezdett nőni és erősödni, hogy Antalnak is szemet, pontosabban kezet szúrt, amikor megsimogatta hitvese orcáját. A férj meglepő módon elég jól fogadta, sőt megtiltotta feleségének, hogy az eltávolításával bajlódjon. Élete azonban nem volt leányálom.