Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Azonosították a rejtélyes angol telepesek csontvázait

2015. július 30. 09:36 MTI

Sikerült azonosítani azt a négy csontvázat, amelyet a mai Egyesült Államok területén 400 évvel ezelőtt alapított első angol településen, Jamestownban találtak a kutatók.

<

Jim Horn, a jamestowni történelmi egyesület vezetője szerint nagy jelentőségű felfedezésről van szó. A földi maradványok az Egyesült Államok területén valaha élt legrégebbi angolok holttestei. Az első telepesek 1607-ben érkeztek Jamestownba. A város a mai Virginia államban, Washingtontól 200 kilométerre délre található. Az azonosítás során megállapították, hogy Robert Hunt anglikán lelkész, valamint Gabriel Archer, Sir Ferdinando Wainman és William West kapitány maradványait találták meg. A csontvázakat Jamestown első protestáns templomának maradványai között fedezték fel egy 2013 novemberi ásatáson. Az épületet 1608 és 1616 között használták templomként, lelkésze Robert Hunt volt.

Hunt és három társa az első telepesgeneráció tagjai voltak, valamennyien segítették a település életének szervezését. Mindannyian 40. életévük betöltése előtt haltak meg: hárman betegségekben, West kapitány pedig a póheten indiánok támadása következtében. A holttesteket tudományos módszerekkel, köztük DNS-elemzéssel, 3D-s vizualizálással és a brit archívum révén genealógiai vizsgálatokkal azonosították. A mai Jamestownba induló első angol expedíciót John Smith kapitány vezette, történetét a Disney Pocahontas című filmje tette világszerte ismertté. Az indián hercegnő közvetített az indiánok és a telepesek között. A legenda szerint Pocahontas a jamestowni templomban házasságot kötött John Rolfe dohánytermesztővel, majd két évvel később, alig 21 évesen Angliában elhunyt.

"A felfedezés új ismeretekkel gazdagítja a tudományt az egyik legkeményebb angol gyarmaton zajló életről, halálról és a vallás jelentőségéről. Aki akkoriban kiutazott egy kolóniába, nagyon kockázatos és veszélyes kalandot vállalt. Ezért nem szokatlan, hogy az azonosított személyek egyike sem érte el a 40 éves kort" - fogalmazott Horn. A kutatókat meglepte, hogy Archer kapitány koporsójában egy lepecsételt ezüst dobozkát is találtak. A vizsgálatok szerint egy katolikus szokásokat tükröző, csontokat és szentelt vizet rejtő ereklyetartóról van szó. A szakértők feltételezése szerint Archer titkon vonzódott a katolicizmushoz, miközben az angol telepesek az anglikán vallásra igyekeztek téríteni az indián lakosokat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Azonosították a rejtélyes angol telepesek csontvázait

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra