Múlt-kor.hu

„Az utolsó jugoszláv író” már berlini követként felismerte a Hitler jelentette fenyegetést

„Az utolsó jugoszláv író” már berlini követként felismerte a Hitler jelentette fenyegetést

Százhuszonöt éve, 1892. október 9-én született a Nobel-díjas Ivo Andric, „az utolsó jugoszláv író”. Legismertebb és a legnépszerűbb alkotása az 1945-ben publikált Híd a Drinán, Visegrad városának négy évszázadon átívelő, különös krónikája, amelynek középpontjában a folyón átívelő 11 nyílású híd áll.

Az akkoriban osztrák-magyar okkupáció alatt álló boszniai Dolacban született, szegény katolikus horvát iparoscsaládban. Korán árvaságra jutott, és a Drina menti Visegradba került rokonokhoz. Életének meghatározó élménye volt ez a kisváros, ahol keveredett a keleti és a nyugati kultúra. Iskoláit itt és Szarajevóban végezte, majd irodalmat és történelmet hallgatott Zágrábban, Bécsben és Krakkóban. 1919-ben Grazban szerzett diplomát, 1924-ben ugyanitt doktorált. Már diákkorában verseket írt, első, horvát nyelven írott költeményei egy Zágrábban kiadott antológiában jelentek meg 1914-ben. Korán kezdett fordítani is, többek között Strindberg és Whitman műveit ültette át szerbre.

Egyetemistaként részt vett a szerb nemzeti mozgalmakban, emiatt többször is bebörtönözték, 1917-ben megromlott egészségi állapota miatt amnesztiát kapott. Az első világháború alatti megpróbáltatásairól két lírai, elmélkedő prózakötetében (Ex Ponto, Nyugtalanságok) számolt be. 1921-től diplomáciai pályára lépett, s több országban képviselte az újonnan létrejött Jugoszláviát, akkori nevén Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot. Bár nem rajongott a monarchikus rendszerért, jól látta, hogy veszedelmek fenyegetik a délszláv népek közös hazáját, és 1933-ban berlini követként felismerte: ezek közül a hitleri Németország a legveszélyesebb. A második világháború idején, majd azt követően is Belgrádban élt, és az irodalomnak szentelte magát, ebben az időben születtek meg legjelentősebb regényei.

Ezek közül a legismertebb és a legnépszerűbb az 1945-ben publikált Híd a Drinán, Visegrad városának négy évszázadon átívelő, különös krónikája. A mű középpontjában a folyón átívelő 11 nyílású híd áll, az egymást követő nemzedékek felnövekvésének és pusztulásának, törekvéseinek és küzdelmeinek tanúja. Ugyancsak 1945-ben készült el a boszniai kisvárosban, Travnikban játszódó Vihar a völgy felett című regénye, amely a napóleoni háborúk képét festi meg boszniai görbe tükörben. Sokszor feldolgozott témához nyúl A kisasszony című regényében, amely a fösvénység új oldalait eredeti felfogásban tárja az olvasó elé. 1954-ben jelent meg Az elátkozott udvar című kisregénye, amelyben az isztambuli börtönben raboskodók egymásnak mesélt történetein keresztül elevenednek meg a történelmi korok és események, ölt alakot az emberi nagyság és nyomorúság. (A börtön vezetőjét állítólag Sztálinról mintázta az író.)

A második világháború utáni, immár kommunista népköztársaság Jugoszlávia ismét diplomáciai szolgálatba hívta, ám ő ezt nem vállalta. A közéletben 1950 és 1953 között képviselőként vett részt, de inkább irodalommal és tudománnyal foglalkozott, több tagköztársaság akadémiája is tagjává választotta. Elbeszélésköteteiben a korabeli Boszniát a legkülönfélébb figurák, a legváltozatosabb emberi sorsok tükrében mutatta be. Műveit jobbára szerbül írta, tele régies, több délszláv nyelvben is ismert kifejezésekkel. Műveit sok helyen önéletrajzi elemekkel színezte, és forrásként felhasználta a bosnyák mesekincset is. Írt számos remek útirajzot, irodalmi és képzőművészeti esszéiben (köztük Goyáról és Racine-ról) biztos ítélőképessége és nagy műveltsége mesteri stílussal párosul.

Az író emlékére épített Andricgrad, háttérben pedig a híres regényét megihlető 11 nyílású híd

A szinte csak az irodalomnak és a hazája szolgálatának élő író 1958 szeptemberében feladta agglegény életét, és feleségül vette a nála majdnem húsz évvel fiatalabb Milica Babicot, a Szerb Nemzeti Színház jelmeztervezőjét. Az irodalmi Nobel-díjat 1961-ban kapta meg „nagy epikai ábrázoló erejéért, amellyel hazája világát és népe sorsát bemutatja”. 1968 márciusában meghalt a felesége, az író egészségi állapota ettől kezdve fokozatosan romlott. 1974 decemberében került a belgrádi kórházba, és 1975. március 13-án meghalt.

Ivo Andric magát az utolsó jugoszláv írónak nevezte, s valóban benne fejeződtek ki legjobban és végletes formában a délszláv térség egységtörekvései, amelyek halála után véres szembenállásnak adták át a helyüket. Műveit számos nyelvre lefordították, a Híd a Drinán című regényéből Dejan Sparavalo bosnyák zeneszerző írt operát. 2014-ben az észak-boszniai Visegradon felavatták az írónak emléket állító és egyben turisztikai célpontként is szolgáló Andricgradot (Andric város), amely Emír Kusturica filmrendező ötlete alapján készült el.

Magazin

„Az utolsó jugoszláv író” már berlini követként felismerte a Hitler jelentette fenyegetést

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. ősz: Kalandos középkor

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra