Múlt-kor.hu

Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?

Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?

2018. július 12. 11:32 Múlt-kor

A próféta életét számtalan legenda övezi, mégis ismertek valódi történelmi tények is a mekkai férfi származásáról, életéről és küldetéséről. Aligha akad még valaki, aki ilyen rövid idő alatt olyan sok mindent megmozgatott, mint a mekkai kereskedő, és aki minden addig fennálló dolgot alapjaiban felforgatott - miközben ennyire változatlanul rossz maradt mai napig a sajtója.

„Az egészséges értelem legnagyobb ellensége” – Mohamed mostoha emlékezete a nyugati világban

Mohamedet ellenségei csalónak, sőt Antikrisztusnak bélyegezték. Dante Isteni színjátékában a pokolba vezető úton ábrázolja élvezkedve, felvágott hassal. Voltaire 1741-ben megjelent A Fanatizmus vagy Mohamed a próféta című műve gyilkossá és kéjenccé degradálja a próféta alakját. Az írótárs Diderot számára ő „az egészséges értelem legnagyobb ellensége”, a teológus Karl Barth szerint pedig Mohamed Istene nem több mint egy „bálvány, ami pont olyan, mint a többi”.

A nagy szellemek közül Goethe jelent ellenpéldát: a költőfejedelem, aki nem éppen jámbor és dogmakövető módon olvasott részleteket a Koránból, sőt még egy drámát is tervezett írni Mahomet címmel – mindenekelőtt azért, hogy provokáljon. Az 1819-ben megjelent Nyugat-keleti díván című művének bevezetőjében azt írta, hogy a vádakat, miszerint ő maga is muzulmán lenne, „nem utasítja vissza.” A Korán szövegével nem foglalkozott különösebben alaposan.

A katolikus egyház az 1442-es firenzei zsinaton a muszlimok számára még az örök pokol tüzét ígérte. Majd fél évezrednek kellett eltelnie, mire a második vatikáni zsinat 1964-ben kimondta, hogy az üdvözülés lehetséges a rokon, monoteista hit követői számára is. Arra, hogy az első pápa átlépje egy mecset küszöbét Damaszkuszban, 2001-ig kellett várni.

Azonban a keresztény hívőkre ez az enyhülés kevéssé hatott, a próféta imidzsproblémái egyáltalán nem oldódtak meg. Egy 1997-es közvéleménykutatás szerint a németeknek ugyanolyan unszimpatikus, mint a Jézust elítélő Pilátus. Mindeközben elenyészően keveset tudnak Mohamedről. Kevesebb, mint egy százalék azok aránya, akik már belelapoztak valaha a Koránba, de szinte mindenki azt állítja, szívesen tájékozódna a témában.

Kutatók a világ minden táján meghökkentő és provokáló eredményekre jutnak. A Koránt szemantikailag elemzik, a jemeni Szanaa-ból származó legrégebbi ismert kézirattöredék fölött görnyedve. Szociológusok az arab félsziget korai társadalmi szerkezetével foglalkoznak, történészek genealógusokkal karöltve a próféta családfáját kutatják. Különösen sokat köszönhetünk Ibn Iszhák krónikásnak, aki a 8. században először Medinában, azután Bagdadban minden rendelkezésre álló információt összegyűjtött Mohamed életéről. Azt is feljegyezte, ha egy esemény nem biztos, hogy megtörtént, valószínűleg csak legenda. Ezzel egy fontos mű született, még az iszlám hit nem sokkal később bekövetkezett térhódítása előtt. Fontos, mert a próféta életével kapcsolatos ellentmondások és kétségek ezután már nem voltak kívánatosak. Minél erősebb és hatalmasabb lett az iszlám hit, annál nagyobb dicsfény övezte a próféta életét, annál kevesebb hely maradt a kétértelműségeknek. A Mohamedről szóló számtalan tanulmányban legtöbbször nem az a mérvadó, hogy hogyan történtek az események, hanem hogy hogyan „kellett” lenniük.

Ennek a férfinak az élete nem mesélhető el kijelentő módban, hanem csak az iszlámon belüli hitvallás mentén. A fő forrás ehhez Ibn Iszhák műve, illetve természetesen a Korán. Előbbi eredeti kézirata sajnos elveszett, de a fennmaradt töredékei még így is jelentősek. 

A próféta szülőhelye: Mekka

A völgy terméketlen, a hegyvidék szakadékos, kevés a víz. Mégsem lehet azt mondani, hogy Mekka lakói ne hozták volna ki ebből a helyzetből a lehető legjobbat a 6. században. Egy jómódú várost építettek egy gazdag negyeddel a síkságon, és egy kézműves és plebejus negyeddel a hegyi lejtőkön, ahol sok beduin is átmenetileg felállította sátrait. Szigorú hierarchia szerint folytak a dolgok a városban: egy, a gazdag családok tagjaiból álló tanács határozta meg a politikai események alakulását. A legtöbb arisztokrata a Kurajs-törzs tagja volt. Ők ellenőrizték a hitelügyeket, ellátták az átutazó üzletembereket és pénzért cserébe garantálták biztonságukat.

Mekka a karavánutak csomópontjánál fekszik, ami a délen fekvő Jement Szíriával és a kieső északi országokkal kötötte össze. Télen gyakran akár 2000 tevével vitték a datolyát és a tömjént, vagy éppen drágaköveket és selymet Indiából és Kínából északra, visszafelé pamutot, búzát és olajat hoztak. Emellett még ott volt a szentség, amelyet a Kurajs-törzs ellenőrzött, egy kocka alakú építmény, amit már akkor is Kábának hívtak, és amelynek sarkában egy titokzatos fekete kő volt. Nem messze találták a zarándokok a Zamzam kutat, ahonnan vizet tudtak meríteni.

Számos istenséghez imádkoztak, datolya alakúra formált házi bálványokhoz, felállított kövekhez, amiket a zarándokok vérrel és olajjal locsoltak meg, szobrokhoz, melyeknél a jóslatokat keresők nyilat vetettek. A tevepiac, a kultusz és a misék összekapcsolódtak, támogatták a kereskedelmet, méghozzá egy évente tartott három hónapos isteni béke keretein belül, amikor is a vérbosszú és a fosztogatás meg volt tiltva, ugyanakkor énekversennyel és nagy lakomákkal lett összekötve.

Ilyenkor leginkább a költők és a jövendőmondók voltak keresettek. A mekkaiak hittek abban, hogy őket dzsinnek szállták meg, félig emberi és félig emberfeletti lények. (Mohamed megnyilvánulásaiban is gyakran felbukkannak később, néhányat megtérített, míg mások a pokol tüzének táplálói lettek.

Mekka Mohamed születésének idején nem volt a világ spirituális középpontja, de nem is burkolózott vallási sötétségbe. Zsidók is éltek a bálványimádók közt, valamint néhány keresztény. Az Egy Isten koncepciója a kereskedelemből élő mekkaiak számára tehát nem volt ismeretlen, de különösebben nem is találták vonzónak. A külföldi hitelezők nem tartoztak a felső réteghez, az ő hittörvényeik nem voltak arabul megfogalmazva. Ők csak megtűrt kívülállók voltak.

A kereskedőből lett próféta

Édesapja meghalt, mielőtt Mohamed („a Dicső”) megszületett, édesanyja Amina szerény körülmények között élt. Viszont a Kurajs-törzs egyik alnemzetségéhez tartozott, és emiatt igényt tarthatott a törzsi hűségre. Az iszlám hagyomány szerint a próféta az „elefánt évében” született, amikor fontos győzelmet arattak a csempészek felett. De pont úgy, mint Jézus születésénél, a későbbi történetírók trükkjeként nagy eseményekkel akarták kapcsolatba hozni a születést. A történészek hosszas detektívmunka eredményeképpen végül 570-re teszik a próféta születését.

Mohamednek nehéz gyermekkora volt, még csak hat éves, amikor édesanyját is elveszíti, pont amikor a szeretett nagypapa is távozott az élők sorából. Ezután Abu Tálib, a nagybátyja játszotta az apa szerepét életében, aki hűségesen végigkísérte Mohamedet az önfeláldozásig, minden mélységen át. Igaz, az új hit követőjévé mégsem vált.

Ekkor még semmi sem utalt arra, hogy különleges lesz a fiú élete. Mohamed fiatal korában karavánokat kísért Szíriába, valószínűleg ott már találkozhatott keresztény fanatikusokkal. Az, hogy egy szerzetes prófétát látott benne, a történészek szerint csak legenda. Mohamed annyira sikeres lett karavánkísérőként, hogy egy jómódú özvegy szemet vetett rá. 25 évesen el is vette feleségül Hadídzsát, aki legalább egy évtizeddel volt idősebb nála. Négy lánygyermekük született (illetve 2 vagy 3 fiú, ők azonban korán meghaltak). Mohamednek felesége jelentette a második biztos pontot életében nagybátyja mellett.

Boldog házas, jól szituált – majd 40 éves korában jött a krízis, amely megváltoztatta életét. Mohamed kiszállt. Üzleti ügyeit befagyasztotta, magányosan visszavonult a hegyekbe, barlangokban meditált.

Innentől fogva életének története teljesen attól függ, ki, milyen szemszögből, milyen vallási meggyőződéssel vizsgálja. Mohamed egy drámai éjjelen éli át az Isteni kinyilatkoztatást, mondaná minden muszlim hívő. Mohamednek zseniális ötletei vannak, majd egy forradalmi tudatmódosulással vallási-politikai vezetővé vált, mondhatják mások.

Az „igazság” mindenképpen fájdalmasan érintette Mohamedet, aki egyes iszlámkutatók véleménye szerint analfabéta volt. Gábriel arkangyal, akit látni vél, teljes erejével megragadta és majdnem megfojtotta, amikor először nem reagált a szavaira. „Az Úr nevében állj elő!” Majd még egyszer megszorongatta és felszólította: „Állj elő!”

Végül Mohamed úgy tűnt, megértette, mi a rábízott teendő: a neki előimádkozott szavakat kellett megismételnie, és örök időkre megjegyeznie. Isten tanát, aki őt küldötteként arra választotta ki, hogy embertársait megóvja pogány, egoista és irgalmatlan életüktől, azért, hogy a Végítélet Napján ne fenyegesse őket „a feltáruló Föld és a lángoló tűz”, valamint további pokoli kínok.

Mohamed eleinte egyáltalán nem volt bizonyos küldetésében. Feleségénél sírta ki magát, öngyilkossági gondolatokkal küzdött („...levessem magam a hegyekben?”). A kinyilatkoztatások hol félbemaradtak, hol újra kezdődtek. A megkínzott prófétát, aki olykor verejtékben úszva ébredt, csak a közvetlen környezete bíztatta, melynek eredményeképpen végül továbbadta a kinyilatkoztatásokat, de a mekkaiaknál csak megvetésre és elutasításra talált.

Még ő sem lehetett próféta a saját hazájában

Mohamed egy középmagas férfi, dús bajusszal, aki mindig barátságos és sohasem háborog. Nem haragtartó, de a parfümökkel és a nőkkel szemben elfogult – így jellemzik őt a későbbi fantáziadús történetírók. Ezek a tulajdonságai azonban nem bizonyítottak. Minden bizonnyal karizmatikus személyiség volt, hiszen még ellenlábasai sem tagadták különleges kisugárzását.

Ez azonban nem tünteti fel jobb színben előttük Mohamed küldetését: a mekkai elit fenyegetve érezte magát. Vajon az új próféta miatt le kell mondaniuk a Kába szentélyhez látogató zarándokok pénzéről? És azt miért is osszák meg a szegényekkel, egy kétes túlvilági jutalomért? Egyszerűbb volt megszállottnak tartani őt, tanításait pedig „álmok kusza csomójának”.

Mohamed sosem tartott igényt az Isten fia szerepre. Az iszlám egy ilyesfajta társítást a Magasságossal szemben kifejezetten elítél. Amikor egyes mekkaiak felszólították Mohamedet, hogy prófétaságát csodatétellel bizonyítsa, ő ezt elutasította. Nem tud vízen járni, bénákat megtanítani járni, kenyeret szaporítani. Azt is bevallja, hogy ő nem az első próféta. Mohamed egy sorba állítja magát Ábrahámmal (Ibrahim), Mózessel (Mussa) és Jézussal (Issa) – mint „a próféták pecséte”.

Néhány követője, főként az alsóbb társadalmi rétegekből, a városatyák fokozódóan ellenséges magatartása miatt Abesszíniában keresett menedéket, ahol a keresztény király kegyesen beengedte őket. Isten követét egy további sorscsapás érte: Abu Tálib, a pótapa és kedvese Hadídzsa is elhunyt, mindketten 619-ben.
Mohamed 52 éves volt, amikor hátat fordított városának. Egy próféta, aki hazájában senkinek számít. Egy kudarcot vallott ember, aki élete kétharmadán túl van, és aki mindössze néhány tucat követővel rendelkezik.

A törvényen kívüli kivonulásával („hidzsra”) 622. július 22-én kezdődik az iszlám időszámítás. A világtörténelem egyik nagy mérföldköve, ugyanis ekkor kezdődik Mohamed üstökösszerű felemelkedése. Alig egy évtized alatt hatalmas közösséget hozott létre, meglapította az iszlám vallást, létrehozta egy világbirodalom alapjait.

Követőivel a 300 km-re fekvő Jatrib városába ment, amit később tiszteletére Madinat an Nabi-nak neveztek el, vagyis „a próféta városának”. Az oázisban harcok folytak, két arab törzs háborúskodott, a lakosság mintegy fele zsidó volt. A medinaiaknak épp egy kívülállóra volt szükségük, akinek vannak ötletei, aki valamilyen küldetéssel összekovácsolja őket. Ők a mekkaiakkal ellentétben sokkal befogadóbbak voltak.

Az új tagot megvédik az ellenségektől, akár vérbosszú árán is. Ezért cserébe közvetítést kértek: Mohamed közbenjáró lett a széthúzók közt. Ő teszi le az „egyetlen közösség” alapjait, amely „minden másiktól különbözik.” Az ismertetőjel, ami összekapcsolja őket és kiemeli a környezetükből, az egyistenhit lett. Mohamed mások számára is nyitottnak gondolta az új monoteista hitet, főleg a jatribi zsidóknak.

A prófétának további látomásai is voltak. Az új városban megváltozott szerepével együtt sugallatainak súlypontja is megváltozott: míg Mekkában elsősorban eszkatológiai (túlvilági) témákról volt szó, valamint a Végítélet Napjáról, addig a medinai kinyilatkoztatások elsősorban az evilági élet szabályozásáról szóltak. Mohamed a tulajdonnal járó szociális kötelezettségekről, a nőkről való gondoskodásról, az uzsorakamatról, a szerencsejátékokról és az alkoholról prédikált.

Meghatározta, ki mennyit kap az örökségből, kétharmadot vagy épp csak egynyolcadot. Hogyan kell megmérni az árut, („Ha mértek, teljes mértékkel tegyétek”), mit érdemel a tolvaj („vágjátok le a kezét [fizetségként azért, amit elkövettek]”). A precíz hétköznapi előírások az emberi élet minden területét lefedték. A fogmosástól a kézmosáson át a szexig. Allah a kis dolgok Istene is.

Az iszlám több, mint a többi vallás: „egy társadalmi rend tervezete” – ahogy Ernest Gellner brit szociálfilozófus nevezi. Az iszlám alapvetően különbözik a kereszténységtől is, amelynek tanításaival csakúgy, mint a zsidó tanokkal Mohamed is szembesült. „Az én birodalmam nem evilági” – mondja János evangéliumában Jézus Pilátusnak. Az iszlámban azonban már a kezdetektől fogva hiányzik a világi hatalom és a vallás közti elkülönülés. Medina városállama Mohamed Isteni terve a Földön, az ő birodalma nagyon is evilági.

Az iszlám diadala

Pont mivel Mohamed egyrészt olyan látnokinak és mai napig kiváltképp forradalminak tűnik, sokakat csalódottá tesz, hogy a próféta más tekintetben kora gyermeke volt és a törzsi kultúrában ragadt. A legszegényebbek helyzetét javította a társadalomban, de arra nem gondolt, hogy a rabszolgaságot megszüntesse.

Mohamed hozzáállása a női nemhez progresszív gondolkodónak tünteti fel, miközben egy patriarchális társadalom képviselője maradt. Gondolkozott az egyenlőtlenségeken, de ahhoz nem volt ereje, hogy ezeket leküzdje. A férfiak „egy lépcsővel” magasabban állnak, mondja a Korán, másrészről „a nők is ugyanazt igényelhetik”. Abban az esetben, ha a nők erkölcstelen dologra adják fejüket, a próféta szerint „ahogy [Allah] megengedi, elválhattok tőlük és meg is üthetitek őket, de nem túl erősen.”

A fátyol eredetileg a nőket védte, nem alacsonyította le őket. „Ez így jobb, s ők megismerhetőek, s nem háboríttatnak”. A törzsi csaták Mohamed korában sok asszonyt özveggyé tettek, néhány rabszolganő még a teste eladására is kényszerült. A próféta viszont elítélte a prostitúciót, azzal az engedménnyel, hogy a férfiak több nőt is feleségül vehetnek, de nem több mint négyet. A Korán ezt a férfiak kötelességévé tette, hogy azoknak is legyen családja, akikről addig nem volt ki gondoskodjon.

Mohamed meglehetősen ambivalens módon állt hozzá a hatalomhoz is. Amikor Medinában konszolidálta hatalmát, az akkoriban szokásos rablóhadjáratok eszközéhez nyúlt. Sőt előfordult, hogy a Tiltott Hónapban támadott meg egy mekkai karavánt és ezzel megzavarta a fegyvernyugvás idejét.

A badr-i csatában 624-ben a számszerűleg kevesebb muszlim a mekkaiakat menekülésre bírta, amit a különös Isteni kegy jeleként értékeltek. Három évvel később Mohamed szülővárosának harcosai Medina kapui elé vonultak, hogy revansot vegyenek. A próféta nagyon is evilági trükkje azonban kudarcra ítélte a kísérletüket, ugyanis széles árkokat ásatott az oázis köré, az ellenséges hadsereg lovai pedig nem tudták azt átugratni.

Mielőtt Mohamed elszánta magát, hogy meghódítsa szülővárosát, egy olyan problémával is foglalkoznia kellett, amiről már azt hitte megoldódott: a medinai zsidók kérdése. Mohamed tiszteletet tanúsított irányukban, és azt feltételezte, hogy ők az iszlámban saját vallásuk továbbfejlesztését látják majd, de a zsidók nem ismerték el Mohamedet prófétának. „Vétkeztek és elvágták a szövetséget, ami Isten és közöttük fennállt.”

Csalódván bennük Mohamed ezentúl nem Jeruzsálem, hanem Mekka felé határozta meg az imádkozás irányát. Ezen kívül teljesen magának igényelte Ábrahám ősatyát, akit ősmuszlimnak kiáltott ki, és aki Mohamed szerint a fekete követ Mekkába vitte.

Végül a próféta szülővárosa gyakorlatilag harc nélkül esett el. Mekka átalakult. Sokan elhagyták, hogy a terjeszkedő muszlimokhoz csatlakozzanak. A törzsek és nemzetségek közössége szétmorzsolódott. A hagyományos értékrend megszűnni látszott. A gazdagok hatalma hanyatlásnak indult, a privilégium nélküliek koldusszegények lettek. Az iszlám ezt a politikai és spirituális vákuumot használta ki terjedéséhez.

Az egykori lázító diadallal tért vissza Mekkába. Először a bálványokat távolította el a Kába szentélyből, és azt az Egy Isten tiszteletére alakította át. Szelíden megkímélte egykori ellenségeit, megbékélést prédikált bosszú helyett. Tanai terjesztésénél a diplomatikus utat részesítette előnyben, amihez a házasságkötés is hozzátartozott. 13 felesége közül néhányat – köztük özvegyeket – azért vett el feleségül a próféta, hogy további törzseket is magához kössön.

Ekkorra már vitathatatlanul ő volt Arábia leghatalmasabb embere. Gyakorlatilag a félsziget minden törzsét egyesítette, Iraktól Szíriáig szövetségeket kötött. Életműve beteljesedett. Mohamed 632. június 8-án hunyt el, özvegyek sora állt sírjánál Medinában. Utódokat nem választott ki, bízott abban, hogy túléli őt a küldetése. Mohamed élete utolsó óráiban illúziók nélkül tekintett a jövőbe. Követői közti széthúzástól félt: „a zsidók 71, a keresztények 72 irányba mentek, ti 73-ba fogtok” - mondta.

Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. ősz: Legendás apák és fiúk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra