Múlt-kor.hu

Az elfeledett harcos afrikai királynő, aki sosem adta fel a harcot a gyarmatosítók ellen

Az elfeledett harcos afrikai királynő, aki sosem adta fel a harcot a gyarmatosítók ellen

2018. november 21. 17:36 Múlt-kor

Afrika történelmének egyik legharciasabb uralkodója egy nő volt, aki a rabszolga-kereskedelmet is hátráltatta. Habár életének nem minden részlete teljesen tisztázott, annyi bizonyos, hogy Nzinga királynő sikerrel állt ellen a gyarmatosítóknak, és vívta ki népe tiszteletét.

Az uralkodásra termett hercegnő

A 16.-tól a 19. századig tartó atlanti-óceáni rabszolga-kereskedelem borzalmainak keveset tárgyalt oldala, hogy a kezdetekkor több afrikai állam is ellenállást tanúsított a gyarmatosítókkal szemben, egyes esetekben kiharcolva az egyenlő félként való tárgyalást is, ami által kedvezőbb kereskedelmi egyezségekbe, illetve katonai szövetségekre tudtak lépni az európaiakkal. Az egyik legsikeresebb ilyen ellenállást egy nő folytatta: Nzinga királynő, aki a mai Angola területén élő északi mbundu (ambundu) népcsoport két királysága, Ndongo és Matamba felett is uralkodott.

Nzinga 1583 körül született a mai Angola középső részén, az ambundu nép által napjainkban is lakott területen. A hagyomány szerint a Nzinga nevet azért kapta, mert születésekor a köldökzsinór a nyaka köré volt tekeredve, ami a népi hiedelem szerint azt jelentette, hogy az illető büszke és dölyfös lesz. Emellett egy jósnő születésekor azt mondta, Nzinga egy nap királynő lesz.

A két királyság uralkodója, azaz ngolája ekkor Nzinga édesapja, Kia Samba volt (a „ngola” szó félreértelmezése miatt nevezték el később a portugálok az egész országot Angolának). Nzinga visszaemlékezései szerint édesapja messze őt kedvelte legjobban gyermekei közül, és még hadjáratokra is magával vitte, hogy megtanulja az uralkodás fortélyait. Kia Sambát törvénytelen fia, Mbandi valamikor az 1610-es években letaszította a trónról, ekkor Nzingának és testvéreinek menekülniük kellett. A portugálok már néhány évtizede jelen voltak a partvidéken, és több uralkodó is volt, aki megkeresztelkedve szövetségre lépett velük vetélytársai ellen.

Mbandi uralma alatt a két királyság sikertelenül lázadt fel az egyre jobban betolakodó portugálok ellen, és a király végül visszahívta magához Nzingát, hogy őt küldje tárgyalni velük. Nzinga és a portugál kormányzó, João Correia de Sousa 1622-es találkozója arról vált híressé, hogy a hercegnő megalkuvás nélkül képviselte népe érdekeit, és hangsúlyozta saját státusát: de Sousa szándékosan nem helyezett el számára széket a tárgyalóasztalnál, csupán egy szőnyeget terített le, amelyre Nzinga leülhetett volna. A hercegnő értette, hogy ezzel egyértelműen alárendelt viszonyba akarják hozni, ezért arra utasította egyik szolgáját, helyezkedjen el négykézláb az asztalnál, hogy a hátára ülhessen, és egyenlő félként tárgyalhasson a kormányzóval – de Sousa megdöbbenve nézte a jelenetet, azonban nem tudott ellene tenni.

Az egyezmény keretében végül Nzinga megkeresztelkedett, és felvette az Ana de Sousa nevet (a kormányzó és felesége lettek a keresztszülei), és a portugálok bizonyos határokon belül vásárolhattak rabszolgákat és egyéb javakat az ambunduk területén. A gyarmatosítók azonban végül nem tartották be az egyezményt: továbbra is raboltak el embereket rabszolgának, és nem fékezték szövetségeseiket, a rivális imbangalákat sem. A reménytelen diplomáciai helyzetben Mbandi öngyilkosságot követett el – bár nem teljesen kizárt, hogy Nzinga mérgezte meg.

Harcos királynő

Nzinga ezután gyámság alá vette Mbandi fiát, Kazát, aki addig az imbangaláknál volt túsz. A legelterjedtebb elbeszélés szerint a fiú arcátlanul viselkedett vele, ezért Nzinga dühében megölte, azonban itt talán még erősebb a gyanú, hogy számításból történt az örökös halála: Nzinga vette át a hatalmat Ndongo felett, levelezésében az „Andongo úrnője” megnevezést használva, 1626-tól pedig egyenesen „királynőként” aposztrofálta magát. Nem volt azonban biztosítva így sem uralma: egyik rokona, Hari ellenezte, hogy egy nő uralkodjon az ambunduk felett, és – miután Felipe néven megkeresztelkedett, és hűséget fogadott a portugáloknak – az imbangalák ismételt bevonásával elűzte a főváros Luandából Nzingát.

Nzinga nem maradt azonban eszközök nélkül: keletre, a szárazföld belseje felé vonult vissza csapataival, míg a portugálok húgát, Kifunjit tették meg uralkodónak. Kifunji valójában titokban Nzingának kémkedett, és értékes információkat szivárogtatott neki. Nzinga Matamba területén gyűjtött támogatókat, és azzal is növelte erőit, hogy szökött rabszolgákat is magához fogadott. Amikor Matamba akkori uralkodója meghalt, Nzinga itt átvette a hatalmat, és várta az alkalmat, hogy Ndongóba is visszatérhessen.

1641-ben eljött Nzinga lehetősége: az északra található Kongo királysággal vállvetve a hollandok elfoglalták Luandát, kiűzve a portugálokat. Nzinga Luanda felé indult seregeivel, és egy alkalommal vereséget is mért a portugálokra, ez azonban nem volt döntő jelentőségű. A portugálok időközben gyanút fogtak, és bebörtönözték húgát. Miután megtalálták levelezésüket, Kifunjit kivégezték – a feljegyzések szerint belefojtották a Kwanza folyóba. Nem tudták azonban a portugálok sem visszafoglalni Luandát a hollandoktól, akik innen ezután erősítést küldtek Nzingának. Az egyesült holland és ambundu erők vereséget mértek a portugálokra, és a Masangano nevű erődbe szorították vissza őket.

Végül Brazíliából Salvador Correia de Sá e Benevides vezetése alatt portugál felmentősereg érkezett Angolába, és visszafoglalta Luandát. Nzinga ezt követően visszavonult Matambába, ahonnan egészen a 60-as éveiig személyesen vezetett hadjáratokat a portugálok ellen. 1657-ben békét kötött a gyarmatosítókkal, és keresztény misszionáriusokat – többnyire kapucinusokat –  is a területére engedett, továbbá maga is ismét megkeresztelkedett. A béke évei alatt környezetéből többen is megpróbálták letaszítani a trónról, azonban nem jártak sikerrel – 1663-ban természetes módon, 80 évesen halt meg.

Öröksége

Nzinga halála után belháború kezdődött, amely az óceán felől egyre beljebb terjeszkedő portugáloknak kedvezett. Az általa megkezdett ellenállás sosem maradt igazán abba – Portugália nem tudta teljes mértékben irányítása alá vonni Angola belső területeit egészen a 20. századig. Ezután nem sokkal a gyarmat függetlenségéért gerillaháború indult, amelynek következtében Portugália végül az 1970-es években elvesztette Angolát.

Habár Nzinga küzdelme végül nem járt teljes sikerrel, megőrizte az egyik ambundu királyság, Matamba függetlenségét a gyarmatosítókkal szemben, és ezzel a mai Angola egyik szabadságharcos példaképeként írta be magát a történelembe. 2002-ben, az ország függetlenedésének 27. évfordulója alkalmából szobrot avattak tiszteletére Luandában, ahol egy jelentős sugárút is az ő nevét őrzi.

Nzinga királynő a hagyományos női szerepekkel való szembenállását mutatja az a (nagy valószínűséggel teljesen kitalált) legenda is, amelyet de Sade márki híres „Filozófia a budoárban” című művében jegyzett le: eszerint a királynőnek férfiakból álló háreme volt, amelynek tagjai esténként halálig folyó küzdelmet folytattak a lehetőségért, hogy vele töltsék az éjszakát. A leírás szerint miután a királynő lefeküdt a győztessel, a férfit másnap kivégezték.

Az elfeledett harcos afrikai királynő, aki sosem adta fel a harcot a gyarmatosítók ellen

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra