Az Egyesült Államok hadbalépése megpecsételte a Központi hatalmak sorsát

2017. április 7. 15:21 MTI

Az európai hatalmak évtizedek óta készültek a nagy erőpróbára, amely 1914. július 28-án robbant ki. A Monarchia egy hónappal Ferenc Ferdinánd trónörökös szarajevói meggyilkolása után hadat üzent Szerbiának, és a háborúba néhány nap alatt a két fél szövetségesei is bekapcsolódtak. Mind a tengelyhatalmak (a Német Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia), mind az antant (Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország) meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzheti a másikat, és fél év után elhallgatnak a fegyverek.  

Nem így történt: a döntő fontosságú nyugati fronton rendkívül véres állóháború alakult ki, amelyben egyik fél sem tudta kicsikarni a győzelmet. A központi hatalmak oldalán hadba lépett az Oszmán Birodalom, 1915-ben az antant oldalán Olaszország, a gyarmatokon is folyó háború világméretűvé terebélyesedett. A döntést az 1917-es év hozta meg: Oroszország ugyan a forradalmak miatt kivált a háborúból, de a németek nem lélegezhettek fel, mert az addig semleges Egyesült Államok hadat üzent Berlinnek.  

A háború kitörésekor Woodrow Wilson amerikai elnök a közvélemény nyomásának engedve a semlegesség mellett döntött. Az amerikaiak többsége ugyanakkor az angolszász Nagy-Britanniával rokonszenvezett, amely az Egyesült Államok legnagyobb kereskedelmi partnere is volt, a németek iránt pedig ellenszenvvel viseltetett. A feszült amerikai-német viszony 1915-ben mélypontra süllyedt, miután a korlátlan tengeralattjáró-háborút meghirdető németek május 7-én megtorpedózták a brit Lusitania óriásgőzöst, és a hajóval 128 amerikai állampolgár is a hullámsírba szállt.  

A washingtoni diplomáciai jegyzékek hatására a németek egy időre beszüntették a "korlátlan tengeralattjáró-háborút", de néhány héttel később egy olasz gőzöst is figyelmeztetés nélkül elsüllyesztettek, ennek a támadásnak 27 amerikai áldozata volt. Az amerikai közvélemény végérvényesen a németek ellen fordult, és Wilson elnök lehetővé tette, hogy a bankok nagy összegű kölcsönöket folyósítsanak a harcban álló Nagy-Britanniának és Franciaországnak.  

A brit tengeri fölény megtörésére törekvő németek 1917 elején felújították a korlátlan tengeralattjáró-háborút és újabb amerikai hajókat süllyesztettek el. Az amerikai közvéleményt az is felháborította, hogy nyilvánosságra került: Németország azzal számolva, hogy emiatt az Egyesült Államok beléphet a háborúba, támogatást ígért Mexikónak, ha az a 19. században elvesztett Texas és Új-Mexikó visszaszerzése érdekében megtámadja Amerikát. Washington február 3-án megszakította Berlinnel a diplomáciai kapcsolatokat, majd a Kongresszus február 22-én 250 millió dollárt szavazott meg, hogy felkészítsék az amerikai haderőt a háborúra.  

Miután március végén a németek gyors egymásutánban négy amerikai hajót torpedóztak meg, a közvélemény már egyenesen követelte a hadba lépést. Wilson elnök április 2-án összehívta a Kongresszust, amely 1917. április 6-án hadat üzent Németországnak. A döntés a 435 tagú Képviselőházban 373 igen és 50 nem, a 96 tagú Szenátusban 82 igen és 4 nem szavazattal született meg. Az amerikai törvényhozás december 7-én az Osztrák-Magyar Monarchiának is hadat üzent, a két házban ennek mindössze egyetlen ellenzője volt.  

Az amerikai hadigépezet lassan, de megállíthatatlanul lendült mozgásba. Az Európába szállított kétmillió amerikai katonának és a hatalmas mennyiségű hadianyagnak köszönhetően az antant 1918 tavaszán meg tudta állítani az utolsó nagy német támadást, majd ellentámadásba átmenve döntő fölényre tett szert. A reménytelen helyzetbe került központi hatalmak 1918 őszén rákényszerültek a fegyverszünet aláírására. A szétesőben lévő Monarchia részéről az osztrákok és a magyarok november 3-án ezt már külön tették meg, a németek 1918. november 11-én írták alá a fegyverszüneti egyezményt.  

A háborút eldöntő Egyesült Államok a győzelem után két évtizedre megint az elszigetelődést választotta. A Párizs környéki békéket a bosszúszomjas Nagy-Britannia és Franciaország diktálta, mit sem törődve a wilsoni igazságosság és önrendelkezés elveivel. A vesztesekre rákényszerített megalázó békerendszer nem teremtett sem igazságosabb, sem biztonságosabb világrendet, egyenesen vezetett a két évtizeddel később kitört újabb világégéshez. Az Egyesült Államok a versailles-i békét nem is írta alá, hanem külön kötött békeszerződést Németországgal, amiként az éppen Wilson javaslatára létrejött Népszövetségbe, az ENSZ elődjébe sem lépett be.