Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Amikor kenguruk ütötték ki a bokszolókat

2015. június 23. 08:35

Bokszkesztyűben ugrándozó, emberek ellen harcoló kenguruk. Volt időszak, amikor az ilyesfajta jelenetek megszokottnak számítottak az ausztrál és az amerikai fesztiválokon és cirkuszokban. Több ezren vettek jegyet, hogy megcsodálják a kenguruk egyedi, és az emberek között vívott mérkőzéseken szabálytalannak számító taktikáját, ahogy mellső lábaikkal megragadják ellenfeleiket, majd hátsó lábaikkal hatalmasat rúgnak beléjük. 

<

Az első, kenguru és ember között zajló ökölvívó-mérkőzéseket szinte egy időben, 1891-ben játszották le Ausztráliában és Amerikában. Március 20-án az új-dél-walesi Barrier Miner, április 2-án pedig egy amerikai kisváros lapja, a Phillipsburg Herald is beszámolt a helyi  kenguruharcról. 

A furcsa viadalok főként Ausztráliában és az Egyesült Államokban hódítottak. Főként a cirkuszokban, színházakban és karneválokon örvendtek hatalmas népszerűségnek. 1933-ban még a nehézsúlyú ökölvívóbajnok, Primo Carnera is játszott egy bokszmeccset egy Jo-Jo nevű  kenguruval Atlantic Cityben, több ezer néző előtt. Közben a bokszkesztyűben feszítő kenguruk Ausztrália szimbólumai lettek, és még a második világháborús ausztrál hadihajókon és harci repülőkön is feltűntek. 

A hagyományt még egy 2010-es amerikai fesztiválon is felélesztették, ahol egy kenguru egy bohócnak öltözött emberrel harcolt, de hasonló eseményekre került sor a sanghaji ún. állatolimpiákon is. Az állatvédő szervezetek elítélték a viadalokat, és a kengurubokszmeccsek bojkottjára szólítottak fel. 

Primo Carnera nehézsúlyú ökölvívóbajnok harcol a Jo-Jo nevű kenguru ellen 1933-ban Atlantic Cityben

A képen látható kenguru éppen kiütött egy bokszolót, akire a bíró kénytelen volt rászámolni

A Folies Bergère nevű párizsi varieté "A bokszoló kenguru" című, kenguruviadalt reklámozó plakátja a 19. század végéről

A kenguru éppen egy jobbhorgot visz be ellenfelének a sydneyi Taronga Állatkertben az 1930-as években készült képen

Kenguru és ember között zajló ökölvívómeccs Párizsban 1932 novemberében

Fred Morley fotós Aussie-val, a bokszoló kenguruval harcol a londoni Trafalgar Square-en 1931. augusztus 31-én

Sir Robert Fossett családi cirkuszának egyik tagja simogatja a harc előtt álló kengurut

Jesse White amerikai színész harcol egy kenguruval Mervin Leroy The Million Dollar Mermaid (A millió dolláros sellő) című filmjének forgatásán

Egy bokszoló kenguru éppen kiütött egy cirkuszi bohócot

Képek a 2006-os sanghaji állatolimpiáról

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Amikor kenguruk ütötték ki a bokszolókat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra