Múlt-kor.hu

Amerika őslakosai egy igen kis csoport őstől származnak

Amerika őslakosai egy igen kis csoport őstől származnak

2018. május 14. 14:41 Múlt-kor

Az amerikai kontinens hatalmas, de az első embercsoport, akik odatelepültek, úgy tűnik, igen kicsi volt – körülbelül 250 ember, egy új genetikai tanulmány szerint.

Ez az embercsoport – akiket „alapító csoportnak” neveznek, mivel ők „alapították” az első populációt – körülbelül 15 000 évvel ezelőtt ért át Ázsiából Amerikába, mondta a tanulmány társszerzője, Nelson Fagundes, a brazíliai Rio Grande do Sul tartomány szövetségi egyetemének genetikus professzora. Az alapító csoportok méretének felkutatása azért fontos, mert meghatározza a genetikai sokféleség mértékét a későbbi populációban. Ez aztán befolyásolhatja azt, hogy a természetes kiválasztódás mennyire hatékonyan távolítja el az előnytelen géneket. „A nagy populációkban nagyon hatékony a kiválasztódás, míg a kisebb populációkban a közepesen ártalmas allélek [génvariánsok] elterjedhetnek, amely növelheti a hajlamot egyes betegségekre” –  mondta Fagundes.

Ahhoz, hogy az eredeti amerikai őslakosok első csoportjának méretét meghatározzák, Fagundes és kollégái tíz különféle dél- és közép-amerikai őslakos embertől vettek mintát, továbbá tíz különféle szibériai népcsoport tagjától, és tizenöt kínai embertől. Az amerikai őslakos csoportok a következők voltak: a paraguayi aché nép, a Costa Rica-i bribri, guatuso és guaymi népek, az argentinai lengua nép, a perui kecsuák, és a brazíliai arara, waiwai, xavante és zoró népek. A kutatók azért nem vettek mintát észak-amerikai őslakosoktól, mert azok többször keveredtek későbbi vándorlási hullámok során érkezett embercsoportokkal, és ez Fagundes szerint megnehezítette volna az alapító csoport meghatározását.

Miután birtokukban volt az egyének DNS-e, a kutatók kilenc régiót (melyek egyenként körülbelül 10 000 bázispárt tartalmaznak) vizsgáltak meg az illetők genomján. A kutatók tudják, hogy az egy mintán belüli genetikai variáció egyenesen arányos a populáció méretével. Ez a tény, továbbá az, hogy a genetikai eltérés két populáció között (ez esetben a szibériaiak és az amerikai őslakosok) idővel növekszik, már lehetővé tette, hogy a kutatók számítógépes szimulációba táplálva a DNS-adatokat visszafelé dolgozva megbecsüljék az eredeti csoport méretét. A modellek azt mutatták, hogy az alapító csoport száma 229 és 300 egyed között lehetett, ez vezetett a 250-es végső becsült számhoz.

Ez a szám olyan kicsi, hogy egyfajta „genetikai útszűkületet” eredményezhetett, ami azt jelenti, hogy az amerikai kontinensre az első hullámmal érkező emberek körében igen alacsony lehetett a genetikai variáció. Azonban annyi idő eltelt már e csoport érkezése óta, hogy az amerikai őslakosoknak puszta véletlen mutációk révén volt idejük visszanyerni genetikai sokféleségüket. Ezen felül Észak-Amerikában az őslakosok a későbbi hullámokból származó emberekkel is többször keveredtek, így még nagyobb variációra tettek szert.

Csak egy becslés

Fagundes ugyanakkor emlékeztetett, hogy a 250-es szám csupán egy megközelítő becslés. „Az embernek muszáj észben tartania, hogy rendkívül nehéz, ha nem lehetetlen megbecsülni, hány valódi embernek felel meg ez a 250 „effektív” ember.”

A becslés azonban még így is egybevág más, hasonló tanulmányok eredményeivel. „Ez az 'útszűkület' vélhetően kevesebb mint 1000 effektív egyedet tartalmazott, még hogy ha a még alacsonyabb értékek – 150-700 egyed – valószínűbbnek is tűnnek” – mondta Fagundes. „Még ennél is alacsonyabb becslések is voltak már, de a mi adataink ezeket nem támasztják alá.”

A genetikai „útszűkület” méretét azért fontos megbecsülni, mert segíthet a tudósoknak annak megállapításában, hány genetikai marker szükséges az amerikai őslakosok genetikai sokféleségének leképezéséhez a tanulmányokban. Emellett az ugyanezen populációban előforduló különféle génvariánsok káros vagy hasznos voltát is segíthet felmérni.

A genetikai adatok jól mutatják, hogyan zajlott az őskori vándorlás az amerikai kontinensen, mondta a kutatás társszerzője, Michael Crawford, a Kansasi Egyetem antropológusprofesszora. Az amerikai őslakosok letelepedtek egy új helyen, majd ahogy nőtt a lakosság – és ezáltal a termékenység – a populáció egyes tagjai arrébb vándoroltak, és új populációt hoztak létre egy szomszédos területen, mondta Crawford. „15 000 év után aztán már Argentínában is ott voltak.”

Amerika őslakosai egy igen kis csoport őstől származnak

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. ősz: Legendás apák és fiúk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra