Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Alkoholt is kapott „útravalóként” a kétezer éve eltemetett kínai

2018. november 8. 14:52 MTI

Több mint kétezer éves alkoholos italt találtak kínai régészek egy bronzedényben, amely egy Nyugati Han-dinasztia korából származó sírból került elő. A Kr. e 202. és Kr. u. 8. közötti időszakból származó sírból számos színes, festett kerámiaedény és bronz műtárgy került elő.

<

Az archeológusok kedden öntötték át az italt egy mérőedénybe. A három és fél liternyi folyadék színe áttetsző sárga és gazdag boros aromája van - számolt be róla Si Csia-csen, a lojangi Régészeti és Kulturális Emlékek Intézetének vezetője Mint hozzáfűzte: a leleltre további laboratóriumi vizsgálatok várnak, meg akarják állapítani, hogy milyen összetevői vannak az italnak.

A Kr. e 202. és Kr. u. 8. közötti időszakból származó sírból számos színes, festett kerámiaedény és bronz műtárgy került elő. A síremlék maga 210 négyzetméternyi területen épült. A régészek a sírban elhelyezett ember maradványait is jó állapotban találták meg. Korábban hasonló korú rizsbort is találtak már egy kínai archeológiai feltáráson. A rizsből vagy cirokból készült alkohol az ősi Kínában fontos szerepet játszott a ceremóniákban és áldozati rituálékban.

Si arról is beszélt, hogy a sírban két bronzedényre bukkantak, ezek egyike tartalmazta a borszerű folyadékot. A másik egy vadlúdalakú lámpa volt. A 3 ezer éves múltra visszatekintő Lojangban, amelyben egykor 13 dinasztia uralkodott, eddig még nem találtak ilyen bronzlámpát - emelte ki a lelet fontosságát a szakember.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Alkoholt is kapott „útravalóként” a kétezer éve eltemetett kínai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra