Albert Einstein elfeledett fia pszichiáternek készült, végül maga került szanatóriumba

2018. november 13. 11:49 Múlt-kor

Nehéz kezdetek

Eduard édesanyja Mileva Marić szerb matematikus, Albert Einstein első felesége volt. Marić volt az egyetlen nő, aki Einsteinnel egy időben a Zürichi Műszaki Főiskolán tanult, itt ismerkedtek meg 1896-ban. A kapcsolatból hamar szerelem alakult, annak ellenére, hogy Marić négy évvel idősebb volt Einsteinnél. 1903-ban összeházasodtak, és három gyermek született: az 1902-ben, még házasságon kívül született Lieserl, aki hamar eltűnt a történelemből (lehetséges, hogy korán meghalt, de az is elképzelhető, hogy örökbe adták), az 1904-ben született Hans Albert, és az 1910-ben született Eduard.

Einstein és Marić útjai 1914-ben elváltak, fiaikkal azonban élénk levelezést folytatott a fizikus. Habár az édesanya arra panaszkodott, hogy Einstein a tudományos munkát előbbre helyezte családjánál, Hans Albert visszaemlékezései szerint kiskorukban édesapjuk „félretette munkáját, és órákon át vigyázott ránk”, miközben Marić a ház körüli teendőkkel volt elfoglalva.

A kis Eduard már a kezdetektől fogva beteges gyermek volt, korai éveit gyengélkedések sorozata határozta meg, amelyek miatt a családi nyaralásokon sem tudott szüleivel tartani. Einstein azután is aggódott a fiú állapotáért, hogy ő maga elhagyta a háztartást. 1917-ben így írt egy kollégájának: „Kisfiam állapota nagymértékben lehangol. Lehetetlen, hogy valaha teljesen kifejlett személlyé váljon.” Einstein hideg tudományos énje azon is elgondolkodott, „nem lenne vajon jobb neki, ha még azelőtt eltávozhatna, hogy igazán megismerné az életet”. Végül azonban a szerető apai oldala győzedelmeskedett, és a fizikus megfogadta, megtesz mindent, amit csak tud, hogy fián segítsen – szanatóriumok és kezelések sorát fizette, és sokszor még el is kísérte ezekre Eduardot.

Romló állapot

Ahogy felcseperedett az apja által csak Tetének (a francia „petit”, azaz „kicsi” szóból) becézett Eduard, előbb a költészet, majd a zongora, végül a pszichiátria vonzotta az érdeklődését. Szinte istenítette Sigmund Freudot, és apja nyomdokaiba lépve Zürichbe ment továbbtanulni, azonban nem fizikusnak, hanem pszichiáternek. Édesapja eddigre már megalapozta hírnevét, Eduard pedig egy sokat eláruló önanalízis során azt írta, „időnként nehéz egy ilyen híres apával, mert az ember olyan jelentéktelennek érzi magát.”

A pszichiáternek készülő Eduard abban is követte apja példáját, hogy egy nála idősebb nőbe szeretett bele az egyetemen, és ez a kapcsolat is katasztrofális véget ért. Úgy tűnik, ekkoriban kezdett romlani Eduard mentális egészsége. Helyzete egyre kétségbeejtőbbe vált, 1930-ban még az öngyilkosságot is megkísérelte. Ezután skizofréniát állapítottak meg nála, azonban a kor bevett kezelési módjai vélhetően inkább rontottak, semmint javítottak helyzetén – még beszéde és kognitív képességei is romlottak a hatásukra.

Végső búcsú

Albert Einstein a maga részéről úgy gondolta, fia betegsége örökletes, és az anyai oldalról származik – ez az elmélet azonban nem enyhített kisebbik fia miatt érzett bűntudatán és bánatán. Második felesége (egyben unokatestvére), Elsa Einstein megjegyezte, „ez a bánat felemészti Albertet.” A fizikusnak azonban hamarosan más gondjai is akadtak: Hitler 1933-as hatalomra jutásával Einstein tudta, hogy nem taníthat többé a berlini Porosz Tudományos Akadémián, ahol 1914 óta dolgozott. Habár a világ egyik legnevesebb tudósa volt, zsidó származása miatt nemkívánatos személynek minősült a nácik irányította Németországban, így még abban az évben az Egyesült Államokba emigrált.

Einstein abban reménykedett, mindkét fia vele tarthat majd, azonban be kellett látnia, hogy Eduard mentális állapota az ő esetében nem tette lehetővé a költözést. Kiutazása előtt egy utolsó alkalommal meglátogatta fiát a Zürichi Egyetem Bürgölzli nevű szanatóriumban, ahol élt. Habár továbbra is sűrűn leveleztek, és Einstein továbbra is állta fia kezelésének költségeit, többé nem találkoztak. Einstein 1955 áprilisában egy belső vérzés szövődményei következtében meghalt, Eduard pedig élete hátralevő részét a zürichi szanatóriumban töltötte. A Hönggerberg temetőben helyezték végső nyugalomra, miután 1965 októberében szélütés következtében elhunyt.