Múlt-kor.hu

A vidéki srác

„Politikusnak lenni nem rossz dolog. Ha sikeres vagy, hálásak neked, ha pedig lejáratod magad, még mindig írhatsz egy könyvet” – mondta egyszer az egyik legnépszerűbb amerikai elnök. A meggyőződéses antikommunista Ronald Reagan elnökségének beszédei mindvégig azt sulykolták, hogy hiába ő az állam első embere, mégis csupán egy az amerikaiak közül, egy vidéki srác, aki harcba szállt a „gonosz birodalma”, vagyis a Szovjetunió ellen.

Ronald Reagan (1911–2004)

A szegény családból származó Reagan szociológiai és közgazdasági diplomájának megszerzése után – a rövid sportriporteri és szerkesztői karriert követően – Kaliforniába ment szerencsét próbálni, ahol a jóvágású fiatalember hamarosan befutott színész lett. Több mint félszáz filmjének többségében azonban csupán mellékszereplőként tűnt fel.

Az eleinte demokrata nézeteket valló, majd egyre inkább a republikánus eszmék felé forduló Reagan – a pletykák szerint azért, mert egyre kevésbé foglalkoztatta őt a filmipar – a politika világa felé fordult. Itt szédületes karriert futott be: 8 év kaliforniai kormányzóság után, 1981-ben a Fehér Házba is beköltözhetett. Ekkor már a 70. évét taposta, ilyen idősen még egyetlen elődje sem lépett hivatalba.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2016. különszám számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra