Múlt-kor.hu

A túlvilágra vezető út minden kihívására szolgált megoldással az egyiptomi Halottak Könyve

A túlvilágra vezető út minden kihívására szolgált megoldással az egyiptomi Halottak Könyve

2019. február 13. 17:48 Múlt-kor

Szinte mindenki hallott már az ókori Egyiptomban használt rituális szöveggyűjteményről, a Halottak Könyvéről. Kevesebb szó esik azonban létrejöttéről, illetve a pontos szerepről, amelyet betöltött az ókori egyiptomiak életében.

Késői gyűjtemény

1842-ben Karl Richard Lepsius német egyiptológus örökre megváltoztatta az ókori egyiptomiak vallásáról alkotott képünket azzal, hogy kiadott egy régi temetési szövegekből álló gyűjteményt. Az ókorban „A napközbeni előjövés szövegei” néven ismert gyűjteményt Lepsius egyszerűen a Halottak Könyvének nevezte, és a benne foglalt 200 szöveg lenyűgöző betekintést nyújt a halál titokzatos világába megteendő út akadályaiba, örömeibe és félelmeibe.

A korábbi évszázadokban úgy gondolták, az ókori egyiptomi sírokban talált feliratok egy ősi szentírásból valók. Miután a tudósok megfejtették a hieroglif írást, rájöttek, hogy ezek valójában varázslatok, illetve „útmutatók” a halottak számára, hogy biztonságosan megtalálják útjukat a túlvilágon.

Habár a tudósok sejtették már korábban is, hogy valamiféle varázslattal kapcsolatos tartalma van a szövegeknek, Lepsius precíz sorrendje és az általa a szövegekhez társított sorszámok a mai napig meghatározzák a Halottak Könyvének tanulmányozását. Nem volt azonban az ókorban egységes változata a szövegeknek – a varázsszövegeket számos formában megtalálták már, amelyek nem azonos felépítésűek, azonban Lepsius aprólékos munkája lehetővé tette, hogy a kutatók sokkal inkább egy koherens munka részeiként tekintsenek rájuk.

A különféle szövegeket megtalálták már papirusztekercseken, a mumifikáláshoz használt kötéseken, a sírok falain, szarkofágokon, és a halottak mellé helyezett tárgyakon is. Az eredetileg csak uralkodói használatra készült Halottak Könyvének legrégebbi részei a Piramisszövegek néven ismert temetkezési írásokból származnak, amelyek az Óbirodalom idejére, Kr. e. 2300-ra vezethetők vissza.

Hogy mikor és hogyan került először összeállításra a Halottak Könyve, továbbra is rejtély. Az első ismert példa a 13. dinasztiabeli királyné, Mentuhotep (Kr. e. 1633–1552) szarkofágján található, azonban a Középbirodalom és az Újbirodalom közötti, úgynevezett második átmeneti kor során használata átalakult, és már nem kizárólag az uralkodók privilégiuma volt. Bárki, akinek volt pénze íratni vagy venni egy példányt belőle, reményei szerint megnövelhette vele a túlvilágon való sima átkelés esélyét.

Az Újbirodalom (kb. Kr. e. 1539–1075) idejére a használata már igen elterjedt volt. Egyes példányait gazdagon illusztrálták és drágán adták, mások mondhatni „tömeggyártottnak” tűnnek, üresen hagyott helyekkel, ahová az elhunyt nevét beírhatták. Hosszú evolúciója ellenére a szöveg funkciója ugyanaz maradt az előkelők és a köznép számára is: megkönnyíteni az elhunyt átkelését az alvilágon, védelmet nyújtva nekik az úton leselkedő veszélyek ellen

A halottak útja

A sírnál zajló temetési szertartás során a pap először a Halottak Könyvéből olvasott fel részleteket, majd egy sor rituálé következett, amelyek előkészítették az elhunytat az útra. Ezek közé tartozott a „szájmegnyitás”, melynek során különleges eszközökkel érintették meg a múmia maszkján a halott képmását. Az egyiptomiak hite szerint ez újra életre hívta az elhunyt érzékszerveit.

Az ókori egyiptomiak számára ez egy reményteli pillanat volt, ahogyan az a kilencedik szövegben kifejezésre is kerül: „Megnyitottam minden ösvényt, amely az égen és amely a földön található, mert Ozirisz atyám igen szeretett fia vagyok. Nemes vagyok, szellem vagyok, fel vagyok készülve – ó ti istenek és szellemek, készítsetek elő egy ösvényt nekem.”

Az egyiptomiak úgy hitték, az elhunyt egy földalatti utazásba kezd, melyen Ré, a napisten útját követi. Ré, miután a nappal együtt eltűnt nyugaton, egy bárkán utazott át a világ alatt, és visszaért kiindulóhelyére keleten. Ezen út során az elhunytnak Ré bárkáján egy sor félelmetes lénnyel kellett szembeszállnia, amelyek meg akarják akadályozni abban, hogy elérje a rá váró új életet. Ezek közül a legveszedelmesebb Apep (Apóphisz) volt, egy kígyó, amely meg akarta állítani Ré bárkáját, és káoszt kívánt hozni a világra.

Apep minden egyes este fenyegette Ré továbbhaladását. Ha az elhunyt szembekerült a szörnyeteggel, a hetedik szöveg szerint a következőt kellett mondania: „Nem leszek tehetetlen számodra, nem leszek gyenge a számodra, a mérged nem fog tagjaimba hatolni, mert tagjaim Atum tagjai.”

A szív megmérettetése

Apep után az elhunyt idővel egy labirintushoz érkezett, amelyben egy sor kapun kellett átmennie. Minden kapuhoz egy bizonyos ima tartozott, amelyet az elhunytnak el kellett mondania. Ha a helyes imát mondta el, a kapu megszólalt: „Haladj, tiszta vagy!”

A labirintus után következett a Két Igazság Csarnoka, ahol az elhunyt felett 42 bíró és az elnöklő Ozirisz ítélkezett. A „vádlott” megesküdött, hogy egy sor lehetséges bűnben ártatlan, a Halottak Könyvének 125. szövege igen sok példát tartalmaz ezekre: „Nem öltem embert (…) nem loptam az istenek tulajdonából (…)  nem okoztam senkinek sírást (…) nem nyerészkedtem gabonán (…) nem közösültem bűnös módon (…) nem voltam rettegés oka (…) nem voltam türelmetlen (…) nem öltem szent marhát.”

E vallomás után jött a „tárgyalás” csúcspontja: a szív megmérettetése. Anubisz, a mumifikálás sakálfejű istene feltartott egy mérleget, melynek egyik serpenyőjébe Maat, az igazság istennője által viselt strucctoll került, amely az igazságot jelképezte, a másikba az elhunyt szíve, amely életük tetteit szimbolizálta. Ha a szív és a toll egyensúlyban voltak, az elhunyt átment a próbán. Akinek a szíve azonban lehúzta a mérleg serpenyőjét, tisztátalannak minősültek, és számos borzasztó sors várt rájuk.

A Halottak Könyvének 53. szövegében összefoglalásra kerül, miféle sorsoktól retteghettek az emberek halálukat követően: az egyik kiszabható örökös büntetés a saját széklet elfogyasztása volt. „Utálom azt, ami utálatos. Nem fogok székletet enni, nem fogok vizeletet inni, nem fogok leszegett fejjel járni.” Egyéb rettegett ítéletek közé tartozott az örök éhség és szomjúság, a forralás, vagy egy vadállat általi felfalás.

Olyannyira fontos volt a szív megmérettetése, hogy létezett egy külön amulett, a szív szkarabeusza, amelyet mumifikálás előtt a halott szíve elé helyeztek. Ennek hátuljára gyakran a 30. szöveget vésték: „Ó szívem, melyet anyámtól kaptam! Ó különböző koraim szíve! Ne állj ki tanúként ellenem, ne legyél ellenemre a bíróságon, ne legyél velem ellenséges az Egyensúly Tartójának jelenlétében!”

A túlvilág jutalmai

Az igazak számára a szív megmérettetését követően megnyílt a paradicsomba vezető út. Itt Aaru síksága várt rájuk, avagy „a nádak mezeje”. Meglehetősen hasonlított az élők világára, azonban nem volt hiány folyókból vagy termékeny földből, amelyen öt könyök magasra nőtt az árpa. Egyáltalán nem csak a lélek paradicsoma volt ez: ahogy a 110. szövegből kiderül, a testi vágyak és szükségletek a túlvilágra is elkísérték az elhunytat, és itt ugyanúgy evett, ivott és szeretkezett. Az ételek mindenesetre igen különlegesek voltak: a 125. szöveg említ különféle tortákat és süteményeket, sört, valamint húst, amely egyenesen Ozirisz oltáráról származik.

A túlvilágon a munka is elvárt volt: Aaruban ugyanúgy kellett vetni és aratni, mint a földön. A munka azonban nem volt olyan nehéz, mint az életben, ugyanis az erényes holtak egy sor szolgára hagyatkozhattak ennek elvégzésében. Ezek voltak az usébtik, azaz szolgaszobrok, amelyeket a halott mellé helyeztek a sírba, és Aaruba érve szolgákká változtak. Mindegyik usébti figura keresztbe tett karokkal állt, kezeiben földműves eszközök voltak. Alsó részükre a Halottak Könyvéből véstek idézetet: „Ha [elhunyt neve]-t munkára szólítják az Istenek Birodalmában (…) a mezők öntözésében, vagy a partokat öntözni, vagy a kelet homokját nyugatra seperni, én megteszem. Itt vagyok.”

A fizikai és lelki megváltásra helyezett egyenlő hangsúly tükrözi az ókori egyiptomiak félelmeit – nevezetesen a test pusztulásától való félelmüket. A Halottak Könyvének szövegei azonban magabiztosan ismétlik számos alkalommal, hogy az elhunyt a szöveg megfelelő használatával birtokba veheti a túlvilági jutalmat: „Virágozni fog és gyermekei is virágozni fognak (…) bekerül Felső-Egyiptom és Alsó-Egyiptom királyai közé, és Ozirisz lakában lesz. Ez egymilliószor is igaz.

A túlvilágra vezető út minden kihívására szolgált megoldással az egyiptomi Halottak Könyve

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra