Múlt-kor.hu

A „rendíthetetlen magyar”, akit Viktória királynő mentett meg a halálbüntetéstől

A „rendíthetetlen magyar”, akit Viktória királynő mentett meg a halálbüntetéstől

Türr István magyar szabadsághős, tábornok, olasz királyi altábornagy, mérnök 192 éve, 1825. augusztus 11-én született. Radetzky és Garibaldi seregeiben is szolgált, feleségül vette III. Napóleon unokahúgát és megépítette a korinthoszi földszorost keresztülvágó csatornát.

Baján látta meg a napvilágot Thier István néven. Apja, a jómódú vaskereskedő halála után kimaradt az iskolából. Először kereskedő, majd lakatosinas, később molnár, illetve kőműves lett. 1842-ben beállt katonának az osztrák hadseregbe, Ferenc Károly főherceg ezredébe. 1848-ban az olasz forradalom kitörésekor Radetzky tábornagy hadseregében szolgált hadnagyként; ekkor már a Türr nevet használta. 1849-ben a szabadságmozgalom iránti rokonszenve miatt átszökött a piemonti hadsereghez, ahol egy magyar légió szervezésével és vezetésével bízták meg.

Az olaszok novarrai veresége után Badenbe ment, ezredesként részt vett az ottani szabadságharcban, amelynek leverése után Svájcba menekült. Ott értesült a magyar szabadságharc bukásáról, a világosi fegyverletételről. Londonba utazott, majd néhány év múlva Winkler Lajossal, a magyar légió egykori vezetőjével a Szárd-Piemonti Királyságban bekapcsolódtak a mazzinista szervezkedésbe, amely végül a sikertelen milánói felkelésbe (1853. február 6.) torkollott. Elfogták és Tuniszba száműzték őket. A krími háború kitörésekor magas rangban szolgált a török, majd az angol hadseregben. 1855 végén az angol kormány megbízásából Brassóba utazott a lóvásárra, de egy volt tiszttársa feljelentésére osztrák kormányszökevényként elfogták.

Bécsben a hadbíróság halálra ítélte. Csak Viktória angol királynő közbenjárására bocsátották szabadon. 1856-ban Törökországban részt vett a cserkesz háborúban az oroszok ellen. 1859-ben, amikor kitört a francia-olasz-osztrák háború, Garibaldi felkelő seregében hadsegéd, majd a nemzetőrség főfelügyelője, utóbb tábornok lett. Nápoly bevétele után Garibaldi kinevezte a város polgári és katonai kormányzójává. A hadjárat után az olasz kormány megerősítette altábornagyi rangjában, tetteiért tisztelőitől megkapta a „rendíthetetlen magyar” (L'intrepido Ungherese) nevet.

1861-ben Mantovában megnősült, nőül vette III. Napóleon császár unokahúgát. 1866-ban, a königrätzi csata után Belgrádban szervezett csapatot, amellyel délen szándékozott Magyarországba betörni, terve azonban az időközben megkötött fegyverszünetek miatt meghiúsult. A porosz-osztrák háború után visszatért Olaszországba, majd az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés és általános amnesztia után hazatért Magyarországra. 1869-ben Pesten létrehozta a Corvin Mátyás szabadkőműves páholyt, majd 1871-ben Klapka György és Andrássy Gyula társaságában ott szerepelt a Magyarország Nagyoriense Nagypáholy alapító tagjai között.

Csatornaépítő mérnökként, vállalkozóként dolgozott, vízrendezési terveket készített. Tagja volt a Panama-csatorna átvágási útvonalát kijelölő expedíciónak. 1881. május 18-án a görög kormánytól 99 évre engedélyt kapott a korinthoszi földszoroson keresztül ásandó csatorna létesítésére és üzemben tartására. Hét év múlva a vállalat csődbe jutott, de sikerült államférfiakat és üzletembereket rábírnia a beruházáshoz szükséges összegek előteremtésére. 1893. augusztus 6-án I. György görög király és felesége, Olga királyné ünnepélyesen felavatta a Korinthoszi-csatornát, amelyet október végén nyitottak meg a hajóforgalom előtt.

Számos terve közül Magyarországon a Ferenc-csatorna és a Központi Nevelési Kör létrehozása valósult meg. Politikai missziókat teljesített, fáradozott a francia-olasz, az osztrák-magyar szövetség megszervezésén, jóllehet nem hivatalosan, de elnökölt a III. nemzetközi békekongresszuson. Élére állt minden kulturális, oktatási, gazdasági mozgalomnak, tervezgetett, számolt, beszélt és alkotott a magyar eszme, a magyar közgazdaság fejlődése és jövője érdekében.

Élete utolsó évtizedét túlnyomórészt Párizsban töltötte. Több olasz királyi rend nagykeresztes vitéze volt. 1908. május 3-án halt meg Budapesten, a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Baján emlékpark, kilátó (Miskolczy Ferenc-Nagy András, 1938), Duna-híd és múzeum viseli a nevét, szülővárosa szobrot (Gera Katalin, 1978) is állított hős fiának. Az országban több gimnázium, utca, továbbá egy felnőttképzésre és átfogó társadalomfejlesztésre szakosodott kutatóintézet viseli a nevét. Az 1930-as évek derekán az olasz haditengerészet rombolót nevezett el róla, 1999-ben Rómában pedig szobrot (Csíkszentmihályi Róbert) állítottak a tiszteletére.

A „rendíthetetlen magyar”, akit Viktória királynő mentett meg a halálbüntetéstől

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. ősz: Kalandos középkor

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra