Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A Régi Prokurátus épülete mellett Sisi kedvenc velencei parkját is felújítják

2017. október 5. 16:02 MTI

David Chipperfield világhírű brit építész újítja fel a velencei Szent Márk térem álló Procuratie Vecchie (Régi Prokurátus) 500 éves épületet, amely első ízben lesz látogatható a nagyközönség által.

<

A terv kezdeményezője a Generali olasz biztosítótársaság, amelynek az 1800-as évek közepétől a történelmi épületben működik a központja. A társaság közölte, hogy a felújított épületben egy általa alapított új karitatív intézmény is helyet kap, a The Human Safety Net, amely támogatásra szoruló emberek ellátásával foglalkozik majd világszerte. Chipperfield elmondta, hogy „a fantasztikus homlokzat mögött az épület belseje eléggé kusza” az évszázadok során végzett átalakítások miatt, és „elveszítette sajátos jellegét, épségét, történelme egy részét”.

A restaurálás 11 ezer négyzetméterre terjed ki négy szinten, és a tervek szerint 2020-ra készül el. A Prokurátus épületével egyidejűleg újítják fel a legendás Giardini Reali parkot is, Sisi császárné kedvencét. A felújítási munkák nem érintik a Procuratie három épületének Jacopo Sansovino tervezte homlokzatát. A Procuratie Vecchiének a Szent Márk tér északi oldalán álló épületét Sebastiano Ziani dózse rendeletére építették 1172 és 1204 között közhivatali épületként. Az épület három tömbből áll, mindegyik homlokzatát oszlopos árkádok díszítik. Az ügyészek hivatalául és lakóhelyéül szolgált. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A Régi Prokurátus épülete mellett Sisi kedvenc velencei parkját is felújítják

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra