Múlt-kor.hu

A méreg nem hatott, az orosz főuraknak kétszer is le kellett lőniük Raszputyint

A méreg nem hatott, az orosz főuraknak kétszer is le kellett lőniük Raszputyint

2018. szeptember 10. 13:01 Múlt-kor

Grigorij Raszputyint több mint egy évszázada ölték meg, élete és halála azonban továbbra is az egyik legtöbb érdeklődésre számot tartó fejezete az orosz történelemnek. Prófétának, szentnek, misztikusnak és sarlatánnak is tartották saját korában, élete sok részlete a mai napig rejtélynek számít, beleértve halálának estéjét is.

Fenyegető népharag

1916 decemberében a politikai hangulat percről percre romlott az Orosz Birodalomban. Az első világháború keleti frontján súlyos veszteségeket szenvedtek az orosz seregek, és a háború költségei, az ország archaikus berendezkedése és a minden hatékonyságot nélkülöző bürokrácia a gazdaságot is megviselték, ezáltal pedig a lakosságot is egyre nehezebb helyzetbe hozták.

A gazdagok és szegények között egyre csak nőtt a különbség, utóbbiak emiatt egyre elégedetlenebbé váltak. Szerintük a cár gyenge kezű uralkodó volt, akit irányít a német származású (és emiatt német kémnek, illetve árulónak tartott) Alexandra cárné és annak bizalmasa, a sokak által vándorló szentnek, mások által sarlatánnak vagy gonosz varázslónak tartott Raszputyin. A szegények mellett a cári udvar számos tagja sem kedvelte Raszputyint – sértőnek találták, hogy egy szibériai paraszt, aki különc és kicsapongó életviteléről volt híres (amelynek viszont az uralkodói család előtt soha nem engedett teret), az ország ügyeibe merészel avatkozni.

A cárnéval folytatott közeli viszonya kapcsán is hamar szárnyra kaptak a híresztelések, különösen, miután – Raszputyin jóslatának engedelmeskedve – II. Miklós cár a frontra ment, hogy személyesen parancsoljon seregeinek, ezzel még jobban kitéve feleségét a szerzetes befolyásának. A vándorló misztikus gyakori látogatásai a cári család lakosztályán azonban sokkal komolyabb dolgot takartak az esetleges szexuális viszonynál.

Az igazságot el kellett kendőzni a nagyközönség elől, mivel a birodalom sorsát közvetlenül érintette: II. Miklós egyetlen fiú örököse, az ekkor 11 éves Alekszej cárevics vérzékenységéről (hemofília) volt szó, amely miatt a legapróbb sérülés is halálosnak bizonyulhatott volna számára. Az orvostudomány ekkoriban keveset tudott tenni ezzel a ritka genetikai rendellenességgel szemben, a cárné így a szerinte csodákra képes Raszputyinba helyezte bizalmát.

Többször előfordult, hogy Raszputyin imával vagy érintésével látszólag megállította a cárevics vérzését, egy alkalommal úgy is, hogy Szentpétervár helyett otthonában, a szibériai Pokrovszkoje faluban volt, és táviraton keresztül értesült a történtekről. Valószínű, hogy Raszputyinnak közvetett szerepe lehetett csupán ezekben az esetekben – ájtatos szavai mindig megnyugtatták a cárnét, aminek következtében a cárevics és a környezete is nyugodtabbá vált. Amikor pedig azt javasolta, hogy az orvosok ne vizsgálják sokat Alekszejt, a mozdulatlan fiú belső vérzése előbb állhatott el magától, mintha mozgatták volna. Egyes elméletek szerint a személyes „kezelésekkor” Raszputyin hipnózist is alkalmazhatott a cárevicsen. Mindenesetre Alexandra hitt abban, hogy a szerzetes csodatételeket végez, így minden botrányos hír és a szentpétervári arisztokrata nők körében terjedő kultusza ellenére eltávolíthatatlan volt az udvarból.

Az arisztokrata körök nem csupán Raszputyin befolyását tartották negatívnak, de udvari tartózkodásának a lakosságra kifejtett hatását is: nem alaptalan feltételezés, hogy részben az iránta és a cárné iránt érzett megvetés hozta 1917-re forráspontra Oroszország belső feszültségeit. Az udvarban többen úgy érezték, cselekedniük kell.

Végül Feliksz Juszupov herceg (II. Miklós unokahúga, Irina férje), Dmitrij Pavlovics nagyherceg (a cár unokatestvére), és Vlagyimir Puriskevics, a duma radikális monarchista politikusa álltak össze, hogy megöljék Raszputyint. Juszupov a lakhelyére invitálta egy estére azzal, hogy a felesége szeretne vele találkozni. 1916. december 30-án Juszupov autójával ment Raszputyin lakásához, ahonnan saját palotájához vitte. A házba lépve Raszputyin zenét hallott az emeletről, Juszupov ekkor azt mondta neki, felesége mulatságot tart odafent. Valójában Irina hercegnő a Krím-félszigeten tartózkodott ekkor, a zene és a hangok a többi összeesküvőtől származtak.

Végzetes vacsora

Juszupov a pincében berendezett étkezőbe vezette Raszputyint, ahol megkínálta süteménnyel és borral. A szerzetes eleinte ellenállt, de végül elfogadta az ételt és az italt is – a herceg korábban mindkettőbe jelentős mennyiségű ciánt juttatott. Az ezt követő események Juszupov naplója szerint „rémálom” voltak. Raszputyin megette a süteményeket, és a borból is megivott három pohárral, azonban a méreg semmilyen látható hatást nem fejtett ki. Megpillantott egy gitárt a sarokban, és megkérte a herceget, hogy zenéljen neki.

Ez a jelenet mintegy két órán keresztül tartott – a méreg továbbra sem hatott. Juszupov végül rövid időre egyedül hagyta Raszputyint, amíg felment az emeletre, és közölte a történteket. Dmitrij főherceg átadta neki revolverét, a herceg pedig visszasietett a pincébe. Emlékiratai szerint Juszupov leérve lassan célra emelte a pisztolyt, miközben a meglepett Raszputyin döbbenten nézett rá. A herceg egy lövést adott le, amely a mellkasán találta el a misztikust.

Az összeesküvők ezután Juszupov dolgozószobájába mentek ünnepelni, a herceg azonban valami rejtélyes okból vissza akart menni a holttesthez. A pincébe érve megközelítette a holttestet, amikor a legváratlanabb dolog történt: Raszputyin kinyitotta a szemét, és felpattanva megragadta a herceg nyakát. Juszupov pánikszerűen igyekezett kibújni szorításából, nagy erőkifejtéssel ez sikerült is neki. Futva indult el a lépcsőn, ahová követte a haldokló szerzetes, a földön kúszva, keresztnevét hörögve: „Feliksz, Feliksz...” Puriskevics visszaemlékezése szerint Juszupov rohanva rontott be a dolgozószobába azt kiabálva: „Életben van! Elszökik! Puriskevics, lődd le! Lőj!”

Puriskevics a palota hátsó ajtaján futott ki az épületből, és látta, ahogy Raszputyin sántikálva menekül az udvaron keresztül. Juszupov emlékiratai szerint Puriskevics első két lövését elvétette, majd a harmadikkal a hátán találta el a misztikust, a negyedikkel pedig egyenesen a fején. Az idős férfi a hóba rogyott, Puriskevics pedig odarohanva még halántékon rúgta. Később igencsak megkérdőjelezhető beszámolót adott tetteiről – neki és Juszupovnak is igen fontos társukat kellett védeniük.

A valóság az, hogy Puriskevics lánglelkű hazafi létére sosem szolgált semmilyen fegyveres szervezetben, így vélhetően nem volt tapasztalt lövész. Sem ő, sem Juszupov nem említik, hogy harmadik társuk esetében korántsem ez volt a helyzet: Dmitrij Pavlovics nagyherceg nem csupán képzett katona volt, de meglehetősen személyes okból táplált gyűlöletet Raszputyin iránt: korábban megkérte Olga nagyhercegnő, II. Miklós legidősebb lánya kezét, a cár viszont Raszputyin tanácsára utasította el a nagyherceget.

A híresztelések szerint Raszputyin ezt követően nyíltan gúnyolta a nagyherceget, különféle nemi betegségekről szóló pletykákat terjesztve vele kapcsolatban. Szintén Dmitrij Pavlovics irányába mutat az a tény, hogy Olga nagyhercegnő a szerzetes haláláról tudomást szerezve naplójában így írt: „Tegnap megtudtuk, hogy Grigorij atyát megölték. Biztosan Dmitrij volt.”

A palota udvarán leadott lövések hangja felkeltette egy közelben járőröző rendőr figyelmét, aki kérdőre vonta az ott tartózkodókat. Juszupov azt mondta neki, hogy a mulatság hevében lövöldöztek vendégei. Puriskevics visszaemlékezése szerint Juszupov kezei véresek voltak, mivel a lövöldözés után a holttest arcát egy gumisúlyzóval ütlegelte, amíg el nem rángatták. Puriskevics később nyíltan elmondta egy másik rendőrnek a történteket, azonban megkérte, hogy a monarchia érdekében ne szóljon róla senkinek. Ennek ellenére másnap nyomozás indult az ügyben.

Az este folyamán az összeesküvők Juszupov autójával elvitték Raszputyin lakhelyére a gyilkosság tervébe szintén beavatott Szergej Mihailovics Szuhotyint, akire Raszputyin bundakabátját és csizmáját adták, hogy az esetleges szemtanúk számára úgy tűnjön, a szerzetes aznap este hazatért. Ezután a Néva folyó egyik ága, a Malaja Nyevka felett átívelő Petrovszkij-hídra vitték a rongyba csavart holttestet a ruhákkal együtt, majd a jeges vízbe dobták. Az összeesküvők nem vették észre, hogy véres lett a híd korlátja, illetve nehezéket sem illesztettek a holttesthez.

Másnap reggel két munkás észrevette a vért a korláton, lenézve a folyóra pedig a jégen egy csizmát találtak. A rendőrség innentől tudta, hogy Raszputyin holttestét a folyóban kell keresni. Január 1-jén, a folyó jege alatt, a hídtól mintegy 200 méterre találták meg. Másnap eltemették a közeli cári üdülőhelyen, Cárszkoje Szelóban.

Az összeesküvők mind igyekeztek felmenteni magukat, különösen a cárné szemében – Juszupov levelet is írt neki, amelyben azt állította, semmiféle köze nem volt a gyilkossághoz. A herceget végül száműzték Szentpétervárról, Dmitrij nagyherceget pedig a hadsereg Perzsiában szolgáló alakulataihoz küldték – a forradalom idején végül ez mentette meg attól, hogy a cári család nagy részéhez hasonlóan a bolsevikok kezébe kerüljön. Puriskevics, mivel népszerű politikus volt, bármiféle büntetés nélkül megúszta az esetet.

Érdekesség, hogy Raszputyin nem sokkal halála előtt levelet írt a cárnak és a cárnénak, amelyben leírta, hogy valakik meg fogják ölni. Ebben következőket közölte:

„Érzem, hogy életem abbamarad még január elseje előtt (…) Ha közönséges gyilkosok és paraszt testvéreim ölnek meg, Önnek, Oroszország cárjának nincs félnivalója gyermekeit illetően. Sok évszázadig fognak még uralkodni. Ha azonban a nemesek végeznek velem és Oroszország cárja meghallja a harangszót, amely bejelenti, hogy Grigorijt megölték, tudja meg, hogy egyik rokonának része volt halálomban, és gyermekei két évnél nem fognak tovább élni (…).”

A cár rokonai 23 nappal e levél megírása után ölték meg Raszputyint. II. Miklós cárt, Alexandra cárnét, és öt gyermeküket 19 hónappal később lőtték agyon a bolsevikok Jekatyerinburgban.

A méreg nem hatott, az orosz főuraknak kétszer is le kellett lőniük Raszputyint

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. ősz: Legendás apák és fiúk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra