Múlt-kor.hu

A közvélemény nyomására távolabb helyezték a Stonehenge mellé tervezett alagutat

A közvélemény nyomására távolabb helyezték a Stonehenge mellé tervezett alagutat

2017. szeptember 13. 15:33 MTI

Megváltoztatták az angliai Stonehenge körzetében tervezett alagút nyomvonalát, hogy kijárata ne zavarhassa a lemenő nap látványát a téli napfordulón - jelentette be kedden a brit kormány.

Az őskőkori építménynél haladó főútvonal gépkocsiforgalmának csillapítását szolgáló alagút a korábban ismertetett tervek szerint a műemléktől délre húzódott volna. A megváltoztatott nyomvonal az alagút nyugati kijáratát érinti, amely 50 méterrel messzebb lesz Stonehenge ősi köveitől - közölte a BBC-vel Derek Parody, az angol közúti felügyelet illetékese.

A közvéleménnyel folytatott konzultációból kiderült, hogy sokan adtak hangot aggodalmuknak az út nyomvonala és az alagút kijáratának elhelyezkedése miatt, mondván az hatással lenne a téli napforduló látványára. „Azt csináltuk, hogy északabbra toltuk a nyomvonalat, hogy megoldást találjunk az aggodalmakra” - magyarázta.

A világörökség részét képező leghíresebb brit őskőkori műemlék alá tervezett alagút mintegy 2,9 kilométer hosszú lenne, építése egy kétmilliárd font költségvetésű útfelújítási programnak a része. A műemlékvédelmi szervezetek, köztük az English Heritage úgy fogalmaztak, hogy „ha a kellő gondossággal építik meg az alagutat, akkor az helyreállítja a műemlék békéjét és nyugalmát”.

Civil szervezetek azonban még mindig az alagútépítés teljes átgondolására szólították fel a brit kormányt. Attól tartanak, hogy az alagúttal a műemlék elveszti világörökségi státuszát. Az ENSZ nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) azonban már korábban támogatásáról biztosította az alagút építését.

A közvélemény nyomására távolabb helyezték a Stonehenge mellé tervezett alagutat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. nyár: Szerelmes uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra