Múlt-kor.hu

A középkori háziasszony megpróbáltatásai

A középkori háziasszony megpróbáltatásai

2019. március 8. 15:26 Múlt-kor

Napjainkban a modern kor vívmányai igen nagy mértékben megkönnyítik a mindennapi teendők elvégzését. Innen nézve igazán távoli világnak tűnik a középkori háziasszony világa. Felmerülnek a kérdések: Hol vásárolt? Honnan szerezte ruháit? Hogyan teltek mindennapjai, és hogyan viszonyult körülményeihez?

Örök bölcsességek

Világszerte ismert közmondás, hogy az asszony munkájának sosincs vége. Ugyanezt megfogalmazták már a 16. században is, például Thomas Tusser angol író 1557-ben:

„A férj számára némi könnyebbséget hozhat a szél,
De a feleség dolgában soha nincsen vég.”

Napjainkban szinte elképzelhetetlen a mosás, főzés és takarítás úgy, hogy ezek minden hozzávalóját saját magunknak kell előteremteni. A lenből készült ruhák mosása előtt a háziasszonynak kellett elkészítenie a hamulúgot, amely a mosószer korabeli megfelelője volt, a vacsora elkészítése előtt neki kellett tüzet rakni, és neki kellett megköpülnie a vajat, megfőznie a sört és gondját viselnie a haszonállatoknak, mindemellett pedig az ő dolga volt a szövés és a fonás, hogy legyen miből ruhát készítenie a család tagjai számára.

E teendőket szinte az ember letelepedésének kora óta a háziasszonyok végezték, de mégis honnan tudhatjuk biztosan – miféle bizonyítékaink vannak? A régészek gyakran találnak lakóházak maradványaiban például malomköveket az otthoni őrléshez, illetve egyéb háztartási eszközöket is, ezek hasznos iránymutatást adnak. A legtöbb nő azonban ezekben a korokban nem tudott írni-olvasni, így nem maradt fenn tőlük napló vagy egyéb hasonló feljegyzés – és még ha írástudók lettek is volna, nagy valószínűséggel akkor sem maradt volna idejük írni.

A 14. század végi Franciaországban keletkezett egy kézirat, amely a „Le Ménagier de Paris”, azaz „A párizsi háztartás” címet viselte, és egy képzeletbeli idős férfi hangján szól annak új, kamaszkorú feleségéhez. Ez a korban nem volt ritka felállás: a férfi új örömet lelhetett a fiatal hitvesben, míg a lány élvezhette férje élete során elért státuszát és felhalmozott vagyonát. Az ilyen házasságok ki nem mondott előnye a feleség számára az volt, hogy az idős első férj halála után a következő párját már maga választhatta – az özvegy dolgába nem volt már beleszólása a szülőknek.

A képzeletbeli idős férj, Guy de Montigny tisztában van ezzel, és meg is jegyzi az útmutatószerű írásban, hogy az itt tanultak jól szolgálhatnak majd következő házasságában is. Az írás a polgári, kereskedői osztály tagjainak feltételezi mindkét házastársat, azaz a feleség el tudja olvasni a művet. A „tanítások” többek között így hangzanak:

„Szeresd férjed személyét gondosan, és kérlek tartsd őt tiszta lenben, mert ez a te dolgod (…) őt azon reménye tartja fenn, hogy hazaértével felesége gondját fogja viselni, (…) hogy meleg tűz előtt veheti le cipőjét, hogy lába meg lesz mosva, hogy friss cipő és harisnya várja, hogy jó ételt és italt kap, hogy jól ki lesz szolgálva és gondja lesz viselve, jól meg lesz neki ágyazva fehér paplanból és alvósapkából, jól be lesz takarva bundákkal, és ki lesz elégítve egyéb örömökkel, szeretetekkel és titkokkal is, melyekről nem szólok. Másnap pedig friss ingek és ruhák. Valóban, az ilyen szolgálatok miatt fogja a férfi igazán szeretni és vágyni, hogy hazatérjen és lássa feleségét, másokkal pedig távolságtartó legyen.”

Jó feleséget nevelni

A népszerű 14. századi angol költemény, a Piers Ploughman szerzője, William Langland szerint három dolog van, amely elűzheti otthonából a férfit, talán éppen egy másik nő karjaiba: a beázó tető, a kialudt tűz, és a legrosszabb, „a házsártos asszony, akit nem lehet fegyelmezni, annak társa menekül nyelve elől.”

A jó háziasszony viselkedéséről egy népszerű, névtelen vers rendelkezett, „Így tanítá lányát a jó asszony” címmel. Ez a fiatal lányoknak ad tanácsot arra hogyan „fogjanak” maguknak jó férjet megfelelő magaviselettel:

„Mikor a templomban ülsz, imáidat add elő,
Ne szólj baráthoz vagy rokonhoz,
Ne nevess se az öreg, se az ifjú kárára,
De viselkedj jól és légy kedves szavú (…)

Ne menj úgy a városba, mintha könnyelmű személy lennél,
Egyik háztól a másikhoz menve hiú szórakozás után,
És ne próbáld eladni olcsó vásznadat,
Aztán a fogadóba, hogy hírneved tönkretedd (…)

Ne menj bírkózásokra, vagy kakasviadalokra,
Mintha ringyó vagy kéjvágyó nő lennél,
Maradj otthon, leány, és szeresd nagyon dolgod,
És így leszel, drága gyermekem, hamar gazdag.”

A házasság mindennapjai

Hogy aztán milyen lehetett férjnél lenni a kevésbé tehetős társadalmi osztályokban, kiderül egy igen érdekes 15. századi költeményből, amely egy jóval korábbi szövegen alapszik, és amelynek címe „A zsarnoki férj balladája”. Eszerint a szegény asszony dolgának valóban sosincs vége:

„A férj és fia elmentek a szántásra,
A jó feleségnek igen sok dolga volt, szolgája pedig egy se,
Sok kisgyermekre kellett vigyáznia is,
Sokkal többet tett, mint amennyit tudott saját házában.

Hazaért a férj igen korán,
És látta, hogy minden megfelel neki,
„Asszony,” mondá, „vacsoránk kész-e már?” „Uram” mondá az, „nincs.
Hogyan tehetnék érted többet, mint amennyit tudok?”

Eztán szidalmazni kezdte, és mondá, „Átkozott légy!”
Kívánom, egy napot szántanál végig velem,
Hogy a vizes és lápos hantok között járj,
Akkor tudnád, mit jelent szántónak lenni.”

Aztán a jó feleség szentségelt, és azt mondá,
„Több dolgom van, mint amennyit valaha tehetnék,
Ha egy napot követnél engem,
Részedről fáradt lennél, nyakamat rá!”

„Fáradt! Az ördögbe!” mondá a férj,
„Mi dolgod van, mint hogy itthon ülj?
Elmész a szomszéd házhoz, egyikhez a másik után,
És ott ülsz és csevegsz Jackkel és Johnnal.”

A feleség ezután elmondja férjének, alig aludt az éjjel a csecsemő miatt, mégis elsőként kelt fel reggel, hogy megfejje a teheneket, majd kihajtsa őket legelni, miközben a férj még aludt. Ezután egész nap vajat és sajtot készített, és a gyermekekkel törődött. Közben meg kellett etetnie a tyúkokat, kacsákat és libákat, majd kivinni őket a zöldre. Süt és főz, majd előkészíti a lent a szövéshez. Sodorja, kártolja és megszövi a gyapjút is. Férje erre azzal válaszol, hogy többet süt és főz, mint kéne – kéthetente egyszer elég lenne. Felesége kineveti, és elmagyarázza, hogy ő készíti mind a len-, mind a gyapjúszövetet a család ruháihoz, hogy ne kelljen pénzért a piacon venniük. Az állatoknak is előkészíti a takarmányt:

„És magunknak is ételt még dél előtt,
De egy szép szót sem kapok mikor végzem,
Így én vigyázok jólétünkre házon kívül s belül,
Hogy semmi nagy, se kicsi ne hiányozzék.”

E ballada azonban a közönség szórakoztatására íródott – egyesek szerint egy nő írhatta női közönség számára, de ez nem bizonyítható. Ezután jön azonban a „legjobb rész”: a férj kitart álláspontja mellett, miszerint ha felesége úgy gondolja, ő dolgozik keményebben, akkor másnap cseréljenek szerepet: a feleség kipróbálja a szántást, ő pedig a házimunkát.

„Ezért asszony, készülj fel, figyelmeztetlek,
Holnap kimész a fiammal az ekéhez,
És én leszek a háziasszony, és megtartom házunkat és otthonunkat
És pihenőmet veszem, ahogy te is szoktad, Istenre és Szent Jánosra!”

A nő beleegyezik, és felsorolja, mi mindent kell tennie másnap a férfinak. Hogy biztosan ne maradjanak éhen másnap, a feleség még korábban kel, hogy megfejje a tehenet és megköpülje a vajat, és bepácolja a húst estére. A férjnek így mindössze annyi a teendője, hogy a gyermekekkel törődik, „hogy ne sírjanak”, ügyel rá, hogy a libák nem szöknek-e el, valamint biztosítja, hogy a kemencében lévő maláta (sörkészítéshez) nem ég oda. A feleség kérdésére, miszerint menni fog-e neki, így válaszol: „Ne okíts engem többet háziasszonyosságban, tudok eleget!”

Ezen a ponton a ballada elmesélője szünetet rendel el a szövegben, hogy mindenki elfogyaszthasson egy jól megérdemelt italt, „aztán halljátok majd a legjobb részt.” Ezt el tudjuk képzelni – kétségtelen, hogy a feleségnek lesz igaza, a kérdés az, a férj elismeri-e? Ez azonban sajnos nem derül ki – a kézirat itt félbemarad, a „legjobb rész” nélkül. Lehetséges természetesen az is, hogy sosem volt második fele a szövegnek, lévén a mesélő pontosan megmutatta, mennyi dolga van egy háziasszonynak. Kétségtelen, hogy Thomas Tussernek igaza volt 1557-ben, amikor azt írta:  „a feleség dolgában soha nincsen vég.”

A középkori háziasszony megpróbáltatásai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra