Múlt-kor.hu

A kézfogástól a csupasz fenék villantásáig: 6 nonverbális gesztus történelmi háttere

A kézfogástól a csupasz fenék villantásáig: 6 nonverbális gesztus történelmi háttere

2018. június 6. 11:48 Múlt-kor

A gesztikulálás – többnyire kézzel, de esetenként más testrészekkel is – szimbolikus, hang nélküli nyelvet alkot, amellyel tömören lehet üzenetet közvetíteni szavak használata nélkül. A ma használt gesztusok közül sokaknak van hosszú története, némelyik pedig a hagyomány szerint konkrét történelmi eseményekhez kapcsolódik. Az alábbiakban öt népszerű nonverbális gesztus történelmi hátterét vizsgáljuk meg.

A kézfogás

A kézfogásos köszöntés legalább az ókori Görögországig visszavezethető. A berlini Pergamonmuseumban található egy Kr. e. 5. századi sírkő, amely két, kezet fogó katonát ábrázol. Az athéni Akropolisz múzeumában egy oszloptalpon Héra istennő kezet fog Athéné istennővel. A kézfogással – meghajlás vagy pukedli helyett – a két fél egyenlőségét fejezi ki, valamint azt, hogy elég kényelmesen érzik magukat egymás társaságában ahhoz, hogy ne viseljenek fegyvert.

Bartholomeus van der Helst „A münsteri béke ünneplése, 1648” című festményén Witsen százados (Amszterdam egyik tanácsnoka, továbbá polgármestere) barátságosan kezet fog hadnagyával. Ugyancsak a 17. században elterjedtek az ábrázolásokon a kezet fogó házastársak. Az esküvői szertartás során a gesztus egy szent és jogi kötelességet jelentő egyezség lezárását jelentette.

A washingtoni Fehér Ház udvara egy, a közel-keleti történelemben igen jelentős kézfogás helyszíne lett 1993. szeptember 13-án: Jichák Rabin izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetője ekkor írták alá az oslói megállapodást, amely egy békefolyamat kezdetét jelentette. Bill Clinton elnök unszolására fogott kezet a két ellenség. Sajnálatos módon a remélt béke nem ért fel a legendás kézfogás által ígértekkel.

A hüvelykujjal felfelé mutatás

Általános vélekedés, hogy ez a gesztus a római időkbe nyúlik vissza, amikor a Colosseumban a gladiátorok a császár és több ezer fős tömeg előtt küzdöttek. A földre kényszerített gladiátor sorsa híresen a császár kegyétől függött: ha jól harcolt, a tömeg felfelé fordította hüvelykujját, és a császár is így kegyelmezett meg az illetőnek, a lefelé fordított hüvelykujj azonban a kivégzését jelentette. Erre azonban semmiféle kortárs bizonyíték nincsen – az elérhető források szerint a valóságban azon nézők, akik életben akarták tartani a gladiátort, ujjaik közé rejtették hüvelykujjukat, míg a halálát kívánók kinyújtották. Így a császár számára is jobban látható volt messziről, mit mutat az emberek többsége.

A csupasz fenék mutatása

A csupasz fenék nyilvános mutatása az ókori Rómából származhat. Kr. u. 66-ban Josephus Flavius arról ír, zsidó zarándokok menetét nézte, amint a templom felé haladtak pészahkor, amikor egy római katona hirtelen „megemelte köpenyét, illetlen módon előrehajolt, hogy hátsóját a zsidók felé mutassa, és testhelyzetéhez illő hangot hallatott.”

A 13. századi Skóciában játszódó, A rettenthetetlen című 1995-ös filmben több száz skót harcos mutatja egyszerre fenekét az ellenséges angolok felé a csatatéren. Peter Langtoft angol reguláris kanonok krónikája szerint azonban pont az angolok sértegették ily módon a skótokat. A százéves háború alatt zajlott crécyi csata során több száz francia katona mutatta hátsó fertályát az angol íjászok felé, a feljegyzések szerint némelyikük „súlyos árat fizetett” ezért, de ezzel kapcsolatos részletek nem maradtak fenn. Nizza 1543-as ostromakor egy mosónő, Catherine Ségurane a források szerint csupasz fenekét mutatta az ostromlók felé.

A gesztus egyes körökben ma is gyakori: a kaliforniai Laguna Niguel városában minden év júliusának második szombatján tartanak egy tömeges fenékmutogatást az Amtrak vasúttársaság arra közlekedő szerelvényei irányába. 2000 júniusában egy angol monarchiaellenes mozgalom hasonló eseményt szervezett a Buckingham-palotánál. Az erős rendőri jelenlét ellenére egyes tüntetőknek sikerült végrehajtani az illetlen gesztust az uralkodói rezidencia irányába.

A „V”-jel felmutatása

A manapság főként a „nemzetközi” középső ujj unikálisan brit megfelelőjeként ismert kézjelhez kapcsolt népszerű mítosz szerint az 1415. október 25-i azincourt-i csata során a francia csapatok az angol íjászok jobb kezéről a mutató és középső ujjat levágták, hogy többé ne tudják használni félelmetes fegyverüket, a hosszúíjat. Akikkel ez nem történt meg, ezután így hergelhették a franciákat, ép ujjaik felmutatásával. Ennek ellentmond azonban többek között az úgynevezett Luttrell-zsoltároskönyv, valamint a kortárs krónikás Jean de Wavrin. A kortársak szerint ugyanis az angol hosszúíj felhúzásához szükséges erő (körülbelül 100 fontnyi húzóerő) kifejtéséhez a kéz mindhárom nagyobb ujjára szükség volt. Más eredettörténete a gesztusnak nem ismert, azonban népszerűsége a szigetországban továbbra is töretlen.

A tisztelgés

A leggyakrabban hangoztatott elmélet szerint a katonai tisztelgés a középkorból ered, és a sisakrostély felemelését jelképezi. Akár igaz, akár nem, a modern tisztelgés lényegesen későbbi, 18. századi fejleménynek tűnik. Ekkoriban a gránátos csapatok egyenruháiban a korábbi lapos kalapot leváltotta egy csúcsos sapka, amelyet állszíj tartott a helyén. Utóbbi miatt körülményes volt üdvözlésül felemelni a sapkát, így a katonák átszokhattak arra, hogy csupán megérintik annak alját tiszteletük jeléül.

A „high five”

Ezt a látszólag amerikai eredetű gesztust ma már világszerte ismerik és használják köszönésként és ünneplés vagy öröm kifejezésére is. Két amerikai baseballcsapat is saját találmányának tartja – a Los Angeles Dodgers szerint ők találták fel 1977-ben, míg a Louisville Cardinals szerint valójában az ő érdemük 1978-ból. Akármelyikük is volt (vélhetően egyik sem, az értéktőzsdék brókereinél például régebb óta létezik ez a mozdulat), a gesztus vélhetően a vízszintes tenyérrel adott pacsiból ered, amely az amerikai populáris kultúrában már 1927-ben tetten érhető: A dzsesszénekes című filmben Al Jolson így ünnepli a broadwayi szereplés lehetőségét, míg az 1941-es In the Navy (A haditengerészetben) című filmben a The Andrews Sisters női énekestrió „Gimme Some Skin, My Friend” címmel ad elő a pacsiról szóló betétdalt.

A kézfogástól a csupasz fenék villantásáig: 6 nonverbális gesztus történelmi háttere

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. nyár: Szerelmes uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra