Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A Jézust halálra ítélő Pilátus neve szerepelhet a Ciszjordániában talált gyűrűn

2018. december 4. 11:46 MTI

Poncius Pilátus római helytartó nevét fedezték fel a kutatók egy több mint kétezer éves rézgyűrűn. Az ékszert még az 1960-as évek végén fedezték fel több ezer másik tárggyal együtt a ciszjordániai Herodium nevű erődítménynél végzett ásatások során. A szakembereknek azonban csak most sikerült kiolvasniuk a gyűrűn szereplő feliratot - írja a The New York Times című lap internetes oldala.

<

Az ékszeren Pilátus neve olvasható görög betűkkel, amelyek egy kratér - ókori görög edénytípus - ábráját ölelik körbe. A régészek szerint ez mindössze a második olyan Pilátus idejéből való lelet, amelyen a római helytartó neve látható. A kutatók az Israel Exploration Journal című izraeli régészeti folyóiratban publikálták az eredményeiket.

A Jézust halálra ítélő Poncius Pilátus 26 és 36 között volt Tiberius császár helytartója a Római Birodalom keleti részén fekvő Júdea provinciában.

A régészek szerint nem valószínű, hogy a gyűrű Pilátus tulajdona volt, részben azért, mert ilyen egyszerű ékszere általában a katonáknak, vagy alacsonyabb rangú tisztviselőknek volt, nem pedig a Pilátushoz hasonló gazdag, nagyhatalmú személyeknek. „Ugyanakkor most itt van egy gyűrű, rajta Pilátus nevével, ami egy nehezen megkérdőjelezhető összefüggés” - mondta Roi Porat, a tanulmány egyik szerzője, hozzátéve, hogy a Pilátus akkoriban nem volt gyakori név a régióban.

A Pilátushoz kötődő első júdeai lelet egy kőmetszet-töredék volt, amelyet 1961-ben fedeztek fel Caesarea kikötővárosban. A Pilátus-kőként ismert leletet a jeruzsálemi Izrael Múzeum őrzi.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A Jézust halálra ítélő Pilátus neve szerepelhet a Ciszjordániában talált gyűrűn

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra