Múlt-kor.hu

A felakasztott bűnöző keze a hiedelem szerint halála után „kollégáit” védhette

A felakasztott bűnöző keze a hiedelem szerint halála után „kollégáit” védhette

2019. január 7. 18:13 Múlt-kor

1935-ben egy különös, meglehetősen groteszk tárgyi lelet került az angliai Whitby városának múzeumába: egy láthatóan igen régi, ám jó állapotban megőrzött, mumifikálódott emberi kéz. Az észak-yorkshire-i halászvároska leginkább arról nevezetes, hogy egyik leghíresebb látogatója, Bram Stoker író a gótikus horror műfajába tartozó klasszikus regényében, a Drakulában fontos helyszínként alkalmazta, e tárgyat azonban a valóságban is gonosz mágiára szánhatták.

Az akasztások hiedelemvilága

A kezet a 20. század elején találta egy J. E. Chalmers nevű régiségkereskedő, aki éppen vásárolt egy régi zsúpfedeles házat a közeli Danby nevű faluban. A ház korábban egy bűnöző hírében álló férfi tulajdonát képezte, aki ellen azonban sosem sikerült a hatóságoknak elég bizonyítékot gyűjteniük a letartóztatásához. Chalmers már az első este felfedezte a különös tárgyat a bejárati ajtó szemöldökfája felett, és azonnal felismerte jelentőségét: ez a Dicsőség Keze (Hand of Glory) volt, a kora újkori tolvajok legendás rituális eszköze.

A régiségkereskedő úgy gondolta, megtartja a kezet, bár az is eszébe jutott, hogy eltemethetné Danby templomkertjében, azonban erről lebeszélte Joseph Ford helyi történész. A kéz végül Fordhoz került, aki a whitbyi múzeumnak ajándékozta. Minden jel arra mutat, hogy ez a Dicsőség Kezének egyetlen fennmaradt példánya.

A Dicsőség Keze, avagy Halott Ember Gyertyája a gyakori és sokszor nyilvános akasztásokat körüllengő misztikus hiedelemvilág egyik terméke volt, amely a tolvajok hite szerint megvédhette őket betöréskor attól, hogy a ház lakói felébredjenek. Nem lehetett azonban akármilyen kéz: egy akasztással kivégzett bűnöző, lehetőleg egy gyilkos jobb keze kellett, hogy legyen, amelyet az éj leple alatt kellett a még lógó holttestről eltávolítani (egyes útmutatók azt is feltételül szabják, hogy holdfogyatkozásnak is kellett lennie ilyenkor).

A 16. és 17. századi Angliában akár öt shilling (nagyjából egy zsebkendő ára) értékű lopásért is halálra ítélhették a tolvajt, így az akasztások meglehetősen gyakoriak voltak. Bár csupán töredékük volt nyilvános, a börtönben elvégzett akasztások áldozatait is legtöbbször közszemlére tették. Mind a holttest, mind a bitófa körül számos babona terjengett: sokak az akasztófa egy-egy szálkájának is örültek, amely hitük szerint képes volt enyhíteni például a fogfájást, a kötél egy darabját pedig a fejfájás csillapítására tartották alkalmasnak. Egyes népi gyógymódok receptjei olyan egzotikus összetevőket is tartalmaztak, mint az akasztott ember koponyájában termő moha. A holttest kétségtelenül legjobban „újrahasznosítható” eleme annak fogai voltak, amelyeket protézisek készítéséhez használtak.

A legtöbb hiedelmet mégis az akasztott ember kezéhez társították: előfordult, hogy az akasztást követően a különféle panaszoktól szenvedők valósággal felsorakoztak, hogy megérinthessék őket – vagy akár a holttest kezébe helyezzék beteg csecsemőiket. Ilyen alkalmakkor volt, hogy a hóhér külön díjat is szedett az emberektől a lehetőségért, és volt, hogy a testet szurokkal bekenve tartósították is ilyen fajta „használatra”.

Az akasztott holttest bármiféle felhasználására azonban kizárólag az orvosok lehettek jogosultak – az anatómia hőskorában a kivégzett bűnözők holttestei jelentették az oktató célzatú boncolásokhoz szinte az egyedüli „alapanyagot”. Mindenki másnak, aki el akarta távolítani a holttestet (vagy annak egy darabját), titokban kellett cselekednie.

A felakasztott bűnöző keze a hiedelem szerint halála után „kollégáit” védhette

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. nyár: Őrült uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra