Múlt-kor.hu

A dráma legnagyobbjai életének különös egybeesése: április 23-án ünnepli a világ Cervantest és Shakespeare-t

A dráma legnagyobbjai életének különös egybeesése: április 23-án ünnepli a világ Cervantest és Shakespeare-t

2018. április 23. 13:13 MTI, Múlt-kor

Mindkettőjüknek meg sikerült élnie műveiből, de az odáig vezető út igen rögös volt. Hagyományosan úgy tartjuk, 1616. április 23-án hunyt el Miguel de Cervantes és William Shakespeare, azonban ez a kijelentés egyikőjük esetében sem teljesen pontos.

Berber kalózoktól a Don Quijotéig

Miguel de Cervantes Kalandos élete 1547. szeptember 29-én kezdődött a Madrid közelében fekvő Alcalá de Henares városkában. Elszegényedett kisnemesi család hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot, apja vándor felcserként járta az országot, fia a folytonos költözések miatt csak rendszertelen képzésben részesült. Madridban egy humanista iskolához csapódott, majd Itáliába utazott, ott ismerkedett meg a reneszánsz művészetekkel és irodalommal, de egyetemre nem járt. 1570-ben az akkor a spanyol koronához tartozó Nápolyban felcsapott katonának, a lepantói tengeri csatában három lőtt sebet kapott, az egyik örökre lebénította a bal karját. A csatára, amelyben lázas betegen harcolt, haláláig büszkén emlékezett vissza, élete legszebb napjának tartotta.

1575-ben a király parancsát vitte Nápolyból Velencébe, amikor a tengeren berber kalózok fogságába esett. A nála talált levelek miatt fontos személyiségnek hitték, ezért magas váltságdíjat kértek érte. Az algíri rabszolgaságból ötévnyi raboskodás és négy szökési kísérlet után szabadult, családja és a trinitárius rend csak ekkorra tudta összegyűjteni a pénzt. Hazatérve csalódnia kellett: nem méltányolták sem katonai érdemeit, sem a rabszolgaság alatti szenvedéseit. Komédiákat és egy bukolikus pásztorregényt írt (La Galatea), de műveiből nem tudott megélni, azért adóbehajtói és könyvelői állást vállalt, de pontatlan elszámolásai miatt kétszer börtönbe került, bankja csődbe ment. 1584-ben elvett egy módos, fiatal parasztlányt, akit hat év után elhagyott. Egyetlen lánya korábban, egy férjes asszonnyal folytatott viszonyából született. Élete végén jutott csak viszonylagos anyagi biztonságba, az akkor már ismert írót 1610-ben pártfogásába vette egy herceg, aki kegydíjat folyósított neki.

Főműve, Az elmés nemes Don Quijote de La Mancha első részét 1605-ben, a másodikat 1615-re fejezte be. Az első modern regény páratlan sikert aratott, a "búsképű lovag" története haláláig tizenhat kiadást ért meg. Művével megteremtette a realista regény évszázadokra érvényes formáját. A két főszereplő: Don Quijote, a temérdek lovagregény olvasásától meghibbant, vidéki hidalgó és fegyverhordozója, Sancho Panza, azóta egyetemes szimbólummá növekedett. Kettejük gyakran mulatságos, de mélyen szimbolikus értelmű kalandjai során kirajzolódik a korabeli Spanyolország képe. A lovagregényeket és pikareszkeket fricskázó alkotás hatása felmérhetetlen, az irodalmon kívül a filmművészetben, a zenében és a képzőművészetben számtalan feldolgozása született a témának.

Cervantes Madridban halt meg, egyes források szerint 1616. április 23-án - évről évre ezen a napon is emlékeznek meg haláláról -, ugyanaznap, mint William Shakespeare. Az egybeesés miatt avatta az UNESCO április 23-át nemzetközi könyvnappá és a szerzői jogok napjává. Valójában Cervantes már az előző nap elhunyt, és másnap temették el, a dátum pedig Shakespeare esetében sem teljesen helytálló. Április 23. más neves szerzőkhöz is kapcsolódik, ezen a napon született a francia Maurice Druon, a Nobel-díjas izlandi Halldór Laxness és az orosz-amerikai Vladimir Nabokov, a Lolita írója is.

Cervantest a trinitáriusok kolostorának templomában temették el, a sírt a templom 1673. évi átalakításakor áthelyezték. Pontos helyét csak két éve találta meg egy régészekből, antropológusokból álló kutatócsoport, amely a kápolna alatt felfedezett kripta egyik falfülkéjében egy M. C. monogramos fakoporsó töredékeire és csontokra bukkant. A szakértők - jóllehet DNS-vizsgálatra nincs lehetőség - biztosak abban, hogy Cervantes maradványait lelték meg, tavaly katonai tiszteletadás mellett avatták fel az író síremlékét. Spanyolországban több évtizede hagyomány, hogy az író halálának évfordulóján, április 22-23-án megszakítás nélkül olvasnak fel a Don Quijotéból. Április 23-án adják át a spanyol nyelvű irodalom legrangosabb elismerését, a Cervantes-díjat is.

Az „avoni hattyú”

William Shakespeare életéről nem sokat tudunk, kevés hiteles forrás áll a kutatók rendelkezésére. Annyi bizonyos, hogy Stratford-upon-Avonben született, és április 26-án keresztelték meg (abban az időben igen nagy volt a halandóság, és az újszülötteket néhány nappal világrajövetelük után keresztvíz alá tartották.) Apja kereskedő, tekintélyes polgár volt, anyja nemesi családból származott. Tizennyolc évesen elvette feleségül a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathawayt, házasságukból három gyermek született. 1586-ban elítélték vadorzásért, a büntetés elől elmenekült, és néhány év múlva Londonban bukkant fel, a színielőadások alatt a nézők hintóit és lovait őrizte. Később vált belőle segédszínész, majd az 1590-es évektől színész, rendező, drámaíró.

1594-től a Lordkamarás Emberei nevű társulat tagja volt. Színészként csak kisebb szerepekben lépett fel, de hivatásos szerzőként, majd a Globe Színház részvényeseként anyagilag is érdekelt volt darabjai sikerében. Páratlan életművét húsz év alatt alkotta meg, célja az anyagi függetlenség megszerzése volt, vagyonát gyanús ingatlan- és más ügyletekkel is gyarapította. 1611-1613 körül tért vissza Stratfordba, ahol végleg letelepedett, ott is hunyt el 1616. április 23-án. Ha azonban a nyugati kultúrkörben napjainkban érvényben lévő időszámítást vesszük alapul, az „avoni hattyú” halálának dátuma valójában 1616. május 3. A protestáns Angliában ugyanis csak 1752-ben vezették be a hosszú ideig csak „pápista ármánynak” tartott Gergely-naptárat. Addig a Julianus-naptárat használták, amelynek alapján Shakespeare valóban április 23-án halt meg. A drámaírót a Szentháromság-templomban temették el, a sírkövén olvasható felirat megátkozza azokat, akik megpróbálják elmozdítani hamvait.

Drámáinak sorrendjét, keletkezésük időpontját csak hozzávetőlegesen lehet meghatározni, mert kéziratban nem maradtak fenn. Előbb történelmi darabokat, királydrámákat (VI. Henrik, III. Richárd, stb.) és olaszos komédiákat (Tévedések vígjátéka, A makrancos hölgy, A két veronai nemes) írt. A Szentivánéji álomban bontakozik ki igazán nyelvi leleményessége, de a csípős népnyelv használata jellemzi más vígjátékait is (Sok hűhó semmiért, Ahogy tetszik, Vízkereszt vagy amit akartok, Szeget szeggel). A római kort idéző drámája a Coriolanus, az Antonius és Kleopátra, valamint a Julius Caesar. Az irodalomtörténészek tragédiáit tekintik életműve csúcspontjának, az egymást követő művekben (Rómeó és Júlia, Hamlet, dán királyfi, Othello, a velencei mór, Lear király, Macbeth) az alaphelyzetben meglévő feloldhatatlan ellentmondás és a határozott jellemű hősök összeütközése kelt drámai feszültséget. Műveit műfaj szerint királydrámákra, vígjátékokra, tragédiákra és színművekre osztják.

Árnyalt jellemábrázolást tükröző, filozofikus mélységű gondolatokat megfogalmazó drámáinak témáit többnyire nem ő eszelte ki, a korban megszokott módon kölcsönözte őket, de a színpadi játék ismeretének és költői tehetségének köszönhetően az alakok és történetek páratlan stílusú, egységes és eredeti művekként születtek meg tolla alatt. Színművei a világirodalom leghíresebb darabjai, számtalan sora vált szállóigévé, hősei - Hamlet, Lear, Macbeth, III. Richárd, Rómeó és Júlia - mind a mai napig a színészek szerepálmai.

Szonettjei kéziratban terjedtek az irodalmat kedvelő szerelmesek közt, de még életében, 1609-ben megjelentek nyomtatásban. A színdarabokat viszont a társulat vette meg és másoltatta. A korban a drámákat nem tekintették irodalmi alkotásnak, színműveit nem ő rendezte sajtó alá. Súgópéldányok és lejegyzett előadások alapján jelentek meg 1594-től olcsó "quarto" kiadásokban (a könyvlapokat kétszeresen összehajtották, hogy egy oldalból négyet kapjanak), de e példányok sok szöveghibát tartalmaztak a színészek gyakori változtatásai és a másolások miatt. Barátai csak hét évvel Shakespeare halála után, 1623-ban adták ki rendes nyomtatásban drámáit, az úgynevezett Első fóliót.

A 19. század közepétől az egyik elméletet a másik után dolgozták ki arról, hogy a művek igazi szerzője nem is Shakespeare volt, felvetődött már (többek között) Francis Bacon író és államférfi, filozófus, Edward de Vere, Oxford grófja, újabban Amelia Bassano Lanier, az első angol költőnő neve is. Szerb Antal szerint ezekben a ködös teóriákban mindössze az a közös, hogy sokan képtelenek feldolgozni: "a világirodalom legnagyobb drámáit grófnál alacsonyabb rangú ember is szerezhette".

Műveit csaknem minden nyelvre lefordították, drámáit folyamatosan játsszák a világ színpadain, és szinte minden más művészeti ág feldolgozta őket: film, opera, balett, bábjáték, zenemű, rádiójáték is készült belőlük. Magyarul valamennyi műve több fordításban is olvasható. Művészetével kapcsolatban nem lehet túlzó jelzőt használni, Petőfi Sándor - aki a Coriolanust magyarra fordította, és vándorszínészként a Lear királyban a bolondot alakította - írta róla: "Shakespeare egymaga fele a teremtésnek."

Nemzeti emlékhellyé nyilvánított szülőháza ma is látogatható, szülővárosában színház viseli a nevét (Royal Shakespeare Theater), itt működik a világhírű Royal Shakespeare Company színtársulat. 2012-ben találták meg Londonban annak a korai színháznak a maradványait, amelyben egykor társulata játszott, és ahol először láthatta a közönség a Rómeó és Júliát. Az 1644-ben leégett londoni Globe Színház élethű mását 1997-ben nyitották meg néhány száz méterre az eredeti teátrum helyétől. Tavaly hatalmas feltűnést keltett, hogy Mark Griffiths brit tudós egy négyszáz éves növénytani könyvben rábukkant Shakespeare egyetlen, még életében készült portréjára. "Az avoni hattyú" halálának 400. évfordulójáról világszerte megemlékeznek, a londoni Somerset House-ban életének egyedülálló dokumentumait, köztük végakaratát is kiállították, amelyet először láthat a nagyközönség.

 

A dráma legnagyobbjai életének különös egybeesése: április 23-án ünnepli a világ Cervantest és Shakespeare-t

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra