Múlt-kor.hu

500-nál is több áldozatot szedett az egyszerű földműves, akit „Fehér Halálnak” hívtak

500-nál is több áldozatot szedett az egyszerű földműves, akit „Fehér Halálnak” hívtak

2018. november 8. 15:50 Múlt-kor

A második világháború során a korábbinál nagyobb szerep jutott a harctéren a mesterlövészeknek. Némelyikőjük a hadviselés e különleges művészetét gyakorolva szinte mitikus hírnévre tett szert – mind közül a legrettegettebb a „Fehér Halál” néven ismert finn Simo Häyhä volt.

Született tehetség

1939. november 30-án a Szovjetunió – bízva saját elsöprő erejében – lerohanta szomszédját, Finnországot. A kommunista nagyhatalom a határhoz közel fekvő Leningrád biztonságának garantálása érdekében állt elő területi követelésekkel Finnországgal szemben, amelyeket utóbbi nem volt hajlandó teljesíteni. Számok tekintetében úgy tűnt, semmi sem állhat a Vörös Hadsereg útjába – nem számoltak azonban az olyan eltökélt védőkkel, mint Simo Häyhä.

A később „Fehér Halál” becenévvel illetett Häyhä (e.: „heühe”) a háború kezdetétől 1940. március 7-i súlyos megsebesüléséig a hivatalos adatok szerint 505 ellenséges katonával végzett (nem hivatalos becslések szerint a valós szám akár 800 körül is lehet), ezzel minden idők legeredményesebb mesterlövészének címét kiérdemelve. E szám nagy részét saját puskájával érte el, azonban számos esetben használt géppisztolyt is.

Az 1905-ben született Häyhä egyszerű földművescsaládból származott, nyolc gyermek közül a legfiatalabbként. 1925-ben, 20 évesen belépett a csupán 1917 óta független ország önkéntes milíciájába, a Védelmi Hadtestbe (Suojeluskunta) – a szervezetet a kommunisták és ellenfeleik között vívott finn polgárháború nyomán Fehér Gárdának is nevezték. Häyhä rendkívül rátermettnek bizonyult a lövészetben, számtalan versenyen ért el kiemelkedő helyezéseket – a beszámolók szerint háza tele volt különféle érmekkel és kupákkal, amelyeket lövészversenyeken nyert. A háború kitörésekor tanyáján lakott, és földjének műveléséből élt.

A háború során a Védelmi Hadtest tagjai a reguláris hadsereg részévé váltak, Häyhät pedig mesterlövészként vetették be. Fő fegyvere az orosz 1891-es mintájú Moszin-Nagant forgó-tolózáras puska finn gyártmányú, módosított változata, az M/28-30 volt – ugyanezt használta a versenyeken is (szovjet ellenfelei nagyrészt egy hasonló fegyvert, az M91/30-at használták). Számos esetben használta ugyanakkor a második világháború egyik legjobb géppisztolyaként számon tartott, finn fejlesztésű KP/31-et is.

Häyhä elvetette a korban már bevett fegyvertávcsövek használatát, mivel korábban sem használt ilyet lövészethez. Emellett érzése szerint a fegyver beépített nyílt irányzékával széles maradt a látószöge, ami által jobban tudta követni célpontját, továbbá alacsonyabb sziluettet nyújtott az ellenséges lövészek számára, mint hogy ha az optikához kell emelnie fejét. Az évszakra jellemző extrém hidegben ráadásul a korabeli távcsövek hajlamosak voltak a párásodásra, illetve az üveglencsén megcsillanó napfény könnyen elárulhatta a lövész helyzetét. A későbbiekben arról is beszélt, hogy távoli sziluettekre lelkileg könnyebb lőni, mint egy nagyítással bíró optikán keresztül látott személyre.

A „Fehér Halál” bevett módszere az volt, hogy kiválasztott állása előtt dús kupacba tömködte a havat – egyrészt álcázásképpen, másrészt pedig azért, hogy a lövéskor a csőtorkolatból előtörő nyomás ne verje fel azt, ezáltal elárulva hollétét. Häyhä gyakran tartott ilyenkor havat a szájában is, hogy elkerülje a feltűnően párás leheletet, amely szintén lebuktathatta az ellenség előtt.

Káosz az ellenség soraiban

A Vörös Hadsereg veszteségei Häyhä tevékenysége nélkül is igen magasak voltak a néhány hónapos háború alatt. Ennek fő oka a felkészülésre kapott kevés idő, a vezetők alkalmatlansága és felszerelésük hiányossága volt. A szovjet haderő az ezt megelőző évek során más szervezetekhez hasonlóan Sztálin legnagyobb politikai „tisztogatását” szenvedte el, melynek eredményeképpen a párthűség, és nem a szakértelem vált elsődleges szemponttá a harctéri vezetők kinevezésében. Ez tovább növelte a rengeteg elhurcolt, illetve kivégzett vagy bebörtönzött katona miatti logisztikai zűrzavart.

E káosz eredményezte többek között azt, hogy a téli hadművelethez a szovjet katonák nem kaptak fehér álcaruhát, ami által a havas tájon könnyű célpontot nyújtottak a finneknek, köztük Häyhänek is. A szovjet haderő mozgása összehangolatlan volt, és helyzetén nem könnyített az sem, hogy Finnország igen kevés jó minőségű úttal rendelkezett. A finn haderő ezek mentén rendezkedett be védekezésre. További hátrányt jelentett a szovjetek számára, hogy az ország melegebb tájairól vezényeltek Finnországba a téli hadviselésben képzetlen egységeket, amelyek között tömegesen szedte áldozatait a fagy.

Simo Häyhä szolgálatának nagy részét az úgynevezett kollaai csatában töltötte, amely 1939. december 7-étől 1940. március 13-áig folyt a Kollaa folyó mentén, Karéliában – a hihetetlen számú megölt ellenséget körülbelül 100 nap alatt „gyűjtötte össze”. Az északi télben ráadásul az eredményes lövészetet időben korlátozták a rövid nappalok – habár bizonyos formákban létezett már éjjellátó felszerelés (Tihanyi Kálmán 1929-es találmányának köszönhetően), nem volt még széles körben elterjedt, gyalogsági felhasználása pedig csupán a világháború legvégén, 1945 folyamán fordult elő először (a német „Vampir”, illetve az amerikai T3 rendszer formájában). Häyhä későbbi beszámolói szerint sokszor kimondottan előnyt jelentett az, hogy ilyenkor nem kerül magasra az égen a nap, mert ez is kiemelte az ellenséges katonák körvonalait.

A „Fehér Halál” egyre terjedő híre igencsak negatív hatással volt a szovjet katonák harci kedvére, míg a finn sajtó igazi legendát kovácsolt a „láthatatlan katonából”. A szovjet vezetők kimondottan az ő semlegesítésére vetettek be számos alkalommal tüzérséget vélt pozíciója körül, illetve küldték saját mesterlövészeiket Häyhä levadászására. A mesterlövészt 1940. március 6-án lövés érte az arcán – állkapcsának bal oldalát és bal arccsontját nagyrészt szétroncsolta a gyújtó-romboló puskalövedék, az őt megtaláló finn katonák szerint „a fél arca hiányzott”. Häyhä nem halt bele a sebesülésbe, azonban kómába esett – különös egybeesés, hogy éppen a béke kihirdetésének napján, március 13-án nyerte vissza eszméletét. Addigi tizedesi rendfokozatáról személyesen a finn fegyveres erők főparancsnoka, Mannerheim marsall léptette elő alhadnaggyá.

Häyhä több év alatt teljesen felépült sérüléséből, és a háborút követően sikeres jávorszarvasvadász, illetve kutyatenyésztő lett – egy alkalommal Urho Kekkonen finn államfővel is vadászott. Amikor egy 1998-as interjúban megkérdezték, hogyan vált ennyire jó lövésszé, annyit válaszolt: „Gyakorlás.” Nem sokkal 2002-es halála előtt azt a kérdést tették fel neki, bánja-e ennyi embertársa megölését. „Csak azt tettem, amit parancsoltak, olyan jól, ahogyan csak tudtam” – válaszolta.

A Szovjetunió végül az eredetileg követelt területeknél többet szerzett Finnországtól – az akkori ország területének mintegy 10 százalékát –, azonban aránytalanul nagy árat fizetett érte: a 70 000 finn halottal és sebesülttel szemben a Szovjetunió a konzervatívabb becslések szerint 320 000, mások szerint csaknem 400 000 embert veszített.

500-nál is több áldozatot szedett az egyszerű földműves, akit „Fehér Halálnak” hívtak

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. ősz: Legendás apák és fiúk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra