300 év után derült fény a tengerész által elkövetett nemi erőszakra

2018. október 5. 17:10 Múlt-kor

Edward Barlow életéről szóló gazdagon illusztrált naplója ma Greenwich-ben, a National Maritime Museumban található. Egy földműves fiaként már gyermekkorában belépett a brit haditengerészetbe, kamaszként pedig Samuel Pepysszel együtt ott volt azon a hajón, amely II. Károly királyt szállította vissza Angliába. Miután a fogságot és több hajótörést is túlélt, kapitányi rendfokozatra emelkedett.

Naplóját azután kezdte el írni, hogy 1671-ben foglyul ejtették a Holland Kelet-Indiákon, de Angliába való visszaérkezését követően is folytatta. Ebben az időszakban eredetileg kimerítően őszinte módon írta le a nemi erőszakot, amelyet Mary Symons ellen követett el. Symons egy fiatal szolgálólány volt a házban, ahol megszállt. Barlow leírása szerint „nagyon is akarata ellenére történt, mivel aludt, azonban miután bebújtam az ágyba, nem akaródzott távoznom, és bevallom, hogy többet tettem, mint amennyi törvényes vagy illendő lenne, de nem oly módon, amelyet magam meg tudnék ítélni, vagy ő bizonyítani tudna gyermekkel, mert Istent hívom tanúként, hogy nem hatoltam be testébe, habár valami olyan természetűvel próbálkoztam.”

Barlow beilleszt egy figyelmeztető sort is: „Azt találtam általa, hogy a nők méhe igen vonzó tulajdonsággal bír, és nagyon veszélyes egy fiatal férfinak vele foglalkozni.” Barlow naplója szerint tette után egy „szerelmes levelet” írt Symonsnak, azonban mégis inkább el akarta felejteni, „és kitörölni emlékezetemből (…) ahogy tettem azt néhány másikkal korábban.” Amikor azonban hajója visszatért Jamaicáról, hajlandó volt találkozni Symonsszal, aki találkozásukkor „szánalomkeltően bőgött, és azt mondta, tönkrement.”

Barátai tanácsa ellenére – akik szerint jó eséllyel talált volna magának gazdag feleséget – Barlow végül elvette feleségül Symonst Deal városában, „igen rendes esküvőn, ahol több nagy tiszteletnek örvendő ember is jelen volt.” A kétnapos lakodalom tíz fontba került. Első gyermekük halva született, miközben Barlow a tengeren volt, ezután azonban több gyermekük is lett, és a kezdeti kétségek ellenére Barlow végül csak jót írt feleségéről: „Ha egész Angliát átkutattam volna párt keresve, nem találhattam volna olyat, aki előzékenyebb, vagy készebb megtenni bármit, ami nekem örömet okozna.”

Paul Cook, a múzeum egyik vezető papírkonzervátora volt az, aki észrevette az utólag beragasztott lapot, és fényt derített Barlow szégyenére. Amikor Cook 1985-ben elkezdett a múzeumnál dolgozni, azt mondták neki, a kézirat „problémás”. A 20. század elején vásárolta egy vidéki ház tartalmának kiárusításakor Basil Lubbock kutató, aki egy részét ki is adta, és ezután adta át a teljes dokumentumot a múzeumnak. Cook kilenc évet töltött a kézirat restaurálásával – ez többnyire a korábbi, elhibázott állagmegóvási kísérletek által okozott kár elhárítását jelentette. A legutóbbi kísérlet például, amely az 1970-es években történt, egy akkoriban még elfogadottnak számító eljárást alkalmazott, mely során finom selyemgézt ragasztottak a lapokhoz, hogy erősebb legyen tartásuk – ez azonban károsította Barlow páratlan illusztrációit. A színes ábrák között szerepelnek tengeri csaták, egy meztelen embert felfaló cápa, bálnák, egy elefánt és egy orrszarvú is.

Cook volt a világon az első ember, aki elolvasta Barlow eredeti szavait több mint 300 év után, a föléjük ragasztott lap alá rejtve. Az átírt változatban benne volt a parton sírdogáló nő, de az erőszak leírását nem tartalmazta. Ehelyett Barlow a következőt írta: „Részben megígértem neki Londonban, hogy feleségül veszem (…) úgy, hogy csupán felületes volt ismeretségünk.”

Robert Blyth, a greenwichi múzeum vezető kurátora úgy gondolja, Barlow visszatért a tengerről, újraolvasta naplóját, és megrettent attól, milyen őszinte volt. „Eddigre már tiszteletreméltó, házas ember házzal és gyermekekkel, és biztosan azt gondolta: 'biztosan ezt a beszámolót akarom hátrahagyni magamról a történelem számára? Minden egyes hajóúttal megvan rá az esély, hogy nem térek vissza, és közben azt akarom, hogy ezt olvassák a gyermekeim az anyjukról?'” – mondta Blyth.

Barlow helyesírása és központozása változóak, kézírása azonban gyönyörűen tekereg a sűrű vonalakkal ellátott, jó minőségű papíron, amelyet Blythe egy hajó rakományából tulajdonított el. „A hivatalos szöveg az, hogy fogolyként tanult meg írni és olvasni, ahol bizonyára volt ideje naplóba kezdeni, ez azonban olyasmi, amelyet szakmai berkekben baromságnak nevezünk” – mondta Blyth. „Senki, soha nem tanult meg magától így írni – legalább részlegesen írástudónak kellett lennie, ami már eleve ritka egy tengerész esetében.

A sors végül 1706-ban érte utol Barlow-t, amikor a végre általa irányított hajó, a Liampo Mozambik partjainál összetört. Hagyatékában volt egy ezüst tál, két pohár, négy kis teáskanál – és egy titok, amely évszázadokig rejtve maradt.