Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Fotók, melyek nyomot hagytak a történelmen II.

2014. augusztus 25. 11:07

<

Csóközön és "földfelkelte"

Sokan úgy gondolják, hogy a történelem leghíresebb csókját New Yorkban, a Times Square-en sikerült lencsevégre kapni 1945 augusztusában, a Japán feletti győzelem napján (V-J Day). Kevesen tudják azonban a kép háttértörténetét: a békétől megrészegedő, örömittas matróz a téren lévő hölgyek nagy részét megpróbálta megcsókolni, az Alfred Eisenstaedt fényképén látható nővér a kattintás után pedig megpofozta a békétől megrészegedő tengerészt.

Az egykori keleti blokkban megszokott, ám Nyugaton felettébb furcsának tekinthető köszöntési módra 1979 júniusában, az NDK fennállásának 30. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen került sor Brezsnyev és Honecker között. A férfi politikusi csók Hruscsov óta a szocialista szolidaritás gyakori kifejezőeszköze volt.

Munkások ebédelnek 1932-ben a világ akkori legmagasabb épülete, a New York-i Rockefeller Center tetején

Bobby Moore angol védő és a brazil csatár, Pelé üdvözlik egymást az 1970-es világbajnoki találkozón

Az Apollo-8 űrhajósa, William Anders készítette el az első fotót a "földfelkeltéről"

Az egyik leghíresebb fotó a Loch Ness-i szörnyről 1933-ban született

George W. Bush elnök egy floridai osztályteremben tartott előadást a gyermekeknek, amikor megtudta a hírt a 2001. szeptember 11-i terrortámadásról

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Fotók, melyek nyomot hagytak a történelmen II.

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra