Jobb élet köszöntött be a fekete halál után

2014. május 9. 13:29

Egy amerikai kutató egy londoni temetőben nyugvó, 1347 előtt, illetve a pestishullám után elhunytak csontjait elemezte, és megállapította, hogy a hatalmas pusztítást túlélő európaiaknak - bármilyen korúak is legyenek - jóval kisebb esélyük volt a korai halálra, mint a fekete halál "aratása" előtt. A pestisjárvány előtti évszázadban a lakosság mindössze 10 százaléka érte meg 70. életévét, magyarázta Sharon DeWitte, a Dél-Karolinai Egyetem biológiai antropológusa. Hozzátette: a járvány után, a 15. században a lakosság már mintegy 20 százaléka érte meg ezt a középkori viszonylatban matuzsáleminek számító kort.

A fekete halált okozó Yersinia pestis baktérium ezen válfaja Európában elsőként 1347 és 1351 között bukkant fel. Közép-Ázsiából a Selyemúton keresztül, majd a genovai hajósok által érhette el az öreg kontinenst. A becslések 75 és 200 millió közé teszik a halálos áldozatok számát világszerte, Európa lakossága több mint harmadával csökkent, ám egyes kutatók szerint akár a kontinens lakóinak fele nem élhette túl a járványt. (Korábban is voltak pestisjárványok, az egyik legnagyobb Justinianus császár idején tombolt, amely csak Konstantinápolyban naponta ötezer emberéletet követelt.)

A „fekete halál” kifejezés onnan ered, hogy a bubópestis során az oxigénhiány miatt a bőr sötétkék színt kap. A beteg 2-7 napon belül elhunyt, ám aki túlélte a fertőzést, annak szervezete élete végéig védettséget kapott. A kutatók sokáig úgy vélték, hogy a fekete halál válogatás nélkül ölt, azonban DeWitte elemzése szerint a pestis ugyanolyan volt, mint a többi betegség: főként az időseket és a rossz egészségi állapotúakat vitte el.

A pestist egyfajta "szelekciós erőként" kell értelmeznünk, amely a törékeny embereket célozta meg, magyarázta DeWitte. Ha az emberek pestissel szembeni érzékenysége valamilyen módon genetikailag magyarázható - például gyengébb volt az immunrendszerük vagy genetikai alapú egészségügyi problémájuk volt -, akkor azok, akik túlélték a betegséget, jóval erősebb géneket tudtak továbbörökíteni a gyermekeiknek, így a lakosság szívosabb lett. A PNAS amerikai tudományos folyóiratban megjelenő tanulmány szerint a pestis valósággal "beleírta" magát az emberi genomba, ugyanis a járványt túlélők leszármazottainak immunrendszere bizonyos változásokon esett át.

DeWitte 464 maradványt vizsgált a járványt megelőző 11-12. századból, majd 133, 15-16. századi csontvázat elemzett. A vizsgálat "reprezentatívnak" tekinthető, ugyanis a sírkertben mindenféle társadalmi réteg, illetve korosztály képviseltette magát. Az eredmények után DeWitte leszögezte: a későbbi évszázadokban élők hosszabb élettartamának titka valóban azon alapult, hogy a betegség a gyengébbeket vitte el. Az sem mellékes, hogy mivel Európa lakosságának közel felét elvesztette, a túlélők rendelkezésére álló anyagi és mezőgazdasági források megduplázódtak. Több történelmi dokumentum is egyértelműen azt tükrözi, hogy a 14. század második felében a szegényebbek étrendje gazdagodott.

"Több húst és halat ettek, jobb minőségű kenyeret fogyaszthattak nagyobb mennyiségben" - mondta DeWitte. A természetes szelekciót követő javuló étkezési trendek - a genetikai változások mellett - is nagy szerepet kaphattak abban, hogy a következő generációk védettebbek lettek ezen betegségekkel szemben. A szakértő azt tervezi, a következő kutatását annak fogja szentelni, hogy kiderítse, az 1347 előtti években mennyire volt rossz Európa lakóinak egészségügyi helyzete és ez mennyiben segíthette a járvány elterjedését. "A fekete halál egy viszonylag új betegség volt a 14. században, az akkori lakosság életének feltérképezése segíthet bennünket a legjobban a pestis és az ember közötti interakció jobb megértésében" - tette hozzá DeWitte.