Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hat híres gépeltérítési eset

2014. március 18. 11:35

<

Disszidálási célból

A vasfüggöny 1948-as leeresztése után pilóták, illetve repülőgép-szerelők már sikeresen elkötöttek fél tucat katonai vagy vitorlázó repülőgépet, mégis 1956. július 13-án fordult elő először az, hogy egy erőszakkal megszerzett Malév-géppel külföldre jussanak a géprablók. A forradalom előtt három hónappal hét magyar fiatal (közülük hárman bokszoltak, egyikük berepülőpilóta volt a hadseregben, ketten pedig amatőr vitorlázórepülők voltak) szállt fel a Budapest-Szombathely légi járatra.

Az előre megbeszélt jelre: "Jé, ott van Győr!" a csapat tagjai elkezdték ütlegelni az utasokat, azt remélve, hogy köztük van a repülőgépeken - tudtukkal álruhában - utazó "ávós kísérő". Hamarosan kiderült azonban, hogy Doktor Elek alhadnagy a pilótafülkében tartózkodott. Arra a később lefolytatott vizsgálatok sem adtak választ, hogy a gépkísérő miért nem használta fegyverét a 8-10 percig tartó gépelfoglalás közben.

Vallomásában Doktor úgy fogalmazott, hogy "a várható tűzharcra tartogatta a töltényeket", a fegyverszakértői vizsgálat szerint azonban pisztolya feltehetően csütörtököt mondott. Akárhogy is, a pilótafülkéért folytatott közelharcot is a bokszolókkal megerősített disszidenscsapat nyerte. Miközben a gépeltérítők áldozataik és saját sérüléseik bekötözésével foglalatoskodtak, Polyák György 300-400 méteres magasságban a radarfigyelő rendszert kikerülve navigálta át a határon a húsz személyes LI-2-es utasszállítót. A gép - az üzemanyag fogytával - a Münchenhez közeli ingolstadti NATO-támaszpont épülő, véletlenül meglátott leszállópályáján landolt. Nyugaton szabadsághősként ünnepelték a csoportot, amely rögtön a világsajtó érdeklődésének középpontjába került.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hat híres gépeltérítési eset

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra