Múlt-kor.hu


	Ünneppel emlékezünk halottainkra

Ünneppel emlékezünk halottainkra

Mindenszentek és a halottak napja a halottakra való emlékezés ünnepe. Mindenszentek azon szenteknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A katolikus egyház tanítása szerint a 9. századtól kötelező ünnep az a nap, amikor az élő és elhunyt hívek titokzatos közösséget alkotnak. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe 2000 óta újra munkaszüneti nap hazánkban.

Halottak napja a kereszténység előtt - Halloween

November elsejének ünnepe, Mindenszentek előestéje (angolul "All Hallows' Eve", rövidítve: Halloween) a kóbor lelkek, a kelták halotti istenének éjszakája. Halloween azonban az egyik legrégibb ünnep, amelynek évszázados történetisége kevéssé ismert: mai formája az évszázadok során több kultúra: a római Pomona-nap, a kelta Samhain fesztivál és a keresztény Mindenszentek napja hagyományainak keveredésével alakult ki.

A mai Nagy-Britannia, Franciaország és az Ibériai-félsziget kelta természetimádói számára a Napisten volt a munka és a pihenés jelképe, a gazdag termés biztosítója. A kelta újévet minden év november elsején nagy fesztivállal ünnepelték, amely a Nap uralmának végét, illetve a sötétség és a hideg uralmának kezdetét szimbolizálta. A kelták hite szerint ilyenkor Samhain, a napisten a halál és a sötétség fogságába került. A hiedelem szerint Samhain október 31-én összehívta a halottakat, akik különböző formában és alakban jelentek meg előtte (a rossz lelkek általában állatok, főleg macska képében öltöttek testet).

Október 31-én, miután a termést betakarították és elraktározták a hosszú, hideg télre, megkezdődött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be, tűz körüli táncuk jelezte a nap-szezon végét és a sötétség kezdetét. Mikor eljött a reggel, a papok szétosztották a parazsat a családok között, hogy azzal új tüzeket gyújthassanak. Ezek tartották távol a halottakat, és űzték el a hideget. November elsején az emberek állatbőrökből és állatfejekből készült ruhákba öltöztek, és a napisten, Samhain tiszteletére háromnapos Halloween-fesztivált tartottak.

Az 1. században a rómaiak elfoglalták Angliát. Hagyományaik közül a november 1. körüli Pomona-nap, a gyümölcsök és kertek istennőjének ünnepe az évszázadok során keveredve a kelta Samhai-ünneppel az őszünnep kialakulásához vezetett. A tűzünnepek az évben mindig párosan voltak jelen, így az őszünnep mellett a nyárünnep, azaz Szent Iván éjszakája jelezte az év másik komoly fordulópontját, amely hasonló kulturális metamorfózison ment át ebben az időben.

 

A keresztény hagyomány kialakulása

Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a naptárban. A Mindenszentek napja a Halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje.

A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték, szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra. Marcus Agrippa i.e. 27-ben építtette Pantheonnak nevezett hatalmas templomát, ahol a papok az összes isten tiszteletére áldoztak. A Pantheont aztán Rómában 610 (egyes források szerint 609) május 13-án keresztény templommá alakították, s IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte. Innen ered a Mindenszentek napja.

A római hagyomány azonban nem az első volt a sorban, ugyanis a május 13-i dátum már korábban is ezen szentek ünneplésére szolgált. A kezdetek a 4. századra nyúlnak vissza: Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János írásaikban beszámolnak a Mindenszentek ünnepéről, melyet ekkor azonban még május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja.

Nyugaton 609-ben tűnt föl először ez az ünnep, amikor május 13-án a Szűz Mária, Vértanúk Boldogasszonya és minden vértanúk tiszteletére a már említett módon felavatták a Pantheont. Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén először Angliában és Írországban kezdtek el ünnepelni a 700-as években. November első napja a megemlékezés napjaként a 8. században, 741-ben, III. Gergely pápa (731-745) idején jelent meg először, aki a kategóriát tovább bővítve a Szent Péter Bazilika egyik mellékkápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte.

Mindenszentek egyetemes ünneppé 844-ben, IV. Gergely pápasága alatt vált. Az ünnepet még a 8. században május 13-ról november 1-jére tették át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék, ezzel ötvözve a régi hagyományt az újjal. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan is elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett. A katolikus egyház az ünnepet tehát november 1-jén, az ortodoxi pedig egy héttel később tartja.

A Mindenszentek napja után következő napot, Halottak napját 998 óta tartják november 2-án. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat". A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Az ezredvégi világvége várás elmúltával azonban az ünnep megmaradt, egyre inkább elterjedt, és a 14. századtól Róma is átvette.

 

Népszokások

Halottak napjának hetét a halottak hetének is nevezik. Ezen a napon szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és a gyertyagyújtás. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak: a gyertyák fényénél a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszatalálhatnak a sírba, nem kísértenek, és nem nyugtalanítják az élőket.

Sokfelé szokás volt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra (a bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták). Szeged környékén "mindönszentek kalácsa", "kóduskalács" néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Zentán Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát: úgy vélekedtek, hogy akié a legelőször leég, az hal meg leghamarabb. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.

Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. A hagyományos paraszti közösségek egy részében "a halottak hetén" munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy "ne zavarják a holtakat", s "mert a besózott káposzta meglágyul", és mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.


	Ünneppel emlékezünk halottainkra

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. tavasz: Nők a fronton

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra