Ezeréves szentek ékszerekbe öltöztetve
2013. augusztus 23. 11:08
Egyszerre rémisztő és varázslatos: ékszerekkel kirakott szentek maradványai világítanak rá a kora újkor emberének a halandósággal kapcsolatos érzelmeire. A 17-18. században német területeken drágakövekkel aggatták tele a szentek földi maradványait, így adva meg a nekik járó tiszteletet.
Amikor Anna Eliza Bray brit író 1841-ben megjelenő The Mountains and Lakes of Switzerland című könyvéhez anyagot gyűjtött, Freiburgban találkozott Szent Sándor díszes csontvázával. „Soha azelőtt nem láttam ennyire undorító dolgot” – emlékezett vissza. Az emberi maradványok hódolata egy jól nevelt angol protestáns számára már önmagában is elutasítandó, az ékszerekkel és hímzett arannyal felcicomázott málló csontokat viszont a legtöbben zsigerből elutasítják.
Szent Konstantius keze a svájci Rorschachban
Általában ez a reakció az újonnan megjelenő Heavenly Bodies (magyarul Mennyei testek) című könyv belelapozásakor. Furcsa divat hódított a kora újkorban a dél-német régióban: svájci, bajor és osztrák templomok tucatjai importálták a római katakombák csontvázait, valamint ókori mártírok maradványait.
Ez igencsak groteszknek tűnhet, azonban a szerző, Paul Koudounaris épp az ellenkezőjéről igyekszik meggyőzni olvasóit: a korabeli egyház szándéka az volt, hogy szentjeiket a legmagasabb méltóságot jelképező drágakövekkel aggassák fel, éppen úgy, ahogyan azt bibliai Jelenések Könyve is megemlíti a mennyei Jeruzsálem kapcsán. A legtöbb helyen a megboldogult arcát valamiféle papírból készült maszkkal helyettesítették, a legzavaróbb azonban az volt, hogy sokszor drágakövet tettek a szemüregbe, ami félelmetes hatást keltett.
Szent Deodatus a svájci Rheinauban
A 17. században például egy svájci gárdista, Johann Pfyffer kapitány 25 darab szentet hozott fel a római katakombákból, s adott el jó pénzért hazájának. Ezt hivatalosan természetesen nem adás-vételként könyvelték el, ami akkoriban halálos bűnnek számított. A források szerint a szállítás nem volt olcsó mulatság, habár néhány lelkes szállótulajdonos ingyenesen biztosított szobákat az utazók és ereklyéik számára.
A mártírok földi maradványai egyfajta csatornaként szolgáltak az ég és a föld között, a már mennyben lévő szenthez imádkoztak a hívők annak földi közbenjárásáért. Az ókor végén élt Szent Jeromos is ekképpen gondolkozott, hiszen egyszer azt mondta, hogy „Krisztus oltárát a tiszteletreméltó csontok tartják”. A későbbi szent visszautasított mindenféle gúnyolódást, amelyek arra irányultak, hogy szemétként aposztrofálják a megholtak földi maradványait.