Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

975 éve hunyt el Szent István király

2013. augusztus 15. 15:12 MTI

<

Magyarország első szentje

A fiatal magyar állam állandó harcok közepette élt: 1015 körül I. Vitéz Boleszláv lengyel fejedelem várakat foglalt el a Morva és Vág mentén, Erdélybe pedig a besenyők törtek be, de a magyarok kiverték az ellenséget. 1018-ban István a bizánci császár oldalán viselt hadat a bolgárok ellen. Ebben az évben kötött fia, Imre herceg házasságot, feltehetően egy bizánci hercegnővel. István zarándokutat nyitott a Dunántúlon Jeruzsálem felé, s ekkor kezdte összeállíttatni Intelmeit fia számára. A Karoling királytükrök mintájára készült mű az általános erkölcsi kérdések taglalása, az uralkodói erények felsorolása mellett a helyes kormányzás alapelveit is tárgyalja. Imre nem vehette sokáig hasznát e tanításoknak, mivel 1031-ben egy vadászaton meghalt.

István az 1030-as években adta ki második törvénykönyvét. A ránk maradt 56 cikkelyből kitűnik, hogy az államalapító a közrend és a magántulajdon megszilárdítására, a királyság és az egyház megerősítésére törekedett. Tiltotta az emberölést, a lopást, a gyújtogatást, a király elleni összeesküvést. Törvényben kötelezte a lakosságot a templomba járásra, a vasárnapi munkaszünetre, böjtre, gyónásra, és minden tíz községben templomot építtetett.

1030-ban az új német császár, II. Konrád megtámadta az országot, és a Rábáig hatolt. István a felperzselt föld taktikáját választotta: kiüríttette az elfoglalt területeket, és így döntő csata nélkül késztette visszavonulásra az ellenséget. Imre herceg halála után, a trónöröklés körüli viták során összeesküvést szerveztek István ellen, a szervezkedéssel Vazult, István unokatestvérét gyanúsították. A király megvakíttatta, megsüketíttette rokonát, akinek három fia cseh, majd lengyel földre menekült, közülük András és Béla később magyar király lett. István utolsó éveiben Aba Sámuel lett a nádor, ám a király utódául unokaöccsét, a velencei Orseolo Pétert jelölte ki.

I. István király 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján hunyt el, s a székesfehérvári bazilikában temették el. Istvánt 1083. augusztus 20-án utóda, a lovagkirály I. László emeltette oltárra, azaz tette az egyház szentjévé fiával, Imrével és Gellért püspökkel együtt. Ünnepe a világegyházban augusztus 16., Magyarországon augusztus 20. - ez nemzeti és hivatalos állami ünnep is egyben.

Szent István alakja immár egy évezrede a magyar államiság jelképe. Személyéhez legendák sora kötődik, kis és nagy legendáriuma a szentté avatás előzménye volt. Jobb karja egyházi kultusz tárgya, akárcsak koponyacsontjai. Első királyunk legfőbb történelmi érdeme a magyar állam megalapítása, kiépítése, megszilárdítása és európai integrálása, sikereinek titka egyensúlyteremtő képességében rejlett. Intelmeinek legtöbbet idézett gondolata: az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és erőtlen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	975 éve hunyt el Szent István király

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra