Alakváltó Jézusról beszélnek az egyiptomiak

2013. március 13. 14:34

A kopt nyelven írott szöveg Poncius Pilátus római helytartó és Jézus Krisztus keresztre feszítés előtti közös vacsorájáról ad hírt, amely során a római helytartó ajánlatot tett, miszerint saját fiát áldozná fel Jézus helyett. A zavaros szöveg azt is megmagyarázza, hogy Júdás, Jézus elárulója, miért használt csókot. („Akit megcsókolok, mondta, ő az, fogjátok el.” Mt 26,49; Lk 22,48) Mindez azért történhetett, mert Jézus – akárcsak egy rossz sci-fiben – „alakváltó” volt. A Megváltó letartóztatásának napját azonban nem csütörtökre (nagycsütörtökre), hanem keddre teszi az apokrif író.

„A szöveg felfedezése természetesen nem jelenti azt, hogy azok valóban megtörténtek, inkább azt sugallja, hogy egykor valóban élhetett néhány ember, aki hitt benne” – mondta Roelof van den Broek, az Utrechti Egyetem munkatársa, a szöveg fordítója. A kéziratos szöveg másolatai a New York-i Morgan Könyvtár és Múzeum, illetve a Pennsylvaniai Egyetem könyvtárában találhatók. A szöveg fordítása főként a New York-i másolatból készült, mivel a másik kézirat többnyire olvashatatlan.

Pilátus vacsorája Jézussal

Habár Pilátusról több apokrif iratot is ismerünk, olyat még senki sem látott, amelyben Jézus helyett saját fia áldozatát ajánlotta volna fel Krisztusnak. „Pilátus előkészítetett egy asztalt, s Jézussal vacsorázott a hét ötödik napján. Jézus pedig megáldotta Pilátust és egész házát” – szól a szöveg. A helytartó később ezt mondja Krisztusnak: „Íme, eljött az éjjel, s mindjárt pirkad, a nép vádolni kezd majd engem, amiért nekik adnám egyetlen fiamat, hogy helyetted öljék meg őt.”

A kopt írás a kánonnal szemben ezt az étkezést nevezi az utolsó vacsorának, amely nagycsütörtökön történt. A szöveg szerint Jézus vigasztalja a végén Pilátust, s méltónak nevezi a végső kegyelemre. A helytartó és felesége a következő éjjel hasonló álmot látnak, amelyben egy sast gyilkolnak meg. A kopt és az etióp egyház Pilátusra szentként tekint, ami magyarázatot ad a szöveg róla alkotott pozitív képére, teszi hozzá van den Broek.

Az elfogadott kánon szerint Júdás apostol 30 ezüstpénzért adta fel a Megváltót, akit egy csókkal árult el. Az apokrif mese az áruló csókját illető magyarázata szerint minderre azért volt szükség, hogy a katonák bizonyságot szerezzenek, hogy a valódi „bűnöst” fogták el, hiszen Jézus képes volt alakját megváltoztatni. „Akkor a zsidók így szóltak Júdáshoz: hogyan fogjuk majd letartóztatni mestered, akinek megjelenése folyamatosan változik? Egyszer sápadt, egyszer pirospozsgás, máskor búzaszínű. Néha fiatal, néha öregember” – szól a szöveg. Az áruló erre az említett módszert ajánlotta az azonosításra.

Képbe kerül Szent Cirill

Az apokrif szöveg a 4. században élő Jeruzsálemi Szent Cirill nevében íródott (legalábbis az írás elején lévő állítás szerint), aki a húsvétkor történteket egy prédikáció formájában adta elő a híveknek. Megemlít a szöveg egy könyvet is, amely az apostolok életéről és Jézus keresztre feszítéséről szól. Van den Broek szerint ilyen könyv nem létezik, pontosabban eddig nem került elő. Ám a holland kutató szerint nem is nagyon fog, hiszen a kopt irodalomban gyakran találkozhatunk ilyen homályos apostoli forrásokra történő utalásokkal.

A szöveget 1200 évvel ezelőtt a Szent Mihály kolostor könyvtárában őrizték, amely a Fajjúm-oázis nyugati részén elhelyezkedő, a ma Al Hamuli néven ismert város közelében állott. A szöveg szerint maga az írás egy ajándék volt egy bizonyos Pál atyától, aki saját kezűleg készítette. A kolostor a 10. század elején szűnt meg működni, a szöveget pedig 1910 tavaszán fedezték fel. A következő év decemberében sok más ősi szöveggel együtt J. P. Morgan amerikai vállalkozó vásárolta meg. A gyűjteményt később az államnak adta, s jelenleg a vállalkozóról elnevezett New York-i könyvtár részét képezi.

Ki hitt benne?

Van den Broek a LiveScience című tudományos hírportálnak elmondta, Egyiptomban a Biblia már a 4-5. században kanonizálódott, ám az apokrif könyvek és történeteik továbbra is népszerűek maradtak a keresztények, különösen a szerzetesek körében. Bár a kolostor lakói, különösen az egyszerű szerzetesek bizonyára hittek az újonnan lefordított szövegekben, az amerikai kutató nincs meggyőződve arról, hogy az apokrif irat írója minden egyes szóban feltétel nélkül hitt volna.

„Nem tudom elhinni, hogy az író nem kételkedett az írása hitelességében, ám egyes részletekről, mint például Pilátus és Jézus közös étkezése, hihette, hogy valóban megtörtént” – mondta van den Broek. „A korban élt embereknek, még a magasan képzetteknek sem volt valami kritikus történelmi hozzáállásuk, jóval fogékonyabbak voltak a csodákra” – tette hozzá a kutató.