Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Befolyásos gyermekkirályok

2012. szeptember 24. 12:29

Szinte nincs olyan nép vagy civilizáció, amelynek történetében ne fordult volna elő, hogy a hatalom csúcsára a legitim utód gyermekkorában lépett fel. Míg azonban legtöbbjük régensként, gyámságban, befolyásos tanácsadókkal körülvéve tengette uralkodása idejének nagy részét egészen nagykorúvá válásáig, voltak olyanok is, akik már a 18. életévük betöltése előtt fontos törvényeket hoztak, sőt háborúztak is. Hat gyermekkirály, hat portré a legbefolyásosabb kiskorú uralkodók közül.

<

XIII. Ptolemaiosz

Az egyiptomi Ptolemaida-dinasztia sorrendben 13. uralkodója, XIII. Ptolemaiosz i.e. 51-ben, 11 vagy 12 évesen került hatalomra. Hamarosan azonban kénytelen volt azzal szembesülni, hogy nővére, Kleopátra beárnyékolja uralkodását. Apja halálakor mindössze tízesztendős volt, és nővérével, az akkor tizennyolc éves VII. Kleopátrával közösen uralkodott, akit egyiptomi szokás szerint feleségül vett.

A kiskorú királyt annak rendje és módja szerint befolyásuk alá vonták az udvar hírhedt kegyencei: Potheinosz, a kincstárnok, Theodotosz, a király nevelője és Akhillasz, a fővezér, akik elűzték Kleopátrát. VII. Kleopátra azonban nem hagyta annyiban a dolgot, s miután Szíriába menekült, sereget gyűjtött maga köré és betört Egyiptomba, polgárháborút kirobbantva a felek között. Ptolemaiosz szövetséget kötött a Julius Caesarral éppen hadban álló Pompeiusszal, aki a pharszaloszi csatát követően partra szállt, de – tanácsadói javaslatára – Ptolemaiosz meggyilkoltatta, amivel a Caesar előtti hódolatát akarta bizonyítani.

A terv zátonyra futott, s mikor Caesar Egyiptomba érkezett, arra kényszerítette a gyermekkirályt, hogy béküljön ki nővérével. XIII. Ptolemaiosz egyiptomi seregét végül Róma ellen vezette, de Caesar legyőzte őt; a híres csatában az alexandriai könyvtár is porrá égett. A kiskorú uralkodó állítólag menekülés közben a Nílusba fulladt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Befolyásos gyermekkirályok

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra